Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
V. Végkövetkeztetések
tás 3000 éves menetgörbéit. Megállapítottuk, hogy az elmosódási és feliszapo- lódási intenzitás jellege egy-egy új eróziós bázis esetén jelleg szempontjából megegyezik az újonnan létesített síkvidéki és dombvidéki tározók első időszakaira jellemző eróziós viszonyokkal; így a Balaton ide vonatkozó adatai igen hasznos tanulságul szolgálhatnak a parterózióra és a feliszapolódás menetére vonatkozó előrejelzések kidolgozásában. A Balaton feliszapolódása akkor is tovább folytatódnék, ha valamely igen költséges műszaki beavatkozás révén sikerülne meggátolni a hordalékanyagok nagy részének a tóba való jutását. Minthogy a jelenleg is tapasztalható feliszapolódás nagymértékben a szél okozta hullámzások és belső áramlások hordalékszállító hatásának következménye, a medermélységek ezzel kapcsolatos általános kiegyenlítődési tendenciája, az 1000—1800 között a medencébe került hatalmas mennyiségű hordalékanyag ismételt átrendeződésére utal. A medermélységek változása, az elmosódási intenzitás, s a feliszapolódás jelenleg a Balaton teljes egészére vonatkozóan csökkenő tendenciát mutat. Mivel pedig az utóbbi időszakban a Balaton vízállását állandó értéken tartották, így a partvonal dinamikus egyensúlyi állapota is kialakulóban van. A Balaton teljes egészére továbbra is számolni kell az átlagos mélységek csökkenésével, a medermélységek kiegyenlítődési tendenciájával. Összevetve a rendelkezésre álló adatokat, a 3000 éves időszakra vonatkozó számítások végeredményeit a Bendefy L. által a IV. fejezetben kimutatott vizsgálatok eredményeivel, az egyes medencerészek gyakorlatilag teljes feliszapolódásának időtartamai a következőkben adhatók meg. Megállapítható, hogy a keszthelyi öböl (IV. medence) feliszapolódásának üteme a Balaton egészéhez viszonyítva igen gyors, azonban ellenőrző számítások szerint — a feliszapolódás csökkenő jellegű, s abszolút értékben sokkal kisebb annál, mint amit a korábbi (az utóbbi 100 évre vonatkozó) számítás eredményei mutattak [9]. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy egy természetes hidrológiai egység életébe nem lehet büntetlenül beavatkozni (miként az 1000 és 1800 között történt) a hidrológiai egyensúlyi állapot törvény- szerűségeinek sokoldalú elemzése nélkül. !V. A Balaton feliszapolódásának évezredes menete, Zólyomi Bálint megállapítása szerint évi 0,2—0,8 mm között mozog. Ezzel szemben az utolsó két évszázadban (az előbb elmondott, de itt meg nem ismételt okok miatt) a feliszapolódás mértéke évi 8,6 mm-re szökött, vagyis az utolsó ezer esztendőben a feliszapolódás intenzitása megtízszereződött. Hasonló eredményre jutott a keszthelyi öböl feliszapolódásának vizsgálata során Szesztay Károly is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tó feliszapolódásának mértéke hasonló ütemben emelkedni fog a továbbiakban is. A Balaton fenékszint-emelkedésének görbéihez szerkesztett maradékgörbék kétséget kizáró módon azt bizonyítják, hogy a tó feliszapolódásában az utolsó 50—60 esztendőben bizonyos egyensúlyi állapot következett be. A feliszapolódás egyedül a keszthelyi öbölben veszedelmes méretű. Máshol vagy egyensúlyba jutott, vagy — az előző 150 évhez (1750 — 1900) viszonyítva — kétségtelenül csökkenő irányzatú. Ezt az eredményt nem e sorok írójának optimizmusa sugallta. Szigorú, számszerű adatokból következik. Nem nehéz azonban megtalálni a jelenség természeti okait is. Az 1730-as évek kezdetétől fokozódó ütemben igyekezett a helytartótanács, a királyi kamara, a legmagasabb vezérkar, az érdekelt nagybirtokosság, sőt még a jobbágyság is jobb viszonyokat teremteni a Balaton környékén. A szabályozási, csatornázási és lecsapolási munkálatokkal megbontották az addigi természetes egyensúlyt. Ezt fokozta még az erdők korlátozás nélküli irtása. Közel másfél évszázadra volt szükség ahhoz, hogy a tó vízgyűjtő területén újból erőteljes vegetáció fejlődjék ki, és ezzel a Balatonba kerülő hordalék tömege csökkenjen. Eközben a Zala és a többi vízfolyás medre is újból stabilabb állapotba került. A tó jövője pillanatnyilag, a keszthelyi öböl kivételével megnyugtatónak látszik. Az évi feliszapolódás mértéke az utolsó 60 évben csak harmada a legutolsó 200 évi átlagnak: 2,70 mm/év. Mivel a Balaton fenékszintje átlagban 102,0 m A. f. magasságú és mivel a déli partvonalat 108 — 109 m A. f. magasságú turzások kísérik, a Balaton még akkor is nyíltvízű tó lesz, ha hosszú évezredek múlva 6,0 —6,5 méteres további feliszapolódás emeli is fenékszintjét. Ilyen mértékű feliszapolódáshoz — ha időközben semmi különösebb műszaki beavatkozás nem következnék be — minimálisan 2400—3000 esztendőre lenne szükség. Mivel azonban bizonyosra vehető, hogy a jövendő mérnök-nemzedékek is mindent megtesznek a Balaton fennmaradása érdekében, sőt, nagyobb műszaki lehetőségek birtokában sokkal többre jutnak, mint a mai nemzedék, állíthatjuk, hogy ha a Balatonnak mai általános természeti egyensúlya valami előre nem látható ok miatt meg nem bomlik — mint nyíltvízű tónak léte további 3500—4000 esztendőre biztosítottnak látszik. A legtöbb aggodalom a keszthelyi öböl sorsával kapcsolatos. Az öböl sorsa valóban aggasztó. Vizsgálataink végső eredménye szerint, ha a mai feliszapo- lódási viszonyokban változás nem következik be, teljes feliszapolódása 900— 1000 esztendő múlva fejeződnék be. Kutatásaink és vizsgálódásaink során az időhatárok megállapításánál a késleltető jellegű konszolidáció hatását nem vettük figyelembe, noha az az időhatárokat feltehetően 20—25 százalékkal kitolja. 202
