Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
IV. A Balaton évszázados feliszapolódásának vizsgálata
ken belüli területen 200 fenékpont megmérésével hajtották végre. A keresztszelvények hossza 2,0 és 2,5 km között változott. A felvétel azt célozta, „hogy a Balatonnak évenkénti valóságos víznyeresége és vízvesztesége pontosan megállapítható legyen”. A partközeli mérési pontok helyét háromszögeléssel (előmetszéssel) és sokszögeléssel, a meder belsejében levő pontokét csónakról, sextánssal, három parti magaspontból hátrametszéssel határozták meg. A medence belsejének felvételekor nem tűzték ki a szelvényeket, hanem a mélységeket kitapogatva: a medence domborzatának jellemző mély- és magasabb pontjait igyekeztek felmérni. A mérést „szondáló rúddal és alatt- sággal”, azaz mérőkötéllel végezték. A mérés pontosságának növelése céljából a mérési vonalakat kétszeresháromszoros ismétléssel mérték. A szilárd mederfenéken egyszerű szondaru- dat használtak. A laza iszappal borított részeken, hogy csökkentsék a rúd besüllyedését a latyakos iszapba, a rúd aljára 25x25 cm nagyságú tárcsát erősítettek. Péch és Erdős a mélységmérés „pontosságát”, helyesebben: a nyert adatok megbízhatóságát a keményebb mederfenéken ±5 cm-re, a laza iszappal borított részeken ±10 cm-re becsülték. Ők tehát a mérés eredményeinek megbízhatóságát a fenékiszap minősége szerint osztályozták. Véleményünk szerint azonban a kérdés korántsem ilyen egyszerű, és ebben a formában kétségtelenül téves. A szondarúddal végrehajtott mélységmérés eredményét a rúdról való közvetlen leolvasásból nyerjük. Ezt a leolvasást azonban nemcsak a rúdnak az iszapba való besüllyedési mértéke befolyásolja, hanem sokkal inkább a helyi vízszint is, amely a leolvasás helyén és pillanatában nem ±5 vagy ±10 cm-rel, hanem ennél jóval nagyobb értékkel különbözhet a napi vízállás megfigyelése céljából létesített leolvasó berendezéseken mutatkozó vízszinttől. A mérési eredmények bizonytalanságának és szórásának oka tehát elsősorban a víztükör helyi és pillanatonként! változó volta. Ezt a körülményt enyhíti a mérések megismétlése, valamint a mérési pontok átgondolt, helyes elosztása. Az 1894—95. évi mederfelvétel ugyanis összesen 2900 pontot tartalmazott, vagyis a tó felszínének minden km--ére 5 felvételi pont jutott. Az általunk felvetett hibaelméleti probléma a helyi vízszintrögzítési adatok teljes hiányában gyakorlatilag meg nem fogható. Annyit azonban mondhatunk, hogy a vízszintmeghatározás bizonytalansága a fenékiszap változó voltából származó bizonytalanságot közömbösíti. Vagyis (véleményünk szerint) az 1894—95. évi mederfelvétel mélységi adatainak megbízhatósága nagyjából mindenütt azonos mértékű. Ezt a véleményt támogatja az egykorú leírásnak [19] az a közlése, hogy a mérést 6 méteres szondarúddal úgy hajtották végre, hogy előbb a rudat a csónakról egyszerűen a mélybe eresztették és leolvasták, majd a végén megvasalt rudat teljes erővel benyomták az iszapba „amíg csak az lehetséges volt”. így tehát az iszap vastagságára vontakozóan is igyekeztek adatokat szerezni, a nyert eredmények azonban nem tekinthetők mérvadóknak. Mindenesetre az 1894—95. évi mederfelvétel adott első ízben hű képet a Balaton vízviszonyairól. Ezt az egykorú leírás így fejezi ki: a Balaton olyan 770 cm hosszú és 80 cm széles teknőhöz hasonlítható, amelynek fenekét 0,3 mm vastagságú vízhártya borítja. A vízzelborítottsági viszonyok a Ba- laton-árokban a múltban sem voltak lényegileg mások, mint napjainkban. Amint előzőleg kimutattam, a Balaton természetes hidrológiai egyensúlya a 106,0—107,0 m A. f. szintek között alakult ki. Ez példánkban 0,5 mm átlagos vízzelborítottságot jelent. A legmagasabb 112,0—113,0 m körüli vízszint pedig, példánkban 1,1—1,2 mm-nek felel meg. A 109,0 m A. f.-nél magasabb vízszint, amint arra a korábbiakban utaltam, a Balatonon természetes úton sohasem alakulhatott ki. A mai és az ehhez hasonló római kori 104,0—105,0 m-es vízszintnél évezredeken keresztül voltak jóval alacsonyabb vízállások is. Zólyomi ß. fúrásai a fenékiszap alatt két tőzegréteget is tártak fel [25]. Tájékoztató szelvénye a következő: medence fenékszintje iszap tőzeg iszap tőzeg pannon homok 0,0 m, 0,0-2,7 m, 2.7— 3,5 m, 3,5-4,2 m, 4,2-4,8 m, 4.8- tól. Ezek szerint a beszakadás kezdetben egészen kis mértékű volt. Alig néhány deciméteres víz borította az újonnan keletkezett medencét. Ebben az időszakban a Balaton lápos ingovány volt, a tőzegképződés színtere. Majd újabb le- zökkenés után a vízborítás mértéke megnövekedett. Ezt az időszakot átmenetileg ismét tőzegképződés váltotta fel, tehát a víznek a medencéből jórészt el kellett tűnnie. Ma még nem tudjuk, hogy ez hogy történt. E második tőzegesedés időszaka után alakult csak ki a Balaton állandóan több méteres vízzel borított medencéje: annak mai formájában. 5. A Vízrajzi Intézet 1929—30. évi felvétele A Vízrajzi Intézet 1929 őszén és 1930 tavaszán azzal a céllal ismételte meg az 1894—95. évi mederfelvételt, hogy a Balaton feliszapolódásáról közvetlen adatokat nyerjen. Az alkalmazott módszer az előzőhöz teljesen hasonló volt. Eltérést csak az jelentett, hogy a part menti keresztszelvények hossza ezúttal 2,5 —3,0 km volt, a mérési pontok helyét pedig vagy a mérőszemélyzetet hordozó motorcsónakra szerelt tahiméterrel, vagy a motorcsónak sebességmérő műszerével, a haladás irányát és a stopperórával mért időt figyelembe véve állapították meg. Havalda E„ a mélységmérések vezetője szerint [14] a helymeghatározás pontossága, illetve megbízhatósága az 1894—95. évi felvételével azonosnak mondható. (Havalda a vízszintes koordináták „pontosságát” 2 —5%-ban adja meg; hogy ezt hogyan 184
