Bendefy László – V. Nagy Imre: A Balaton évszázados partvonalváltozásai (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1969)
I. A Balaton partviszonyai a történelem előtti időkben, a rómaiak, majd a népvándorlás korában
előbb megkezdeni, írja Walcher, de ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy a „Kapos — és a Sió folyó melletti mocsarak kiszárításának (tulajdonképpen) nincs köze a tó lecsapolásához. Sőt, ha a tervbe vett hajózást tekintjük, akkor is elég a Sió torkolatától mintegy 300 ölre levő malom eltávolításával bekövetkező természetes lecsapolódás”. Az egyetlen fontos dolognak — nagyon helyesen — azt tartotta, hogy a tó vizét ne hirtelen, hanem kimondottan lassan engedjék le, sőt a vízszint csökkentését több lépcsőben végrehajtva képzelte el [176]. Noha Krieger, Böhm és Walcher véleményével az uralkodótól kezdve mindenki egyetértett, a lecsapolás tényleges végrehajtása mégis hihetetlen lassúsággal haladt előre. 1776. szept. 27-én a Commissio Oeconomica foglalkozott ismét az üggyel, de haladás csak annyiban történt, hogy a határozatok 2. pontjában kimondták, hogy „a Fok-i malmot, . . . mivel a Sárvíz mentén most folyó munkálatokra ártalmas, . . . azon nyomban el kell távolítani ”[177]. Azonban — természetesen — annyira nem történt semmi érdemleges dolog, hogy a következő év utolsó ülésén, 1777. december 12-én, Sigray Károly királyi biztos leszögezte: „ha az eddiginél megfelelőbb rendelkezések nem születnek, ... a csatornák kiásása 20 év alatt is aligha fejeződik be, a Sió és Kapos folyók, valamint a Balaton tavának szabályozását — amelyek kizárólag a Sárvíz-i munkálatok sikerétől függnek — vagy az utókorra kell hagyni, vagy számolni kell azzal, hogy az említett folyóvölgyek elmocsarasod- nak.” Ott volt a baj, hogy az a néhány száz főnyi munkás, akiket Fejér és Veszprém megye állított ki a Sárvíz völgyének szabályozására, ha beköszöntött a nyár, egy szálig hazament gazdasági munkára. Sigray nagyobb számú katonai munkaerő kirendelésében látja a munkálatok zavartalan előhaladá- sának biztosítását. Nehézséget okozott azonban az is, hogy a költségeket egyelőre csakis az érdekelt vármegyék viselték. Sigray javaslata az volt, hogy a terhek 2/3-át az érdekelt földesurakra kellene hárítani és a megyék csak 1/3 részben járuljanak hozzá azokhoz. Ha azonban ilyen módon alakulna a terhek viselése, a munkálatok irányítása sem maradhat kizárólagosan a megyék hatáskörében. Ezért állandó királyi biztosság létesítését sürgette, hogy a megyék alispánjának egyéni jogkörét e téren megszüntethesse [178]. Ezek az elgondolások — a katonaság kirendelésének kivételével — az Udvarnál is helyeslésre találtak; annál inkább, mert Böhm Ferenc már ebben az időben megkezdte a Sárvíz szabályozását. Igaz, hogy megtartotta az Esterházy uradalomnál vezető mérnöki állását, továbbra is Tatán lakott, de egyben ő volt a Sárvízszabályozó Társulat első igazgató mérnöke. 1778-ban és az azt követő években, egészen 1809-ig, a Sárvíznek, Siónak és a Kapósnak egész sor térképe készült el [179], a tervezett lecsapoló csatornák pontos feltüntetésével és a csatolt mellékletekben a műszaki kiviteli leírásokkal, számításokkal stb.; Böhm Ferenc, Rózsás Ferenc és Quits Ferenc hydraulák müvei. Kiderült azonban, hogy Sigray jóslata nagyon is bevált. Hiába történt láthatóan egy és más a Balaton körül, az érdemleges munkálatokra nem 20, hanem még 25 év alatt sem került sor. Az a szilárd állásfoglalás ugyanis, amellyel a Kr/eger-féle tervek mind az állami főhatóság, mind a földesurak részéről találkoztak, egyben akadályozójává is vált a Balaton tava és környéke vízügyi rendezésének. A Kr/eger-féle javaslatok költségelőirányzata (nagyságrendileg) 160-, 252-, illetve 460 Rfl/M volt. Abban a percben, amint Sigray a megvalósulás felé kezdte terelni a lecsapolás ügyét, és a költségek 2/3-át a földesurakra háríttatta át, megtorpant a sok jóval bíztató munkálat, lelohadt a lendület. Sőt: egyes birtokosok, akik a tó lecsapolásának kérdését úgy vélték elintézni, hogy a jobbágyok apródonként, kisebbszerű gátak emelésével, évről évre néhány száz ölnyi hosszban megásott csatornával majd csak elhódítanak néhány száz ölet a Balatontól, és ez a csendes földfoglalás nem is kerül pénzbe, legfeljebb felesbe-harmadosba bírják majd a jobbágyok az imigyen megszerzett földet, lassanként azon kezdtek gondolkozni és dolgozni, hogy fordíthatnák az egész hivatalos közvéleményt efelé a nézet felé. A megyei közélet funkcionáriusait nem volt nehéz megnyerniük álláspontjuknak, az Építési- és Hajózási Igazgatóság, a helytartótanács és a kancellária urait és pártatlan mérnökeit azonban annál nehezebben lehetett eltéríteniük a nagytekintélyű Walcher abbé által ellenőrzött és már többszörösen jóváhagyott Kr/eger-féle javaslatoktól. 3. A földbirtokosok ellenállása A mocsaras völgyek rendezése a Sió, a Sárvíz és a Kapos mentén is megkezdődött. A Zalát kísérő posványokfelmérésével foglalkoztak. A foki és ozorai malom lerombolásáról is mind több szó esett. Valamit tenni kellett a műszaki közvélemény egységes szemléletének megbontására. Olyan egyénre volt a földbirtokosoknak szükségük, akinek műszaki tekintélye szembeállítható Krieger elismert műszaki tudásával és javaslataiban lefektetett elgondolásaival. Ezt az embert a veszprémi származású Turnier Henrik személyében, 25 évvel Sigray erélyes kezdeményezése után találták meg. 1.126 ábra. Tumler Henrik nemesi címere a budai díszkúttal 103
