Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
Bevezetés
sága kb. 1,5 m. A terepre leállítva, a felső él mellett elnézve, irányzásra használták. Ha a felső lap (regula) vájatába vizet öntöttek, és a víz színe párhuzamos volt a regula síkjával, a chorobates szintezésre (tulajdonképpen lépcsős mérésre) is alkalmassá vált. Használatának módja nevéből következik. A görög eredetű név ugyanis „a terepen tovahaladót” jelent. Ez is igazolja, hogy a lépcsős mérésnek egy speciális fajtájával van dolgunk. A rómaiak mérnöki és ezzel kapcsolatos geodéziai tevékenységét nem szabad lebecsülnünk, annak ellenére sem, hogy a geodéziai műszerek hanyatlása már a rómaiak idejében megkezdődött. A római mérnökök mocsarakat csapoltak le, hatalmas kiterjedésű pos vány okát, laponyagokat tettek művelésre alkalmas szántókká. Sok kilométer távolságba szolgáló vízvezetékeket (aquae- ductus) építettek. Ebben művészek voltak. Mindezekhez a mérnöki műveletekhez pontos szintezésekre volt szükségük. A felsorolt munkálatokra nemcsak Itália földjén, hanem a provinciákban is sor került. így például szabályozták a Balaton tavának vízállását, rendezték a Sió-csatorna mederviszonyait és vonalvezetését, s megépítették — többek közt — a Kőszeg —Rohonci hegység forrásainak vizét Savariába szállító, mintegy 20 km hosszú földalatti vízvezetéket [7]. A chorobates száz évvel Heron után sokkal elterjedtebb volt, mint a finommívű dioptra. A római birodalom bukása után a geodéziai munka teljesen lehanyatlott. Nem volt központi hatalom, amely az utakat rendben tartotta, vagy újakat építtetett volna ; nem készültek csatornák, abbamaradt a mocsaras területek kiszárításának munkája. Egyelőre sem geodéziai műszerekre, sem geodéziai munkára nem volt szükség. Az általános érdektelenség azért mégsem jelenti a geodéziai tevékenység tökéletes hiányát. Még nálunk sem. Közismert, hogy Mátyás király különösen sokat áldozott utak építésére és javítására, valamint számos halastavat is építtetett. A Fertő tóval kapcsolatban megemlékeznek a régi írások arról, hogy a JíYI. század második felében a tó vize hirtelen nagyon leapadt. Halászni sem lehetett, s a bécsi piacról elmaradt a fertői hal. Ekkor bizottságot küldtek ki az apadás okának megvizsgálására. Megállapították, hogy Nádasdy Tamás özvegye, Kanizsay Orsolya szabályoztatta a Rábca és a Répce medrét, s mindkét folyó vizét — amely addig a Fertőbe ömlött — elvezettette [8]. Ezt az alapos szintezési élőmunkát igénylő földmérést valószínűleg a Nádasdy-uradalom mérnökei végezték el. Több mint másfél évezrednek kellett eltelnie, hogy a geodéziai műszerek fejlődéstörténetének újabb emelkedő korszakához jussunk. Ezt az időszakot a távcső és a libella feltalálása vezette be. Picard francia asztronómus és geodéta (1620—1684) szerkesztett elsőnek geodéziai távcsővel felszerelt szintezőműszert 1674-ben. Távcsövét függővel tette vízszintessé [9], Picard példája nyomán majd egy évszázadon át többnyire libella nélküli szintezőműszereket készítettek (Huygens, Römer, De la Hire, Keith stb.) [6], noha a szintezőlibella formailag már régen ismert volt. A libella gondolata és első kivitele a francia Thevenot-tói származik. 0 a libellát hengeres alakúnak képzelte és készítette. Tanítása szerint a libella csövét belülről hengeresre kell csiszolni. Ez a téves hiedelem olyannyira gyökeret vert, hogy — bár 1798-ban a dán Thomas Bugge helyesen írja le [10] a belülről ívesen csiszolt libellacső szerkezetét — az új, geodéziai célokra meg20
