Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

1.36 ábra. A Tihan/i-félsziget Balatonfüredről tekintve Kimagaslik a földvárat hordozó Oroszkő tömege (Petrich A. altábornagy rajza 1815 körül)

hetőségről van szó. A balatonfüredi szénsavas források közelében létesített kisebb gödrökben vagy medencékben való gyógyfürdőzés lehetőségére gondolok. Őseink a gyógyhatású források vízének értékét ismerték és ezeket a forrásokat szentnek tekintették. Ezért terjedtek el hazánkban a forrásokkal kapcsolatos „Szentkút” (kút = forrás) elnevezések [45].

2. Okleveles adatok a Balaton folyóról

1347-VI. 3. (1483) 1488. Van egy határjárási okiratunk, amely nem a Balaton tóról, hanem egy Somogy megyei Balaton folyóról beszél. A somogyvári konvent állította ki, amikor királyi parancsra kijelölte a Somogy megyei Tap- sony és Terebezd közötti határvonalat. Az oklevél minket érdeklő részlete így hangzik:

„Határjárás Zenth Cosme Damian-i Anthymius kérésére Tapsony és Terebezd Somogy megyei birtokon.

A határjárást Sitke és Merke nemesek birtokánál kezdték, a Haswyze (Hárs- vize) mellett. Ez észak felé folyik, s e folyó mellett értünk el Mathe zygethe-t (Máté szigetét), s e sziget északi végét... (továbbhaladva elérkeztek) Malackahelyhez (nyilván: valahova, ahol csak a malacok dúrtak), a Zakachy (Szakácsi) nemesek birtokán . .. ettől keletre a Suwa-folyón (átkelve) . . . egy régi úthoz jutottunk. Ez Kysfalwd (Kisfalud)-ról Zener (Szenyér)-re visz. Következik a Kysfalwd-i nemesek szomszédsága; itt egy völgyben az Ér nevű forrásnál (fontana) egy határhalmot megújítottak . . . ezután nyugatra egy tölgyfához érkeztek, majd a völgyben a vízfolyás mentén délnek haladva ismét egy régi közútra jutottak. Ez átvezet a Balaton folyón (de fluvio Balathyn) a Segusd (Segesd)-i birtokhoz. Itt is egy földből rakott határhalmot (métám terream) találtak . . .” (Mon. Strig. III. 828. sz.).

Ebben a rendkívül érdekes oklevélben a következőkről van szó:

Balatonberény és Böhönye között egy észak —déli tengelyű dombvonulat húzódik. Ennek nyugati peremén találjuk (az áttelepült) Vörs, továbbá Tikos, So- mogysámson, Somogyzsitfa, Nagyszakácsi, Szenyér és Nemeskisfalud községeket. A leírt dombszegélytől nyugatra 10—12 km széles feltöltött síkság terül el. Ennek nyugati szegélyén, vagyis a következő dombvonulat keleti lábánál Zalaszabar, Nagyrada, Garabonc, Zala- karos, Galambok és Zalasárszeg helyezkednek el. Ez a síkság a Balaton irányában lejt; vizeit a Kis-Balaton fogadja magába. A vízválasztó még Inkétől is délre van vagy 6 km-rel. Az a patak, amelyről oklevelünk szól, a mai Vése— Zsitfa—Vörs-i szabályozott (csatornázott) vízfolyás.

Helyesen mondja tehát az oklevél „Fluvius Balathyn”-nek, azaz Balaton folyónak, mert az oklevél kelte idejében ez a 10—12 km széles völgység, miként arról számos más oklevelünk tanúskodik, egyetlen víz- és mocsárrengeteg volt, amelyben a pákászok primitív csónakjai 30—35 km-re is elkalandoztak délre (Vése határáig) a tulajdonképpeni Balatontól.

Ez a folyónév tehát kézzelfogható bizonyság amellett, hogy a Vörs és Vése közötti völgytalp a XIV. században részben el volt öntve. Az elöntött terület vize éles határ nélkül csatlakozott a Kis- Balaton víztükréhez. Azt a vízfolyást pedig, amely ezt a mocsarasodott elönt- vényt táplálta, a nép — találóan! — szintén Balatonnak nevezte.

Az előzőket erősíti meg a következő oklevél.

1261. IX. 2. IV. Béla a Somogy megyei Battyan birtok melletti Wrs birtokot Csák comesnek adja. Az erről szóló határjáró okiratban a következőket olvassuk:

,, . . . pervenissemusque métám angularem in villa Thykus divertans ad occidentem et tendans reliquendo magistro Chak partem septentrionalem meridionalem verő plagam verő Thykus nomine et pervenit locum, ubi luti coniunguntur et ibi essent due mete et inde progreditur iuxta pratum paululum ad partem meridionalem iuxta villám Thykus,

39