Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
A BALATON LEGNAGYOBB KITERJEDÉSE IDEJEBEN László Gábor és CholnokyJenő vázlata о alakú kidomborodása látszik (I. az 1.41 és 1.42 ábrákat). A medencének ilyen alakulása csak kedvező megvilágítás mellett készült felvételen vehető észre, mivel a szóbanforgó domborulatot teljes egészében víz borítja. Úgy tűnik, mintha egy egykori sziget rejtőznék a víz alatt, amely az évszázadok folyamán a hullámverés áldozata lett. Ez elvileg nem is lehetetlen, mivel Tihany félsziget és a körülötte levő medencerész alapja pannóniai homok és homokos agyag. Minden egyéb ezekre települ. A bécsi Kriegsarchiv térképtárának gyűjteményében találjuk Mikoviny Sámuelnek, а XVIII. század legkiválóbb magyar mérnökének a Balatonról 1732-ben készített kéziratos térképét (1.65 ábra), melyet 1750 táján bedolgoztak egy vezérkari térképbe. Ezen az udvari és aszófői partok előtt ez a felírás olvasható: ,,Lacu dec(r)escen- te” azaz: ,,A tó apadásával” (ti. keletkezett partok). E felírástól délre a partoktól mintegy 700—800 méternyire, középhegységi csapásban, tehát az északi partokkal párhuzamosan a térkép egy tekintélyes nagyságú szigetet ábrázol ezzel a felírással: „Rúd (era) muri”, vagyis: „Falmaradványok.” Ez idő szerint ez az a legrégibb ismert térkép, amelyen a Römer Flóris által is látott megjegyzések találhatók. (Másolatát a Hadtörténeti Levéltár térkép- gyűjteménye 487/25 sz. alatt őrzi.) Kétségtelen, hogy erről származott át Müller Ignác 1769. évi térképére is (1.66 ábra), minthogy még az íráshibák és rövidítések is azonosak a két térképen; majd tovább vándorolt a II. József korabeli I. katonai térképezés megfelelő lapjára. A vázolt körülményekből nagy a valószínűsége annak, hogy egyedül Mikoviny végzett mappációs munkát a tó apadásával láthatóvá vált falmaradványok körül. Ezt a nézetet támogatja az a körülmény is, hogy Mikoviny korában már csak a halászok tudták kitapogatni a falak helyét. A történeti tények közül figyelemre kell méltatnunk azt is, hogy Kádán serege, noha 1241—1242 telén Béla király üldözése közben Veszprémen át Zalavár felé vonult [77], nem tudta elfoglalni Tihanyt annak ellenére, hogy a monostort 1241 előtt még nem erősítették meg. A tatárjárás előtt Tihanynak csak az aszófői partokra néző sövényfonásos, agyagtapasztásos palánkfalai állhatták. 63 1.68 ábra
