Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.162 ábra. Tihany a múlt század elején (Libay L. rajza, Császár B. lithogr.) szélessége 1731-ben 200 lépés, vagyis 150—160 m. Fél századdal később, 1781- ben, Bartsch C. D. ugyanezt 200 öl, azaz kereken 400 m szélességűnek találta. Ez, Tihanynak 1928. évi 1:20 000-es részletes szintvonalas térképéből meghatározva, azt jelenti, hogy a Balaton vízállása 1731-ben 110,6 m, ötven év múlva pedig 110,3 m A. f. magasságban volt. Szintezéssel megállapítottuk, hogy a tihanyi abráziós parti színlők 110,0 m A. f. magasak. Ezek szerint a vízállás tartósan 111 m A. f. magasságban vagy afölött kellett, hogy legyen. A XVIII. században, a tó vizét fokozatosan lecsapolták, a vízszint leszállt. Érthető, hogy az egykori Tihany szigetére bevezető földnyelv — ennek megfelelően — fokozatosan szélesebbé vált. 5. Jean Claude Flachat leírása 1744. Jean Claude Flachat francia kereskedő a XVIII. század elején született. Beutazta egész Európát, a Boszporusz partjait, Kis-Ázsiát és ÉszakAfrikát. Flachatmk nagy része volt a francia szövő-fonó ipar felvirágoztatásában. Különösen a lyoni körzetben honosított meg azideig ismeretlen módszereket. Úti élményeiről terjedelmes könyvben számolt be [233]. A tó szépsége nem tett reá különösebb benyomást. A Balatonról nagyon röviden emlékezik meg: „Láttam a Balatont, ahol sok a hal. A tó, a viharos szelek miatt talán veszélyesebb ellenfele az itteni halászoknak, mint a tenger az övéinek.” 6. Bartsch Konrád Domokos leírása 1782. Bartsch Konrád Domokos zoológus és paleontológus régi vágyát váltotta valóra 1782-ben. Útrakelt, hogy felkeresse a Balatont, vagy az ő szavaival élve: a „maré hungaricum”-ot. Személyéről semmit sem tudunk. Német (és nem osztrák) betelepültek leszármazottjának látszik. „Domokos” személyneve arra vall, hogy talán már Magyarországon született. Több Bartsch családot is ismerünk Pozsonyból, a XVIII. század végéről. Nem lehetetlen tehát, hogy írónk Pozsony szülöttje. Ezt a feltevést az is támogatja, hogy „Bemerkungen über den Blattensee” című leírása is Pozsonyban jelent meg [234]. Ha valóban pozsonyi volt, akkor valószínű, hogy hajón utazott a Dráva-torokig, majd a Dráván felfelé hajózott, Barcsig. Onnan kocsin folytatta útját a Kis-Balaton felé. Somogyországon át, Kutas, Marcali és Battyán érintésével érkezett el a battyáni révhez. Útja sötét tölgyerdőkön át vezetett. „Somogybán rengeteg az erdő — írja —, és nincs is más, csak tölgy.” „A rév a grófé. Nagyon jó, erős hajó, és igen pontosan jár. A partok mentén széles sávban mindenütt nád, de a hajó számára szabad ösvényt vágtak benne. Viharos időben néha napokig nem jár a hajó, mert akkor életveszélyes a vízen való tartózkodás. A partok közelében nagy tömegű csigát és kagylót találtam. A hajósok közölték velem, hogy távolabb, fennebb van egy hely a tóban, ahol ilyen kagylóhéjakat nagy tömegben lehet találni. Én azonban nem szálltam be a révhajóba, hanem egy kis csónakba, és a legfinomabb kvarchomokkal borított parti részekről befelé eveztünk. Több szigetet érintettünk. A fenék mindenütt tele volt ép és törött kagylóhéjakkal. Ezek is benne voltak valamikor a meszes rétegekben, onnan mosta ki őket a hullámverés. Egy nagyobb sziget mellett haladtunk el. A víz itt nagyon sekély és tiszta.” (Ezek után részletesen leírja az általa gyűjtött csigákat és kagylókat. Recens fajok és fajták.) Kecskekörmöt is talált. (Leírja a kecskekörmökről szóló mondát, nagy részletességgel.) Majd részletezi az általa talált és gyűjtött Congeria ungula cap- rae-maradványokat. Később néhány egyéb ősmaradvány leírása következik. (Egy rézmetszetű táblát is mellékelt öt „kecskeköröm” rajzával.) Majd így folytatja: „Még egy fontos dolgot jegyzek meg a Balatonról. A Balaton végén (Sió-) 134
