Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

VI. A kutatáshoz felhasznált térképek

VI. A KUTATÁSHOZ FELHASZNÁLT TÉRKÉPEK Az előző fejezetekben foglalt rekon­strukciós munkában a Balaton egykorú vízál lásviszonyainak meghatározásához egyaránt felhasználtuk az írott és rajzolt (szerkesztett) levéltári forrásokat, vagyis a régi okleveleket és kéziratos térké­peket. Nagyon sok térképhez kapcsolni tudtuk a vonatkozó műszaki leírást is. Nem túlzó tehát az az állítás, hogy a múlt századokból származó kéziratos térképanyag, visszamenve egészen Lá­zár deák 1514 körül keletkezett térké­péig, éppen olyan nagybecsű, értékes forrás, mint a több-kevesebb részletes­séggel megfogalmazott oklevelek. Van azonban még egy szempont, amely a térképi anyag értékét különösen kiemeli. Ez pedig az, hogy míg az általunk fel­használt középkori oklevelek egyáltalá­ban nem azzal a célzattal íródtak, hogy azokból a Balaton egykori vízállása re­konstruálható legyen, addig a kéziratos térképeket kimondottan azzal a céllal szerkesztették és rajzolták meg, hogy a saját korukbeli térszíni állapotról tájé­koztatást nyújtsanak. Ezeknek a meggondolásoknak jegyé­ben állítottuk össze azoknak a fontosabb régi kéziratos, vagy nyomtatott (sok­szorosított) térképeknek jegyzékét, amelyeket munkánk során részletesen kiértékelve hasznosítottunk. Valóságban közel 1200 kéziratos és 130 metszett, va­lamint 250 nyomtatott (katonai) térkép, továbbá 56 légifelvételi lap adatait használtuk fel. A felhasznált kéziratos Balaton-térképekről külön katalógus­ban adunk számot. Ebben a felsorolásban csakis az Or­szágos Levéltárban, valamint a vidéki megyei levéltárakban lévő régi kéziratos térképek adatait közöljük. A) A FELHASZNÁLT KÉZ­IRATOS TÉRKÉPEK KORBELI MEGOSZLÁSA A vizsgálatainkhoz felhasznált kézira­tos térképek alapján a Balaton partvo­nalának alakulását 1514-ig tudjuk nyo­mon követni. A felhasznált kéziratos térképanyag félévszázados bontásban így oszlik meg: 1500—1550-ig 1 db 1551—1600-ig 7 db 1601 —1650-ig 4 db 1651—1700-ig 25 db 1701—1750-ig 25 db 1751—1800-ig 82 db 1801 —1850-ig 181 db 1851 -1900-ig 175 db 1901—1920-ig 11 511 db db Ebbe az összeállításba a szintén kéz­iratos kataszteri térképeket nem vettük fel. B) A BALATON-PARTI KÖZSÉGEK FELHASZNÁLT KATASZTERI TÉRKÉPEI A következőkben a Balaton partja mentén települt 49 község felhasznált régi és újabb kataszteri térképeinek jegy­zékét adjuk. A XIX. századi kataszteri térképek az Országos Levéltárban, az 1920 óta készültek pedig részint az Or­szágos Széchényi Könyvtár, részint az Országos Földügyi és Térképészeti Hi­vatal térképtárában találhatók. A munkálatokhoz 27 db, az 1852 — 1855. évi első-; 50 db, az 1857—1860 évi második-, valamint 60 db 1922 — 1933 közötti harmadik részletes földmérés­ből származó községi térképet használ­tunk fel, ami több, mint 800 kataszteri szelvény feldolgozásának felel meg. 203

Next

/
Thumbnails
Contents