Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
1.144 ábra. Krieger Sámuel terve a Sió szabályozására 1776-ból lum [199] szerint: 40’-0”-33/4”’, azaz 12,65 m. Ezt a budai vízszint tszf magasságából levonva nyerjük a bátai vízszint magasságát, kifejezetten jó közepes vízállásra vonatkoztatva: 84,41 m. Bátától Simontornyáig a Krieger által meghatározott magasságkülönbség 6 öl, azaz 11,39 m, Simontornyától a Balatonig pedig, amint előbb láttuk, 44’/3 láb, azaz 14,00 m. Azaz a Balaton vízszintje Krieger lejtmérése szerint 109,80 m. Ez az érték helyes és reális, mert a tó északi partján kereken 110 m tszf. magasságban abráziós színlők húzódnak végig, a déli parton pedig 108,5 — 109,0 m közötti magasságban hosszan elnyúló turzások találhatók [217]. Lássuk most Tumler adatait. Ezek a Simontornya melletti Sió, Sárvíz és Kapos összefolyásánál kialakult közepes vízállás átlagértékére vonatkoznak. Az előzők alapján ez a tszf magasság: 95,80 m. Tumler a magasságkülönbséget Siófokig 32’—6”-nak, azaz 10,27 méternek adja meg. Eszerint a Balaton vízszintje 1803-ban 106,07 m lett volna. A Déli Vaspálya Társaság vasútvonalának koronaszintje Balatonszentgyörgy- nél 107,08 m, Fonyódnál 107,86 m, Földvárnál 108,14, Siófoknál pedig 107.19 m A. f. A tó déli strandjának legvalószínűbb középmagassága: 107,10 m. Ebből a tó vízszintje 1846 — 1858 táján: 106.20 m [207]. 1867. szeptember 28-án a siófoki zsilip közeli környezetében kir. biztosi szemlét tartottak. Ez alkalommal a zsilipről és környezetéről Zalay Alajos kir. első osztályú és Fehér megyei tb. főmérnök mint kir. biztosi szakértő, mérnöki vázlatot készített [207]. A vázlat adatait ,,az eredeti terv-rajzokkal összehasonlítván, — helyzeti adatait mindenben egyezőknek lenni tapasztalta” Paál Dénes, Micskey Imre és Szeles József, a hitelesítésre felkért három mérnökszakértő. Ezen a tervrajzon a zsilip fölött átvezető vasúti pálya koronaszintjét, amelyet egy + jellel ellátott kővel („Fix Punct”) külön is megjelöltek, 328,65 lábnak mondják, ami 103,88 m. Tudjuk azonban, hogy ez a magasság a valóságban, nadapi (azaz „országos”) rendszerben 107,19 m. A különbség: 3,31 m. Ez pedig pontosan megfelel annak az eltérésnek, amely az „Állandó Kataszter” 1853 — 1856. évben kifejlesztett trigonometriai magassági hálózatnak Siófok környéki értékei és ugyanott a mai nadapi alapszintű magasságok között tapasztalunk. Ezek az eltérések a környéken 3,05 — 3,24 és 3,49 m; középértékben: 3,26 m. Az egyezés tehát tökéletes. Ezen az alapon a vázlaton feltüntetett magasságokat mai „országos” rendszerbe átszámítva: a Balaton az időben ismert legkisebb vízállása (1862. december havában) = 103,82 m. A tó 1867. szept. 28-i vízszintje = 102,54 m. A Sió-csatornában levő vízszint ugyanakkor = 101,90 m. Láthatjuk, hogy Tumler adatai légből- kapottak voltak, mert az ő „mérési” adataiból számított szintmagasságot a tó víztükre csak 1850 táján érte el. Végül a Balaton mai vízszintjének magassága: 104,90 m. (sok évi átlag). A XVIII. század végi magas vízállás mellett szólnak a fenéki híd cölöpjeinek közölt adatai. A múlt század elején a Festetics-uradalom már kénytelen volt a fenéki hajógyárhoz vezető utakat állandóan kotortatni [218]. Ez nem tulajdonítható csak a feliszapolódás következményének, hanem a vízszint fokozatos csökkenése is kétségtelenül lényegesen befolyásolta. 8. A siófoki zsilip üzembeállítása után fennmaradt problémák A Balaton lecsapolásának tehát legfőbb akadálya a sok malomtulajdonos, illetve a malomjogokhoz és a vízimalmok fenntartásához fűződő magánérdekek voltak. Igaz, hogy 1852-ben Esterházy Pál herceg a „közérdekre” hivatkozva az ozorai malom fenntartásáról ünnepé118