Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

Kétségtelen azonban: abban is szerencséjük volt a tihanyiaknak, hogy Fejérvár és Pannonhalma sikertelen ostroma föltartóztatta Kádárt hadait. Már Fejérvár vívása idején olvadozni kezdett a jég, és a tatárok nem tudtak megbirkózni a várat védelmező mocsarakkal. Nyilvánvaló: mire Tihany alá érkeztek, a Balaton jege is megolvadt, vagy szétrepedezett és az aszófői nyakban áthatolhatatlan mocsár állta a tatárok útját.

A XVIII. századi térképek jó bizonyságul szolgálnak arra, hogy az Apáti falu (ma: Apáti dombhát) és Aszófő között mocsár volt. De ezt bizonyítja a 1055. évi alapítólevélben előforduló, lápos, ingoványos területen megtelepült halász- csikász falura utaló ,,Lápa” községnév is.

Az előadottakból eléggé világosan bontakoznak ki azok a tények, amelyek szorosan összekapcsolják Tihany sorsát a Balaton vízviszonyaival.

Mindenekelőtt figyelemmel kell lennünk arra, hogy a régi magyar harcmodor igen nagy mértékben alkalmazkodott az adott vízviszonyokhoz. Magát a Mohi ütközetet is a Sajó ingoványaitól körülvett területen vívták.

Béla király a Dunának igen nagy fontosságot tulajdonított. Ismeretes, hogy Geregye Pál vitézei háromnegyed éven át tartani tudták a Duna vonalát. Szüntelenül figyelték a partokat, és törték a jeget. Míg az időjárás, a szigorú tél ellenük nem fordult, nem is tudtak a tatárok átkelni rajta. Béla 1242 januárjában, a Duna befagyásának hírére Zágrábba húzódott vissza. Innen írja levelét a pápának, amelyben a Duna fontosságára hívja fel annak figyelmét.

1252. november 11-én, amikor újból tartanunk kellett a tatárok betörésétől, IV. Béla ismét levelet ír, ezúttal IV. Ince pápának. Ebben leírja, milyen intézkedéseket tett az ország belsejében, a Duna mentén épített várak védelmére. „Mert üdvösebb lenne nemcsak nekünk, hanem egész Európának, ha a Dunát megerősíthetnénk. Ez ugyanis az ellenállás vize . . az „Aqua Contradic- tionis!” [78].

Dunántúlon két ilyen vízvédelmi vonalat építettek ki sebtében. Az első a Duna mentén, a második a Velencei-tó

és a Móri-árok mocsarai, valamint a Balaton mentén épült ki. A tatárok mozgolódásáról és oroszországi félelmetes előretöréséről már jó évtizeddel korábban (1229—1234 között) voltak bizonyos értesüléseink a Béla által keletre küldött Ottó nevű dominikánus szerzetestől, majd az 1235-ben útra kelő Julia- rtus nevű rendtársától [79, 80]. Feltételezhető tehát, hogy a gyenge védelmi lehetőségekkel bíró tihanyi monostor bencései már az első riasztó hírek vétele után kezdtek felkészülni saját védelmükre. Annál inkább gondolhatunk erre, mivel a tihanyi „Oroszkü” szikla alatt orosz bazilita szerzetesek remetés- kedtek ezidőben [81] (1.67 ábra). Elképzelhetetlen, hogy ezeknek a nemrég ide telepített orosz egyéneknek ne lett volna valamelyes (talán több is, mint valamelyes) kapcsolatuk egykori oroszföldi rendházaikkal. Mivel pedig Ogotáj és Batu seregei már 1235-ben mélyen bent jártak Oroszországban, valószínű, hogy a tihanyi bazilita remetéket nem egy menekülő rendtársuk kereste fel.

Mindezek alapján azt kell mondanunk: 1211-ben, amikor először szólnak az oklevelek egy Tihany közelében lévő szigetre települt Lustah faluról, a Balaton vízállása éppen csak 108,0 — 109,0 m körüli lehetett. Oly magas, hogy Szig- liget már szigetként emelkedett ki a víztükörből, de a tihany —aszófői összeköttetés nyergét még éppen csak nyaldosták a hullámok.

A mai aszófői országút közelében és attól Örvényes irányában látható 110 m és annál is magasabb tereprészek kis szigetként emelkedtek a víztükör fölé.

Ebben az időben Losta vagy Lustah (legvalószínűbben: L ózsd) települése

nyugodtan élhetett az akkori népesedési viszonyokhoz képest — a nem is túl kis szigeten. A kis faluban kőből emelt épület is volt. Ennek romjait találták meg 1750 körül a halászok. És talán erről az épületről szólnak azok — az egyébként nehezen értelmezhető — egykorú feljegyzések [81], amelyek szerint nagyobb esőzések alkalmával a Balaton hirtelen megemelkedett vize elöntötte a barátok zöldséges kertjét. Olyan alacsony fekvésű templom- és kolostorromot nem ismerünk Tihany félszigetén, amelyre ez a kitétel vonatkozhatnék, hacsak az aszófői —örvényesi öbölben levő XIII. századi templom szerzeteseinek nem volt valahol a partok közelében mélyen fekvő veteményeskertje.

1232—1235 táján ez az állapot megszűnt. Az apátság — a mongolok közeledtének hírére — a Mária-majori földgátat rendbehozatta, megmagasíttatta, és a tó vizét néhány év alatt 112,0 m körüli magasságra duzzasztotta fel. Ma már nem állapítható meg, hogy ezt önhatalmúlag csinálta-e, vagy a király tudtával és hozzájárulásával.

Amikor a tatár veszedelem elmúltával az elmenekült szerzetesek visszatérnek a tihanyi monostorba, igyekeznek rendbe hozni annak javait. A tatárok visszatérésétől való félelmükben a Balaton magas vízállását valószínűen fenntartották. Annál inkább, mert erre a magas vízállásra építettek ki jónéhány malmot a foki parton.

Ennek a magas, az 1211. évinél legalább 4 méterrel magasabb víznek (1.68 ábra) teljesen el kellett borítania Losta falut is. Miért szerepel akkor mégis abban az 1266. évi határjárási okiratban, amelynek készítését az esztergomi érsek egyenesen IV. Kelemen pápa [82] kívánságára rendelte el? Két oka lehet. Esetleg alább szállították a tó vízszintjét annyira, hogy a falu ismét szárazra került. Ezt azonban nem hiszem. Sokkal valószínűbbnek tartom azt, hogy csak elvi okból emlékeztek meg a szigetről, illetve Losta faluról, hogy kifejezést adjanak az apátság részéről a szigethez fűződő jogaik fenntartásának.

A tatárjárástól a mohácsi vészig eltelt 300 esztendőből is több, közvetlenül Tihany állapotáról szóló érdemi adatunk van. Ézek azok az oklevelek, amelyek szerint Tihany sziget. Mivel pedig Lázár deák 1520 körüli térképe is szigetnek ábrázolja, bizonyosra vehető, hogy Tihany 1230 tájától 1530 tájáig esetleg kisebb megszakításokkal, többé-ke- vésbé mindig sziget is volt. Bizonyosra vehető ugyanis, hogy a tó vízállása időközben, természeti és mesterséges okokból ez idő alatt többször is válto64