Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
IV. A Balaton évszázados feliszapolódásának vizsgálata
érti, nem magyarázza meg.) Véleményünk szerint ez azonban már csak az alkalmazott helymeghatározási módszer miatt sem éri el az előző mélységmérés pontosságát. Az 1929 — 30. évi mederfelvétel hasonlító síkjául szintén a tó napi vízszintjét választották. Ezt ezúttal 6 vízmércén (Siófok, Fonyód, Keszthely, Révfülöp, Tihany és Fűzfő) végzett napi vízállásleolvasás alapján rögzítették. A vízmércék nullapontja egységesen 104,10 m A. f. magasságú. Szesztay K. [20] és Dohnalik J. [11] egyaránt úgy vélekedik, hogy a vízmércék nullapontjára vonatkozó adatokat számottevő hiba nem terheli, és a napi vízállás-leolvasások is (Fűzfő kivételével) kifogástalannak látszanak. Bendefy vizsgálataiból [2] pedig az derül ki, hogy az 1920-as években létesített vízmércék nullapontjai és az országos szabatos szintezési hálózat között tökéletes volt az összhang. A leírások erről nem szólnak, de nyilvánvaló az is, hogy viharos időben, vagy nagyobb méretű hullámzáskor a mérés szünetelt. Mindezek alapján Szesztay szerint feltehető, hogy 5 — 10 cm-nél nagyobb hiba a víz- szintmeghatározásokból nem származott. Dohnalik az egyes felvételek, valamint azok feldolgozása és értékelése közben elkövetett esetleges hibák felkutatása érdekében megvizsgálta a napi felvételi középvízszint megállapításának módszereit, majd az egységes feldolgozási alapsíkra való vízszintredukciókat. Ellenőrizte a vízrajzi és az országos szintezési alapszint közös hasonlító síkra történt átszámítását és megvizsgálta a felvételi vízszintek meghatározásakor a víztükör lengéséből eredő esetleges hibákat. Jelentős, a feliszapolódás meghatározott értékére kiható eltérést azonban sehol sem talált [11] 6. A VITUKI 1955. évi echográf felvétele A legutóbbi mederfelmérést a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet vízmérési osztálya végezte 1955. 185 A BALATON HELYSZÍN RAJZA A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetnek a balatoni vÍ2mércéki;0”szintjére ( 104,10 m.A.f )vonatkoztatott 1955. évi 'felvétele alapján