Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
mas munkát igénylő védőmú'vek nemcsak a Dunántúlon voltak; Balás Vilmos az adatok tömegét sorakoztatta fel legutóbb ezekről szóló, de kizárólag az Alföld területével foglalkozó tanulmányában [69-71]. Ha ennek tudatában tekintjük a római kor előtti idők 106,0 — 106,5 m körüli magasságban állandósult vízállását, akkor érthető, hogy a történelem előtti kor mindenkori népei ezt a vízszintet egy ezredéven át mindenáron tartották. A tihanyi, de éppen úgy a ságvári kőkori erődítmény, valamint a fonyódi földvár számára a szóban forgó vízállás elemi szükségesség volt; hozzátartozott a földvárak helyzeti energiájának, illetve ellenállási képességének növeléséhez. 2. A rómaiak vízállásszabályozó munkálatai Ami azonban a történelem előtti kor embere számára szükségesség volt és biztonságát növelte, az a rómaiak számára esetleg közlekedési akadályt vagy katonapolitikai hátrányt jelentett. így a jelen esetben is. A Balaton vízszintviszonyainak szabályozására a III. század végén, Galerius császár (1.54 ábra) idejében került sor. Galeriust, aki egyszerű sorból került a magas császári méltóságra, szoros kötelékek fűzték Pannóniához. A mai Szófia környékén született, és gyermekkorában pásztorfiú volt. Vére azonban a katonai pálya felé terelte. Mint légionárius hamarosan kitűnt rátermettségével és rettenthetetlen bátorságával. Rövidesen a pannóniai légiók főparancsnoka lett. 293-ban Diocletianus császár feleségül adta hozzá leányát, Valériát, és ugyanakkor fiává is fogadta, caesárrá és a Duna-menti provinciák teljhatalmú kormányzójává nevezte ki. 305-ben, amikor Diocletianus lemondott a trónról, Galerius felvette az Augustus címet is, és kelet-római császárként uralkodott 311- ben bekövetkezett haláláig. Félművelt, erőskezű diktátornak írják le a korabeli auctorok. Nevéhez az uralma idején újból fellángolt keresztényüldözések is kapcsolódnak. Mindamellett eszes és szigorú erkölcsű férfiúként maradt meg kortársai emlékezetében. Galerius, és Diocletianus másik utódja, Nagy Constantinus is sokat hadakozott a népvándorlás hullámaival érkező törzsekkel Pannóniában. Különösen a Kárpátoknak nevet adó karp törzsek lázongtak és intéztek ismételt támadásokat a limes ellen. Húsz éven át harcoltak a rómaiak a karpok ellen, míg nem 247-ben Marcus Julius Philippus katonailag leverte őket. Ám a Máramarosi havasokban és az erdélyi magas hegységekben tanyázó karp törzsek továbbra is nyugtalankodtak. Galerius, aki egyébként sokszor és huzamosan tartózkodott Pannóniában, más taktikát követett. Már Diocletianus változtatott a korábbi római katonai politikán, és a szarmatáknak a dunai tartományokból való végleges kiűzése (284—305) után a Duna vonalán építette ki a birodalom határainak védelmét. Intercisa és Aquincum az ő idejében váltak katonai erődítményekké. A pesti oldalon is ő építette 294-ben (a mai Március 15. téren levő) kisebb erődöt. Mindezzel azonban nem tudta megakadályozni a szarmaták és a germánok meg-megújuló támadásait. Az újból és újból fellángoló harcok arra késztették Galeriust, hogy a két Pannóniát (P. Inferiort és P. Superiort) magában foglaló lllyricumot belülről is megerősítse. Evégből Alsó Pannónia északi részéből, a Dráváig terjedően, új tartományt alakított ki, és azt feleségéről, Diocletianus leányáról, Valériának nevezte el. Az új tartomány, a 55 1.56 ábra. A foki római kori zsilip nyugati alapfalának romjai (Kuzsinszky B. után)
