Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.156 ábra. Keszthely, Hévíz és Fenék-puszta ismeretlen szerző 1730 körüli térképén. Látható hogy az erőd a révátkelőhely biztosítására épült tására; bizonyos, hogy rendes teherszállításra még kevésbé alkalmasak. A hajózásban járatlan nép, mely a viharokat még nem szokta meg, rendkívül félénk és alig szánja rá magát a hajóra szállásra. Ez az oka annak, hogy egymással tőszomszédos megyék, mintha az ég választaná el őket egymástól, kénytelenek lemondani az egymás közti forgalomról. Ám mihelyt fagyosra fordul a tél, és a tó jégmezbe öltözik: egyszerre kirajzolódik a jégen az utak szövedéke. Innenről is, túlról is, szánkókkal közlekednek: hol kedvtelésből, hol ünneplésre, majd egymásnak vagy vásároknak látogatására sűrűn jönnek-mennek a partlakók, noha a jégen való átkelésekkel nem ritkán végzetes szerencsétlenségek is történtek már. A helyenként képződött széles rianások peremére sodródott ember a víz alá merül, mielőtt még bárki is észrevehette volna a veszedelmet. A fagy enyhülésével megesik, hogy a jég egyetlen langyos téli napon megolvad. Ezért ritkán múlik el tél anélkül, hogy a Balaton — akár a rajta járó emberek, akár a jószágok közül — áldozatot ne követelne. c) A Zala megyére vonatkozó leírás Amennyire Strabo, Plinius, Ptolemaios és Méla hallgatásából ítélhetünk, a régi írók nyilván nem ismerték ezt a tavat. A legújabb topográfusok közül némelyek összetévesztették a Volcea mocsárral [229]. Másutt azonban már kifejtettük, hogy az igen messze esik a Balatontól. Ez a hatalmas tenger, (a Balaton) nyugatról, ahol felveszi a Szala folyót, keletre áramlik. Eleinte keskeny, majd mindinkább kiszélesül, de terjedelemre és mélységre nézve egyenlőtlen medencékbe van szorítva. Öblei különböző terjedelműek. Ahol lehet, feljebb tolja vizét és különféle öblöket mos ki. Tihanyi öblei a legjelentékenyebbek. Alsó Örstől Fenékvár romjaiig a tó 12 mérföld hosszúságú. Ahol legmélyebb, 10 ölnél bizonyára nem csekélyebb: ahol azonban egyenletes mélységű, alig mélyebb 6 ölnél. (Ez a közlés egybevág Mikoviny későbbi, mélységmérésen alapuló megállapításával is). De mindenütt mélyebb, mint amilyen mélység nagy és megterhelt hajók számára elégséges. Vize fehéres és a sok vihar következtében zavaros; halak táplálására azonban megfelelő. A Szálán kívül a Tapolcza, Lesentze és több más folyó ömlik a Balatonba, de mindezek csakis egyetlen Sivó víznek nevezett kifolyáson át távozhatnak onnan [230]. A Szala bővizű folyócska és mindenféle halban bővelkedik. Vas megyében, Szent Gotthárdtól nem messze ered, az Őrségh-hez tartozó, Szalafej melletti mocsárból. Szent Gróth felé keleti irányban halad tova, majd egy fordulattal — görbe völgyben — a nevét viselő falu (Szalavár) felé kanyarog tova. Innen mindenkor dél felé tartva mocsárba merül, de medrét és gyors folyását megtartja. Keresztülfolyik a magasan fekvő Nemes Apáthi falun, aztán — majdnem ívben meggörbülve — Szent Gróth vára lábát öntözi. Miután számos helységen, közöttük Szalavár erődjén áthaladt, Hídvégnél a Balaton tavába (ti. a Kis-Balatonba) ömlik (1.155 ábra) [231]. 9 129
