Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

A másik közeli, római kori vízépítési emlék a Velencei-tóba torkolló Császárvízen, Csalapuszta és Rátka közötti „Kőrakás-majori kőgát” (1.61 és 1.62 ábrák). Mindkét gát Galerius korában épült. Homlokfalukat nagy kváder- kövekkel burkolták. A gátak belseje habarcsba rakott, szabálytalan alakú terméskövekből készült. Ami a gátak rendeltetését illeti, csak találgatásokra vagyunk utalva. Kiképzésük arra enged következtetni, hogy céljuk malomvízhasználat részére való víztárolás lehetett. Mivel mindkét gát több száz hold- nyi területet tartott víz alatt, esetleg halastavakként is használták őket. Ez annál inkább valószínű, mivel e mesterséges tavak közelében, Pátka és Öskü határában lakott helyek, vagy castru- mok voltak [73].

Mindezeket a munkálatokat római légionáriusok végezték. Ismeretes ugyanis, hogy akár a birodalom szívében, akár a provinciákban katonáskodó ifjak békés időkben közutak, vízvezetékek, vízügyi létesítmények és középületek építésével foglalkoztak. Pannóniában különösen Probus és Galerius császár uralkodása idejében folytak nagyszabású belvízrendezési munkálatok. így még Probus császár (276—282) rendelte el a Sirmiumi (Szerémségi), mintegy 1600 km2 kiterjedésű mocsarak lecsapolását. Ezt az irdatlan posványt északról a Fruska Gora pereme, délről a Száva völgye határolta. Esős időszakban, valamint hóolvadások idején ezt a 15—30 km szélességű területet mintegy 70—80 km hosszan elnyúló belvizek borították, amelyek a földek használatát hónapokon keresztül megakadályozták és az egész vidéket egészségtelen, bűzös posvánnyá változtatták. A rómaiak a terület hasznosítása érdekében földgátakat emeltek és lecsapoló csatornákat építettek. A főcsatorna két ága a Szávába vezette le a mocsarak vizét. A hegységből lezúduló vizek elvezetésére szolgáló nyugati főcsatorna 19 km, a síksági belvizek összegyűjtésére szolgáló déli ág pedig 38 km hosszan olyan korszerű elvek alapján és olyan kiváló technikával épült meg, hogy ma sem tudnánk ezt a problémát helyesebben megoldani [74].

3. A Balaton vízállása a népvándorlás korában

A Galerius megteremtette, viszonylag békés időszak azonban nem tartott sokáig. A népvándorlás hullámai egyre gyűrűztek, és alig 200 év múlva Attila hunjai is megjelentek Pannóniában. A rómaiak kiszorultak innen. Jó száz év múltán, 562-ben pedig az Alduna vidékéről már Baján avar kagán küldi követét a bizánci császárhoz. Az avarok rövidesen elfoglalták az egykori Pannónia nagyobb részét és 250 éven át birtokolták, míg csak Nagy Károly 796 és 803 közötti hadjárataival meg nem törte hatalmukat.

Úgy látszik azonban, hogy az avaroknak is volt idejük a felkészülésre. Nagy Károly az ellenük indítandó hadjáratot 789-ben rendelte el, de felvonulásra csak két év múlva került sor. Ez idő alatt az avarok — Járdányi professzor ásatásai és kutatásai szerint [65] - a következő védelmi vonalat építették ki: Rába — Vasvár—győrvári „Római sáncok” — Sárvíz — Zala — Balaton — Somogyvár — Dombóvár — Baranya- vár, mindenütt elmocsarasítván a környéket, illetve a völgyeket. Ezt a vonalat kiegészíthetjük még északon a Fertő — Hanság — Répce, délen pedig a Feketevíz és a Duna — Dráva-szögi résszel.

A dologban az a legcsodálatosabb, hogy az avarok ezt a hatalmas arányú védelmi vonalat rendkívül rövid idő;

1.62 ábra. Árapasztó nyílás a Kőrakás-majori kőgát falazatában

59