Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
Balatonlelle előtt 1 km hosszban 50 m előrenyomulás állapítható meg. Hozzávéve ehhez az általános visszahúzódás mértékét, a változás 150—170 m elha- bolásnak felel meg. Lellétől a bogiári templom vonaláig a partok 220—250 méterrel húzódtak vissza, innen 1 km hosszon át azonban a visszahúzódás mértéke nem több 70 méternél. Fonyódtól Fenyvesig egy 1894. évi felvétel is rendelkezésünkre áll. Ebből a következő igen fontos és érdekes eredményre jutunk. A bogiári határtól a Fonyódi hegy lábáig terjedő szakaszon 1856-tól 1894-ig a partvonal 120—130 méterrel visszahúzódott. A következő 30—32 esztendő alatt pedig ugyanez a partszakasz 70—150 méterrel délnek tolódott el. Ez kétségtelenül teljes mértékben az elhabolás eredménye! Ugyanígy: a Fonyódi hegy lábánál az 1856. és 1894. évi partvonal gyakorlatilag azonos. Helyenként az utóbbi 15 — 20 méterrel visszahúzódott. Ezzel szemben 1894 és 1926 között Fonyód alatt is 50—60 méteres elhabolás következett be, vagyis a partok ennyivel tolódtak dél felé. Minthogy 1894. évi felvétellel csakis az Ordacsehi határától Balatonfenyves határáig terjedő Balaton-partról rendelkezünk, teljes joggal feltételezhetjük, hogy a szóbanforgó partvisszahúzódás — a mondott időszakban — nemcsak ezen a szakaszon, hanem a tó egész déli partja mentén bekövetkezett. Nyilvánvaló az is, hogy ez a jelenség csakis egy, a korábbinál alacsonyabb vízállás következménye lehet. Az 1894—95. évi vízmélységi térkép felirata közli, hogy a Balaton közép- vízszintjét abban az időben, az ugyanakkor végrehajtott vízrajzi szabatos szintezés alapján 104,52 m A. f. magasságúnak állapították meg. Ez a magasság a mai „országos” rendszerben 104,60 méternek felel meg. Mivel a rúddal való mélységmérés megbízhatósága a mutatkozó 8 cm különbségnél kisebb, az 1894/95. évi Balaton-térkép mélységi adatai változatlanul elfogadhatók. Következésképpen valóságnak kell tekintenünk azt a tényt, hogy az 1894. évi földmérés idejében a Balaton vízállása az 1856. évihez viszonyítva körülbelül fél méterrel alacsonyabb volt. A vízállásnak említett változása a déli parton — a kataszteri térképek tanúsága szerint — a partvonalak 80—200 méteres visszahúzódásával járt. A Fonyód— Fenyves — Máriafürdő — Keresztúr—Berény közötti partszakaszon, noha 1894-ig itt is mintegy 100 méteres visszahúzódás következett be, az 1926. évi felvétel 100—120 méteres általános előnyomulást bizonyít. Sőt: a balaton- keresztúri templomtól 3,5 km-rel ÉK-re ez az érték a 200 métert is meghaladja; közvetlenül a keresztúri határ előtt pedig 160—180 m. Balatonberény keleti határa és a község rk. temploma között átlagosan 60 méteres visszahúzódás mutatkozik, ami a szóban forgó szakasz közepén a 100 métert meghaladja. Közvetlenül a község alatt 50 m partelőnyomulás állapítható meg, ami 70 év alatt (1856 — 1926) 100—120 m elhabolásnak felel meg. Innen nyugatra, mintegy 1,5 km hosszban, 100 m-t elérő visszavonulás, majd a további 1,5 km-en 100 méternyi előnyomulás következett be. Ez 70 év alatt 200—220 m elhabolást jelent. A Zala torkolata táján a kataszteri térképek nagymértékű feltöltődésre utalnak, ami természetesen a partvonal visszahúzódásával járt. A torkolattól Fenék-puszta magasságáig ez az érték 100 és 200 m között változik, de a régi fenéki hídnál a 460—480 métert is eléri. Közvetlenül Fenék-pusztánál a térképi adatok szerint 100 m elhabolás következett be. Ez az irányzat egyébként — a régi térképek bizonysága szerint — évszázadok óta változatlan. A XVIII. századi térképek azt a római kori erődöt, amelynek romjait Römer részben már a Balatonba omolva találta, még a partoktól távol, teljes épségben tüntetik fel. Fenék-pusztától Keszthelyig ugyancsak nagyobb mértékű feliszapolódás mutatkozik. A partvonal emiatt 50—70 méterrel eltolódott a tó rovására. A feliszapolódás mértéke tehát ezen a szakaszon eléri az évenkénti 0,7—1,0 métert. A keszthelyi öbölben, ide értve a gye- nesdiási és a vonyarcvashegyi partokat is, egészen a balatongyöröki kiugrásig, a feltöltődés mértéke, illetőleg a partvonal visszahúzódása átlagosan eléri a 200 métert; de helyenként a 370—400 métert is meghaladja. A balatongyöröki templom alatt 1926- ban 20—30 méteres partelőnyomulás mutatkozott; visszahúzódás — mesterséges feltöltés következményeként — csak helyenként állapítható meg. Ez utóbbinak legnagyobb mértéke 50 m. Győröktől Szigligeiig azonban a partvonal határozott visszahúzódását tapasztaljuk. Átlagos mértéke 70 m, de a szigligeti öbölben 150—170 m. Szigligetiül keletre, a tördemici öbölben pedig (a Szentháromság kápolna és a Szent Ignác kápolna között) 420 m. A partvonal visszahúzódása a Balaton- rendes alatti orrig folyamatosan megállapítható; mégpedig a Szent Ignác kápolnától (Badacsonytördemic) Badacsonytomajig átlagosan 100—120 m, a badacsonytomaji öbölben 150—200 m, Ábrahámhegy alatt 100—170 m, Balaton rendestől DNy-ra pedig átlagban 150 m. A balatonrendesi partvonalban, az orr környékén változás nem állapítható meg. Innen Révfülöpig általában 100 — 120 m visszahúzódást tapasztalunk, de a kemény kőzetekből felépült orroknál nincs számottevő változás. Révfülöp és Szepezd között 70 métert, Szepezd és Zánka között azonban csak 20—40 métert húzódott vissza a part. Zánka, Akaii és Udvari között a partvonal nagyjából változatlan. Örvényesnél 50, de helyenként 100 méteres visszahúzódás állapítható meg. Az aszófői öböl partvonala elhabolásra vall. A térképek alapján a part 150 méterrel nyomult előre; ha azonban figyelembe vesszük a szomszédos szakaszokon mutatkozó 50 — 100 méteres visszahúzódást, az elhabolás abszolút mértéke a 220—250 métert is eléri. Érdekes, hogy ugyanitt, az aszófői öbölben, a nádas határa 70 év alatt 300 méterrel nyomult a tóba előre. Ez a jelen153
