Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)

I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában

1.164 ábra. A Sió torkolata Krieger Sámuel 1764. évi térképén A térkép feltünteti a régi lefolyást is: „Antiquus Effluxus Balathonis Desc[ensus] Gatya dictus”, azaz ,,A Balaton Gátjának nevezett kimélyített régi kitorkolás”

nemesi falu. Pompás kilátás nyílik innen a tóra. Szemben velük Tihany; oldalt, mintha csak a szomszédságban lenne Siófok és Zamárdi. Az utóbbi fölött a part tetején erdősáv zöldéiI.

Szeptember 14-én voltak Kenésén. Innen leereszkedtek (Sió)-Fokra, hogy megtekintsék a híres vasas homokot (Eisensand), amely a Balaton partján gyűlik össze. A kajáriak és a fokiak egyöntetűen azt állították, hogy a hullámok mossák ki a mederfenékről a vasas homokszemcséket, és ahogy felszaladnak a partra, azok ott gyűlnek össze. Vásárolt is ebből a vasas homokból egy fél mázsányit (eine Halbe) 6 krajcárért (régi bécsi mértékben értendő: a fél mázsa = kb. 25 kg).

A Sió mindjárt a kifolyásánál több malmot hajt, ám alig valamivel odébb már az egész vidék csupa mocsár (1.164 ábra).

Siófoknál Asbóth visszafordult, és egyenesen Veszprémbe ment. Megemlékezik a Séd folyón levő malmokról, majd a két Tumler (apa és fia) személyére nézve közöl adatokat. Különösen a Tumler építette malmok érdeklik. Ezekről jó néhány műszaki adatot közöl.

8. Ismeretlen J. E. A. leírása

1804. Egy magát meg nem nevező, Nyitrán, vagy Nyitra megyében (valószínűen Zoboron) lakó, csak nevének

J. E. A. kezdőbetűiről számontartott személy nagyobb utat tett Nyitrából a Balatonhoz, illetve a tó érintésével Somogy megyébe. Útjáról több levélben számol be Genfben élő barátjának, C. Heinrich du Gressy-nek. Levelei „Reise von Neutra in und durch das Sümegher Comitat” címen Hartlebennél nyomtatásban is megjelentek [236].

Köszöni barátjának a svájci vendéglátást. Ezt óhajtja viszonozni azzal, hogy hazájának szép és érdekes tájairól leírást küld számára.

Zoborról elindulva a Nyitra völgyében haladtak. Erdős tájékon át rövidesen Felső Kereskényben [237] voltak, majd Örmény és Keszi érintésével Érsekújvárra érkeztek.

Változatlanul a Nyitra folyó mellett haladva pillantották meg a Dunát, következő állomásuk a Komárom megyei Bajcs. Itt keltek át a Dunán, ami egy órába telt, de végül is partot értek Almáson. A Dunában sok zátonyt láttak.

Innen Tatának vettek irányt, majd Majk községben a régi kolostor romjait csodálták meg. A kerengő ekkoriban még teljes épségben volt. Következő állomása Gánt, illetőleg Zámoly volt. Innen már Székesfehérvárra ereszkedett le.

„Fehérvárról széles (marhahajtó) út vezet ki egy erősen homokos területre. Száraz időben igen nehezen járható. A Sárvízig tart. Ez egy nagyon ismert, mocsaras folyó, amely láthatóan megérdemli a nevét. Neve ui. piszkos, sáros vizet jelent, és ilyen is az! De emellett itt egy szép malmot is hajt...”

„Egy síkságon kellett keresztülvágnunk, amelyet a Sárvízhez teljesen hasonló mocsár lepett el. Mögötte már (Balatonfő-)Kajár következett. Csodálatos látvány innen a magyar óceán! Minél jobban megközelítjük, annál szélesebbnek tűnik. Szélessége (Sió-)Fok- nál 2 mérföld; következésképp itt a legszélesebb. Nem messzire az északkeleti parttól egy kis tónak kell lennie. Vize sós. Az őz- és szarvascsordák ide járnak inni, mert itt jutnak sóhoz. A neve is: „Sós tó.”

„Fok már Veszprém megyéhez tartozik. Itt van két szomszédos vármegye

136