Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.46 ábra. Máriaasszony-sziget térképe Brunkala Károly mérnöksegéd 1840. felvétele nyomán. Az eredeti térkép méretaránya: 10öl = 26 mm, vagyis 1:7200; az egykori Vörs falu elpusztult templomának helyét megjelöltük (Bendefy L. 1965) semmiképp sem hagyhatta ki útitervéből a zseniális Lázár deák. Sőt meggyőződésem, hogy több napot töltött a tihanyi kolostorban, ahol a bencés atyáktól sok értékes adalékot és útmutatást kaphatott, amellett addig gyűjtött anyagát és észleléseit is rendezhette. Lázár deáknak tehát saját személyes tapasztalatából kellett tudnia azt, hogy Tihany sziget-e, vagy félsziget. Tihany szerinte is sziget. A kérdés eddigi történész és kartográfus kutatói egyaránt azon a nézeten voltak, hogy az ,,insula Tychon” emlegetése és Lázár deák térképén való ábrázolása tévedés. Vizsgáljuk meg most, valóban merő tévedésről van-e szó, vagy van-e ennek az állításnak alapja. A valóságos helyzet megítéléséhez a kétségtelenül bizonyító erejű alapot a régi vörsi templom romjai szolgáltatják. Vörs község a XII. században nem a mai helyén, hanem attól északnyugatra, a mai Balaton-part közelében lévő Mária- asszony-szigeten épült (1.46 ábra). Szegény és kicsi halászfalu lehetett. A vert falazatú, döngölt padimentumú, falusi templom nyilván „Mária asszonynak” volt szentelve. Innen nyerte a nevét a falunak is helyet adó, a Zala-torkolatban lévő kis sziget. A templomnak még ma is jól kivehető bejárata 109,27 m magasságban volt. Ahogy a tó vízállása a XIII. században emelkedni kezdett, a 105,7—107,0 m körüli magasságú terepen épült falut, és magát a templomot is elöntötte a víz. A falu tehát áttelepült mai, mintegy 10 méterrel magasabb fekvésű helyére. A régi település paticsfalú kunyhóit a hullámzás nyomtalanul eltüntette; a templom falai is elpusztultak, de a falak töve és a padimentum nyomai megmaradtak. 1963. nyarán a keszthelyi Balaton Múzeum kutatóárkot (1.47 ábra) huza- tott a templom hossztengelyében. Ennek alapján megállapítható volt, hogy a padimentumot közel fél méteres vastagságú, csiga-héjas, tőzeges homokos üledék takarja, ezt pedig 30—35 cm vastagságban csigák nélküli, iszapos-homokos, a hullámbarázdákat jól megőrzött üledék borítja. Ennek felső szintje 110,0 m A. f. körüli magasságú. Az egykori templom pádimentumát közvetlenül borító szürkésbarna, csillá- mos homok nagyobbrészt a Zala hordaléka és a közeli partokról a tóba került üledék. A fölötte levő tőzeg kimondottan tőzegláptalaj, annak is fekete szuroktőzeg változata. (V. ö. 1.48 ábrával.) Megállapítható tehát, hogy a Balaton fenékszintje a XII —XIII. századtól kezdve a Máriaasszony szigeten 109,30 m, a szigettől valamivel távolabb pedig 107,50 m körüli magasságban volt. Mindebből következik, hogy a tó vízállásának ugyanekkor 109,50 — 111,0 m körülinek kellett lennie. Ezekből a tényekből Tihanyra vonatkozóan a következők állapíthatók meg. Tihany félsziget orográfiailag két részből áll. Az Apáti hegyháttól és az Oroszkő előtti préhisztorikus földvártól kezdődő déli fele magasan kiemelkedik, s ez a része keskeny nyakkal csatlakozik az aszófői dombokhoz. Az Apáti hegyhát és Aszófő között enyhe ívelésű nyereg képződött. A nyereg legmagasabb pontját a régi (1945 előtti) topográfiai (katonai) térképeken 112 méteres magasság jelöli. 1955-ben folytatott vizsgálataim szerint azonban az 1945 előtti topográfiai térképek magassági adatai (ide értve a szintvonalakat is) trigonometriai magasságmérésekből származnak és lényegesen eltérnek a valóságos („országos” rendszerbeni) adriai magasságoktól [49]. Tihany félszigetét illetően ez a különbség +2,17—2,24 m, vagyis aszóban forgó 1.47 ábra. Szelvény a régi vörsi templom egykori hajójának tengelyében (Bendefy L. 1965) 1. sárga homok; 2. a döngölt padimentum nyoma; 3. sötét barnás-szürke, tőzeges, földes réteg épület- és vakolatomladék maradványaival; 4. barna, földes iszap; 5. hamuszürke humusz (láptalaj) 47
