Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.54 ábra. Galerius császár arcképe egy korabeli érmén (MNM Éremtára) körülbelül 106 m A. f. magasságban alakult ki. Ez a vízállás visszamenően ezer éven, vagy még hosszabb időszakon át nagyjából állandó volt, ami akkor lehetséges, ha a tóba bekerülő vízmennyiség az elpárolgó, valamint a tóból lefolyásra kerülő vízmennyiséggel éppen egyensúlyban volt. A hidrológiai egyensúly tehát 106,0 m A. f. körüli vízállásnál alakult ki. Ez azonban egyáltalában nem magától értetődő dolog. Egy ilyen, az adott természeti viszonyoknak éppen megfelelő, szerencsés vízállást csak hosszú évek vagy évtizedek tapasztalataival lehetett állandósítani. A tó természetes lefolyására alkalmas hely Siófoktól keletre egy lapos mélyedésben van (1.9 ábra). Ez a 105 — 106 m A. f. völgyfenék Jut és Balatonszabadi tájáig 2—3 métert esik, ugyanakkor azonban az általános térszint több mint 15 métert emelkedik. A helyenként 20—30 m mély völgy Szabaditól délre mintegy 10 km-re Mária majornál szur- dokszerűen összeszűkül. Ez a szűkület 350—400 m hosszú gáttal elrekeszt- hető. A völgyfenék e helyütt 2—2,5 m- rel magasabb, mint a siófoki völgy legmélyebb pontja. Ebből következik, hogy a Balatonnak 108,0—108,3 m A. f. magasságnál alacsonyabb vízállás mellett természetes lefolyása sohasem volt. A Balaton környékén hatalmas kultúrát teremtő rómaiak, miként erre a Mosaburch —Zalavár környéki egykorú vízviszonyok perdöntő bizonyítékul szolgálnak, már 106,0—106,5 m A. f. körüli vízállást találtak. Ez csak úgy lehetséges, ha az említett szurdokszerű szűkületben egy 2,5 —3,0 m magas bukógátként működő földgát volt. Nehezen hihető, hogy a szóbanforgó szurdokban bármikor is olyan partomlás következett volna be, amely ilyen méretű természetes gátat alkothatott volna. Annál inkább lehetséges azonban az, hogy a gátat a történelem előtti idők emberei saját védelmükre építették. Ezt a feltevésemet a legújabb régészeti kutatások teljes mértékben támogatják. Egyöntetű ugyanis a régészek véleménye arról, hogy a „Római sáncoknak” nevezett, sőt a térképeken is ilyen megnevezéssel ellátott töltések, földművek javarészt nem a rómaiak alkotásai, hanem préhisztorikus eredetűek. Járdá- nyi-Paulovics István a Vasvár és Győrvár közötti „Római sáncokat” (1.53 ábra) vizsgálta tüzetesebben. Az i. e. V. századi kelta invázió elleni védőműveknek tekinti őket [65]. Hasonló nézetet vall általánosságban P. Reinecke [66], a soproni Purgstall erődítményeivel kapcsolatban Bella Lajos [67], a Tolna megyei lengyeli sáncművekkel kapcsolatban pedig Tompa Ferenc [68]. De ilyen hatal54 1.55 ábra. A Galerius építette foki zsilip A légionáriusok az elzáró deszkákat húzzák fel az egyik nyílásban (Rittinger Pál rekonstr. 1967)
