Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
éri Walus határát (Zalamegye tört. 1-313 I). Az említett régi ciszterna vízét vezették be a Festeticsek 1799-ben saját kastélyukba. A Meszes-kü a mai Vo- nyarcvashegy-nek felel meg. Csopak és Arács 1380. X. 11. A fejérvári keresztes Konvent kijelöli Sykach (Székács), másképp Magyare és a veszprémi káptalan Chopak nevű birtoka közti határt. Az előbbi birtok Székács nevű magyaré (magyar földesuré) volt. A határjárást a Balaton-stagnum (B. mocsár) mellett kezdték meg. Csopak falu és Arács között húzódott a régi, római kori út (amelyet még akkoriban is használtak). Az Wrazowhege nevű hegyre, (Urazói hegye) valamint a Wra- zow-i úti völgyön áthaladva, még két hegy tetején határjeleket helyeztek el (Zalamegye tört. 11-171. I). Ez az adat azért érdemel különös figyelmet, mivel Arács környékén ma a Balaton partja egyáltalában nem mocsaras. Ahhoz tehát, hogy a XIV. század végén egyenesen mocsarasnak nevezzék a Balatont, nagyon elmocsarasodottnak kellett lennie. Ez kétféleképpen képzelhető el. Vagy úgy, hogy a tó vízállása a mai normálisnál lényegesen magasabb, vagy úgy, hogy lényegesen alacsonyabb volt. Az első eset bekövetkeztéhez a vízállásnak annyira magasnak kellett lennie, hogy a mai partközeli térszint 0,5—1,0 méteres vízzel boríthassa. Ez legalább 2,5 —3,0 méteres vízszintemel- kedést tételez fel. Ez lehetséges is. Gondoljuk meg, hogy napjainkban is köny- nyen bekövetkezik a Balaton vízszintjének 1,2—1,4 méterrel való megnövekedése, ha valami okból hónapokon át nem nyitják meg a siófoki zsilipeket. Minthogy a középkorban már régen nem működtek a római korbeli lecsapoló berendezések, és 1000 esztendő alatt tekintélyes mennyiségű hordalék került az egykori vízlevezető csatornákba, időnként nagyon könnyen megemelkedhetett a Balaton vízszintje néhány méterrel. A másik elvi lehetőség a fentiek magyarázatára az volna, hogy a Balaton vízállása alacsonyabbá vált 2—3 méterrel. Réthly Antal adatközlése szerint [44] 1333-tól 1380-ig igen kevés kivétellel rendkívül száraz nyarak és telek követték egymást. Az erdők is kiszáradtak; az Észak-Afrikában élelmet nem találó sáskák milliárdjai lepték el Európát, köztük hazánkat is. Olyan éhínség köszöntött be, hogy Németországban a szülők gyermekeiket is megették (1350). Ilyen körülmények között, a több évtizedes tartós szárazság következtében a Balaton vízszintje valóban alászállhatott bizonyos mértékkel. Ennek azonban határt szabott a foki lefolyás fenékszintje, amely semmi esetre sem becsülhető 103,0 méternél alacsonyabbnak. Ez pedig kb. 107,5 m A. f. legalacsonyabb vízállást tételez fel. Ugyancsak Réthly adatközléséből azt is tudjuk, hogy 1380 körül rendkívül csapadékos évek következtek. A tó vízszintje ilyenkor (a múltban különösen) hirtelen, egy-két hét alatt megemelkedett. A Balaton folyóval kapcsolatban ismertetett 1347. évi oklevélből azonban az következik, hogy 1347-ben a Balaton vízállása még magas volt. Tehát a XIV. századi több évtizedes nagy szárazság legfeljebb néhány esztendőre átmenetileg csökkenthétté a Balaton vízállását. Udvarnok 1398. Vili. 14. Zsigmond király beik- tattatja a zalavári konventtel Nagh Tho- may-i jakab három fiát ,, . . . az Wduarnok határában és a Balaton tava mellett (penes lacum Bala- tini) levő, Thomay-birtokba, Zala megyében (in comitatu Zaladiensi) (Zalamegye tört. II-292 I). Zamárdi 1436. XI. 20. Érdekes Báthori István országbírónak 1436-ban kelt ítéletlevele, melyből Zamárdira vonatkozó fontos megállapításokról szerzünk tudomást. Bathian-i László eltiltotta a Leweld-i Karthauziak Zamard-i jobbágyait a Balaton vízéből táplált halastó, valamint a Balaton-vize halászatától, és a környező rétek használatától. A perfolyamán azor- szágbíró helyszíni szemlét rendelt el. A jobbágyok felmutattak egy 1229. évi határjárási okiratot II. András király adománylevelével, valamint a veszprémi káptalan 1436. VI. 13-án kelt tanúsító levelét. A tanúvallomásokból és a bemutatott oklevelekből kiderült, hogy három Zamárd van: a) Zamard, b) Egy- házas Zamard és c) Lyk-Zamard. Mindhárom a Balaton partján, egymás tő- szomszédságában. Batthányi csak az o)-ban birtokos, b) a konventé, c)-ben pedig a fehérvári káptalan is birtokos. A tihanyi apát vallomása szerint a Balatont mindhárom birtokos jobbágyai emberemlékezet óta halászhatták. Mindezek alapján az országbíró úgy ítélt, hogy Batthányi nem tilthatja el a felperes leveldi konvent és a fehérvári káptalan jobbágyait sem a balatoni halastó halászatától, sem a rétek használatától és nem foszthatja meg őket révhasználati joguktól (OL. Dl. 103 581 és 100 522). Balatonfüred 1458. IV. 4. A fehérvári káptalan előtt Köveskál-i Mihály és egy Ábrahám-i személy üres jobbágytelket adott el a veszprémi káptalannak. Az eladott jobbágytelkek tartozékai; „ .. . vinea Dyomal probe Balatinum, in portu dicti Balatini unum (iugerum terrae) prope dictum Balatinum in loco Ferdewhel voca- to . . . loco piscatura in dicto ßo/ot/no.” Azaz: az eladott birtokhoz tartozik a Diómái nevű szőlő, közel a Balatonhoz; egy szántóföld a balatoni kikötőnél, annak a helynek a közelében, amelyet a köznyelv Ferdewhel = ,,Fürdőhely”-nek nevez. Ugyancsak hozzá tartozott egy jó balatoni halászóhely is. Az okiratban előforduló egyéb községnevekből következtetve a fürdőzés mindennapos dolog volt, legalábbis a gyermekek életében (a felnőttek kedvtelésből nem nagyon fürödtek a Balatonban). Valószínűnek látszik tehát, hogy valamely különleges fürdőzési le38
