Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

1.77 ábra. Ismeretlen szerző 1600 körüli kis térképének vázlata.

Az eredetileg nyugat felé tájolt térkép Kisko- márom védelmi lehetőségeit volt hivatva megvilágítani (Irmédi-Molnár L. nyomán)

A térkép peremére eső helységeken át összefüggő görbét rajzolva vizsgálható, hogy torzult ez a görbe vonal a különböző kiadású térképeken (1.78, 1.79, 1.80 ábrák). Ezzel a vizsgálattal legfeljebb a téves helymeghatározásokból és vetületi torzulásokból eredő hibák követhetők nyomon, de semmiképpen sem adnak magyarázatot Lazius hibájára. Ugyanis a török hódítás virágkorában Tihany a térképeken csakis kétféle formában jelenik meg: vagy szigetként, vagy a déli oldalhoz csatlakozó félszigetként. De az aszófői nyakat majdnem minden esetben vízzel borítottként ábrázolják.

Mivel pedig nyilvánvaló, hogy a tihanyi szorosban ma is 11 — 12 méteres vízmélység mérhető, abban az esetben, ha a tóban olyan, a mainál 8—9 méterrel magasabb vízállás volt, hogy az az aszófői nyakat is vízzel borította, akkor a tihanyi ,,kút” sem lehetett szárazon.

Mindebből az következik, hogy Lazius „tévedése” eredetileg nem lehetett tévedés. Nagyon jól tudta ő is, hogy Tihany (az akkori vízállási viszonyok szerint) valóban sziget volt. De mivel ő a felsőbb hadvezetés számára készítette térképét, annak kézirati példányán feltüntette a Tihany és Szántód közötti révjáratot. E rajzi bejegyzés a térképrajzolók kezén vált vékony földnyelvvé, amely látszólag a déli parthoz kapcsolta Tihany szigetét.

E magyarázat helytálló volta mellett szól az a tény, hogy a Lazius térképén megjelenő, a déli partvonalhoz kapcsolódó tihanyi félsziget csakis azoknak a szerzőknek, szerkesztőknek térképén

1.78 ábra. Ugyanaz a térkép északi tájolásban, mai térkép alapján átrajzolva, helyes térbeli arányokkal (Irmédi-Molnár L. nyomán)

70