Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
1. A szabatos szintezési munka kezdete hazánkban. A Körös-vidék szintezése
Ami azt illeti, Holecz valamelyes időt töltött a kamara szolgálatában, de már a 20-as évek végén „Tekintetes Borsod Vármegye” mérnöke [194], Mint kamarai mérnök vett részt azokban a Hortobágyon folytatott szintezési munkálatokban, amelyekről alább lesz szó. * 1823 tavaszán Vay Miklós kormánybiztos szorgalmazni kezdte, hogy a Bodrognak Bogovich által végrehajtott 1819. évi szintezését össze kellene kapcsolni a Huszár-féle Körös-szintezés vonalaival, hogy ily módon szerves kapcsolat létesüljön a két munkálat alapszintje között. Vay közlése szerint a Bogovich-féle szintezés Tiszaburánál, illetőleg a hortobágyi síkságon levő Szt. Ágotái hídnál ért véget [195]. Huszár mérnökei ugyanennek az évnek a nyarán, a Körös szintezésével kapcsolatban már Heves megyében jártak [196] és ezzel a Körösök és aBerettyó vidékének szintezése lassan véget is ért. Magát Huszárt is sokkal nagyobb feladattal, a Duna-mappáció vezetésével bizták meg, s ő már 1823 aug. óta idejének java részét a Duna-felvétel előkészítésére fordította, 1824 tavaszán pedig már meg is kezdték a nagy munkát. Vay Miklós generális, kir. biztos azonban a helyén maradt, és továbbra is mindent elkövetett a Bodrog, a Hortobágy, illetőleg a Tisza, a Berettyó és a Körös szintezésének összekapcsolása érdekében. Ebben az időben cserélte fel Losontzy (var. Losonczi) János, Zemplén megyei hites mérnök ebbeli tisztségét a kir. igazgató-mérnöki tisztséggel [197]. Vay — úgy látszik — őt tudta megnyerni az ügynek, s így sor került aBura — Abádszalók—Szt. Ágota és Tokaj közötti vonalak szintezésére és a magassági koordináták összehangolására [198]. .Nemsokára azt kéri Vay, hogy a Körös szintezését folytathassák Szeghalmon és Bihar megyén át észak felé, a csatlakozások érdekében [199]. Mihelyt a Helytartótanács felhatalmazása Vay kezében volt (1824. ápr. 13.), azonnal utasította Szabolcs megye mérnökét, a térképeiről ismert nevű Sexty Andrást, hogy a kiadott Instructiónak megfelelően a szintezést Tokajnál haladéktalanul kezdje meg, és haladjon következetesen felfelé a folyó mentén [200]. Ez volt Vay Miklós generálisnak, mint a Körös-szabályozás kir. biztosának, utolsó nagy horderejű cselekedete. Bizonyára ismerte is a két szintezési hálózat összekapcsolásának nagy jelentőségét. Lehet, hogy Bogovichcsál, lehet, hogy Huszárral való beszélgetés közben merült fel benne e szintezés szükségességének gondolata. Az elgondolás megvalósulását még megérhette, de befejeztét már nem. Még ugyanebben az évben elragadta a halál. A szóban forgó összekapcsolási munkálatokba belekapcsolódott mindjárt az elején Holecz András is. Ö végezte a szintezést Burától a Tokaji hegy lábáig. Amikor 1847-ben elkészül a „Jegyzék a Körös folyamokat illető minden tárgyiratok, térképek és rajzokról, mellyek a’ kir. építési Főigazgatóság kebelében léteznek”, ezek között Holecznek (var. Hollecz és Holetz) több, ide vonatkozó felvételi lapját is találták [201]. Ezek : 1. A Tisza-mentének térképe Burától Tokajig, keresztül a Hortobágyon, benne a Hortobágy, Tirimpó, Szt. Ágota stb. Méretarány : 1" = 500 bécsi öl. 2. Hossz- és keresztszelvények a Hortobágyról. Holecz eredeti rajzai. 3. Mappa Generalis regionum Crisiorum, et partes Tibisci Szegedino usque ad Tokajinum exhibens. (Szalmapapiroson) Scala : 1" = 2000°. 9 Bendefy : Szintezési munkálatok 129