Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
dítményen átvezető Vaskapunál, a másik pedig ezt követően a Balatonnál. A leírásból világosan következik, hogy a tihanyi kőkori földvárat az avarok is erődítményként használták. A frankok bizonyára el is foglalták, mert utána megtörték az avarok Keszthely környéki ellenállását is, majd hatalmukba kerítették a balatonhídvégi gázlót, és ezzel Dunántúl uraivá váltak a Dráva vonaláig. A frank befolyás alatti időszakban valószínűsíthető vízállásviszonyokról legmegbízhatóbban a Zalavár környéki romok és temetők tudósítanak. A récés- kúti bazilika pádimentuma 107,97 m magasságban van. A X. század előtti szárazulat szintjét 107,34 m-nek találtam. Ez egy régi út nyoma. Eredetileg bizonyára magasabb volt, mert közvetlenül mellette, a X. század előtti tőzeg alsó szintje, amely valaha nyílt vízzel borított tófenék lehetett, ma 107,22 m magasságban van. De Mosaburch közelében mutatott Sági Károly olyan, általa felfedezett IX. századi kisebb településre valló nyomot is, amely 106,40 m magasságban volt. A hozzátartozó út nyomai pedig 106,60 m szintben láthatók. Fentiekből következik, hogy Pipin hadjárata után a környékbeli szláv és maradék avar törzsek a tó természetes lefolyásának fenntartásával egyáltalában nem foglalkoztak, sőt talán mesterségesen is igyekeztek a Balaton vízállását emelni. Mindenesetre körülbelül a 800- tól 900-ig terjedő évszázad alatt a tó vízállása mintegy két méterrel megemelkedett (I. az 1.51 ábrát). Ezt a 107,0 m körüli vízállást tekinthetjük annak, amellyel a honfoglaló magyarság a Balatonon találkozott. 4. A Balaton vízállása az Árpádok és a vegyesházi királyok korában A Kárpát-medencében megtelepült magyarság az itt töltött első másfél évszázadban változatlanul folytatta meg1.67 ábra. Bazilita szerzetesek barlanglakásai Tihanyban, 1880 körül (O. Fischer akvarellje) szokott állattenyésztő és földművelő életét. Mivel a földművelés ebben a korban még nagyon kezdeti fokon állott, alkalmas földterület pedig bőven volt, semmi szükségük sem volt arra, hogy az itt talált vízviszonyok megváltoztatására törekedjenek. A királyság alapításával, a falvak elszaporodásával és a rendszeres földmívelő életforma elfogadásával azonban már nyomait találjuk a víz- gazdálkodás terén tett intézkedéseknek is. Korai Árpád-kori okleveleink a Balaton környékén halászó helyekről [76] szólnak. Ezek a helyhez és birtokhoz kötött jogon alapultak. Az előbbiekben idézett okleveleinkben 50—100, sőt 150 éves időtávlatban ugyanazon községek (birtokok) határleírásánál a község- vagy birtokhatárnak ugyanazon szakaszain említik a halászóhelyeket. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a fejedelmek és az első Árpád-házi királyok korában a Balaton vízállása lényegesen nem változhatott, mert különben a halászóhelyek (amelyeken kisebb, de állandó jellegű halászfalvakat kell értenünk), térbelileg eltolódtak volna. Az első komoly változást 1093-ban észleljük, még pedig abban, hogy míg 1055-ben, I. András király tihanyi alapítólevelében egyszerűen csak Tichon szigetről és várról van szó, (ez a vár az ősi földvár lehetett I. az 1.43 és 1.44 ábrákat), 1093-ban, amikor I. László megerősíti a tihanyi apátságot birtokaiban, már Tihanyi szigeteket említenek. 1211-ben, mivel időközben falu is települt oda, már neve is van a Tihany közelében levő szigetnek: Lusták. A névvel Losta alakban még 1266-ban is találkozunk, majd eltűnik az oklevelekből. 1389-ben megint csak az egyetlen Tihany szigetről történik említés. Tihanyról az utóbbi 35—40 év alatt 15—20 alkalommal készült légifelvétel. Ezek az 1920-as évek vége, az 1940-es évek eleje és az 1950-es évek eleje körül csoportosulnak. Mindhárom időszakból rendelkezünk olyan felvételekkel, amelyeken Tihanytól délnyugatra, Örvényes és Aszófő között a mai partoktól távolabb, a tófenék bizonyos tojásdad 62
