Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)

Az egyes kultúrák öntözése - I. Szántóföldi növények öntözéses termesztése

Öntözés A burgonya kedvező fejlődéséhez a felső 50 cm-es talajrétegben a víztartalmat a szántó­földi vízkapacitás 62—65%-ánál magasabban kell tartani. 150 q/kh termés esetén a faj­lagos vízfogyasztás kb. 160 //kg. így vízigénye a tenyészidő alatt 410—420 mm. Ebből a 75%-os biztonságú csapadék és a talajban levő víztartalék kb. 210 mm fedezésére ele­gendő. Öntözéssel tehát 200—210 mm-t kell pótolnunk. Ebből 100 mm-t júniusban, 110 mm-t júliusban kell a növények rendelkezésére bocsátani. Homoktalajon csak esőszerű öntözést alkalmazhatunk, kötött talajon azonban baráz­dás öntözést is. Barázdás öntözés esetén minden második barázdába eresztjük a vizet, és öntözésenként az öntözött barázdákat váltjuk. Barázdás öntözéskor két-három, esőszerű öntözés esetén pedig három-négy alkalommal öntözünk. A burgonya vízfogyasztása a gumókötéstől kezdve jelentősen megnő, és június—július hónapban eléri a napi 5—6 mm-t is. Igen száraz tavasz esetén szükséges lehet kisebb víz­adaggal már korábban is öntözni. A tavaszi szárazság ugyanis a burgonya tenyészidejét megnyújtja. Az ilyenkor alkalmazott öntözés tehát a tenyészidő megrövidülését ered­ményezi, ami különösen korai burgonya termesztése esetén nagy jelentőségű. Érés idő­szakában a bőséges vízellátás viszont a tenyészidő megnyúlását idézi elő. Az olyan növény­zet esetében, amely a tenyészidő első felében vízhiányban szenvedett, de a második felé­ben bőséges vízellátást kap, a víz új hajtások megindulását, a vegetáció felújulását ered­ményezi, ezt pedig el kell kerülnünk. A növények egyenletes (folyamatos) vízellátása döntő jelentőségű feltétele annak, hogy nagy terméseket érhessünk el. Helyesen végrehajtott öntözés a tenyészidő lényeges meghosszabbodását nem vonja maga után. Az Alföldön, ahol a burgonya tenyészideje rövidebb, a későbbi érésű fajták is (mint például a Kisvárdai rózsa) szeptember elején betakaríthatok. * Vegyszeres gyomirtás. Ültetés, illetve kelés előtt eredményes lehet az A 1114 és az Aretit 1,5—3 kg/kh dózisban, valamint a „Burgonya G” nevű herbicid. Ez utóbbi készít­mény csak ültetés után használható. A szerből kát. holdanként 3—3,5 kg-ot számítsunk. Az említett vegyszereket 250—400 liter vízzel adjuk ki. A termés betakarítása. Az öntözéssel termesztett burgonya betakarításában alkalma­zott módszerek megegyeznek az öntözés nélküli termesztésben alkalmazottakkal. A szak­szerű öntözéssel termesztett burgonya eltarthatósága nem rosszabb, mint az öntözetlenül termesztetté. * A vetőburgonyát kisebb tenyészterülettel termeljük, mert így több lesz a vetésre alkalmas nagyságú gumó. A folyamatban levő kísérletek arra engednek következtetni, hogy az öntözéssel előállított vetőburgonya értéke nem csökken. Nyári ültetésö vetőburgonya-termesztés A nyári ültetésű burgonya termesztését hazánk üde homoktalajain régóta alkalmazzák. A módszer terjedését elsősorban az gátolja, hogy a nyári szárazságban csak kivételesen üde fekvésben vannak meg a kedvező feltételek a növény fejlődéséhez. Öntözéssel viszont ez az akadály elhárítható. Másik akadálya a nyári vetésnek az, hogy különösen a tavaszi vetésből származó vetőgumókat nehéz eltartani a következő nyár júliusáig. A tarlóban termesztett gumók eltarthatósága már sokkal jobb. E nehézség elhárítására lehetőséget kínál a gyümölcstárolók (pl. almatárolók) felhasználása burgonya tárolására. (A gyümölcs­tárolók ugyanis április —május —június hónapban már üresek.) Öntözéssel a nyári vetésű burgonyát másodvetésként, őszi búza után is termelhetjük. Július közepéig vessük el, és azonnal öntözzük meg. Az árvakelés erősen gyomosíthat, 231

Next

/
Thumbnails
Contents