Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
III. A parterózió vizsgálata
3.1 ábra. A hullámmagasság számítására szolgáló grafikon hullám viszonylag hosszú útszakaszon bomlik fel. E folyamat során az eredeti „ingó” hullám fokozatosan „haladó” hullámmá alakul át, amelynek haladási sebessége már nem a hullám hosszától, hanem a vízmélységtől függ. Erre az átalakulási folyamatra az jellemző, hogy a hullám által elfoglalt térfogaton belül az energiaeloszlás egyenlőtlensége egyre kifejezettebb lesz és az orbitális mozgás sebessége megnövekszik. Ugyanakkor a vízmélységek csökkenésével egyidejűén növekszik azok mozgási pályájának aszimmetriája is valamely vízszintes tengelyhez viszonyítva, amely természetesen a sebességek jellemző aszimmetriájának felel meg. Ennek oka az, hogy a vízrészecskék haladó mozgása a rézsűfelület közvetlen környezetében (a hullám többi részéhez viszonyítva) a súrlódás miatt jelentősen lelassul. Ebből viszont következik az ingadozások mélység szerinti fáziseltolódása, ami kis fenékeséseknél végül is a sebességtér kiegyenlítődéséhez vezet, vagyis az egész víztömeg haladó mozgását eredményezi. Végeredményben megállapítható, hogy a hullámzás deformációs hatásmélysége a nyugalmi vízszint alatt a Hd=A In (h + 1), m (3.1) összefüggésből számítható, ahol h a hullám eredeti magassága a part előtti szabad víztérben, m; A a partanyag fizikai tulajdonságaitól függő tapasztalati tényező (esetünkben A = 2,5). A hullám szétesése (amikor a hullám partra csapódása éppen elkezdődik) a Hkr = j -- + 0,7 j h, m (3.2) összefüggésből számítható kritikus mélységnél következik be, ahol m a rézsű- hajlási tényező. A hullám (szétesése után) fokozatosan csökkenő víztömeggel fut fel a rézsűre és felfutási sebessége zérusra csökken. A hullám le-és felfutása idején a rézsű belsejében is történik vízmozgás szivárgás formájában. Ez a mozgásirány felfutáskor a rézsű belseje felé, lefutáskor pedig kifelé mutat. Ugyanakkor mindkét esetben kimutatható a rézsű felületével közel párhuzamos szivárgó mozgás is. Ezek a szivárgó mozgások a rézsű egyes pontjaiban fellépő nyomás- különbségek hatására keletkeznek. A folyamat leglényegesebb része a hullám megmaradó víztömegének közvetlen kicsapódása a partra, ahol elsősorban a rugalmas vagy rugalmatlan ütközés szerinti dinamikus ütőhatás keletkezik. Rugalmas ütközésről akkor beszélhetünk, amikor a hullám előző, visszafelé húzódó víztömegének egy- része még a rézsűn van akkor, amikor a soron következő hullám éppen kicsapódik. Ez a vízpárna némileg fékezi a hullám ütőerejét, s így az erózió mértékét is csökkenti. Ez az ütközési eset a Balatonon is megtalálható a 2—3°-os hajlású, hosszú, lapos rézsűk esetén. Megállapítható tehát, hogy a rézsűfelület a víztömeg dinamikus ütőhatása, a folytonos nyomáskülönbség, az örvénylések, a víztömegek periodikus, a rézsű felületén és annak belsejében végbemenő áramlásának hatására mosódik el. Az elmosó hatás közvetlen kapcsolatba hozható a víz tömegével, a hullám magassságával (energiájával), meredekségével (a hullámmagasság és a hullámhossz közötti viszony), a rézsű hajlásával és annak anyagi minőségével. Elméleti meggondolások és tapasztalati adatok egybevetésével a Balatonra a Q = K-^-ln (T + 1), m:i/fm (3.3) összefüggést állapítottuk meg, ahol Q a hullámok által elmosott anyag; K a partanyag elmosással szembeni ellenállóképességét kifejező tényező (К 2í 0,0025); y a víz fajsúlya; h a hullám magassága; T a vizsgált időszak. 164 A hullám meghajtási hossza, [km]
