Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
IV. A Balaton évszázados feliszapolódásának vizsgálata
IV. A BALATON ÉVSZÁZADOS FELISZAPOLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATA A Balaton tudományos tanulmányozására alakult bizottság munkálatai során az 1890-es években Cholnoky Jenő kapta azt a feladatot, hogy foglalkozzék a tó hidrológiai, hidrográfiai és limnoló- giai viszonyaival. Ide vonatkozó tanulmányainak eredményeit két önálló kötet őrzi [9-10]. Mivel 60—70 évvel ezelőtt semmiféle számottevő adalékunk nem volt a tómedence iszapviszonyairól, ezekben a kötetekben a Balaton felisza- polódásáról, egyáltalán nincs szó. Az időközben eltelt több, mint félszázad alatt részint újabb mélységmérések, részint a vizsgálati módszerek tekintetében is alapvető volt az előrehaladás. Ez utóbbiakról Szesztay Károly a keszthelyi öböl feliszapolódásá- val kapcsolatos összefoglaló tanulmánya jól tájékoztat [20]. Olyan részletes vizsgálatot végrehajtani, a feliszapolódásnak mértékét az egyes tényezők hatásából összegező módon úgy meghatározni, ahogy az a keszthelyi öböl esetében történt [20], a tó egész területére kiterjedően, a ma rendelkezésünkre álló adatok mellett nem lehet. Rendelkezésünkre állanak azonban azok a medermélység-felvételek, amelyeket 1732-től, Mikoviny Sámueltől kezdődően 1962-ig, a VITUKI legutóbbi felvételéig különböző okokból, illetve céllal különböző intézmények mérnökei készítettek. Ezek a felvételek a következők: a) Mikoviny Sámuel (az időben kamarai mérnök) Balaton-térképe: asztrogeodé- ziai alapokhoz kötött és háromszögeléssel meghatározott tornyokkal biztosított alakhelyes felvétel eredménye. Készült 1732-ben [7]. A Balaton vízszintjét a felvétel időpontjában igen jól meg tudjuk határozni. Bél Mátyás ugyanis 1730—31-ben feljegyezte, hogy a tihany-aszófői földszoros mindössze 200 lépés, azaz 150 m szélességű. A Mikov/ny-féle Balaton- térképen is ugyanilyen szélességűnek látszik. A fenti adatot az ÁTI 1928. évi „Tihanyi-félsziget” című, 1: 20 000 méretarányú szintvonalas térképén ellenőrizve megállapítható, hogy 110,60 m A. f. vízszintnél adódnak olyan vízzel borítottsági viszonyok, hogy a földszoros 150 méteres szélességű lehessen. Megemlítem, hogy Bartsch Conrad 1781-ben, az aszófő-tihanyi földszoroson jártában, azt 200 öl, azaz kereken 400 m szélességűnek találta [1]. Ez a szélesség 110,30 m A. f. vízállásnak felel meg. Bartsch 1781. évi észlelete Mikoviny 1732. évi meghatározásának helyességét támasztja alá. A M/kovmy-féle felvétel (4.1 ábra) tökéletes kidolgozására a J. Chr. Müller- féle 1709. évi térkép átdolgozása alkalmával: 1755-ben került sor. A Balaton rajza Mikoviny 1732. évi felvételéből való. A tó tengelyvonalában párhuzamos szaggatott vonalak között ez a felírás olvasható: ,,Maxima profunditas Lacus observata quo constitua 6. Org(iarum) Vien, (nensium)”, azaz: „A tó legnagyobb észlelt mélysége, amely 6 bécsi ölnek bizonyult” (6 bécsi öl = 11,38 m). Ezt a méretet levonva az előbb említett 110,6 m A. f. vízszintből, a tó legnagyobb fenékmélységére 99,2 m A. f. értéket kapunk. b) Három évtizeddel később került sor a tó első lecsapolási célzatú felvételére. Ez Krieger Sámuel kamarai 178
