Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - I. Szántóföldi növények öntözéses termesztése
Vetés A nagy rizstermések egyik legfontosabb összetevője az optimális növényszám, amely a talaj tápanyagviszonyaitól és a fajtától nagymértékben függ. Hazánkban az optimális növényszám m2-enként 150—400 között változik. Ezzel szemben gyakran nem éri el a m2-enkénti 80—90-et sem. A tőszám kérdésének különösen a hagyományos rizstermesztő országokban már régen nagy figyelmet szentelnek. Ezekben az országokban azonban a probléma megoldását megkönnyíti a palántázás gyakorlata. A kipalántázott rizsben ugyanis általában 10—15%-os palántapusztulással számolnak, és még ezt is pótolják. Nálunk a helyben vetés az általános, sőt kizárólagos, amikoris a kivetett csírázóképes rizsvetőmagvaknak mintegy 50—80%-a elpusztul. A pusztulás okait a vetés-és csírázáskori klimatológiai—kórtani behatásokban és az elkövetett agrotechnikai hibákban kell leginkább keresnünk. Ezért van minden rizstermesztő országban — ahol a rizs helybe vetésével kell a megfelelő növényszámot kialakítani — nagy jelentősége a vetés megfelelő időben és módon történő elvégzésének. A vetés kezdetének időpontja akkor érkezik el, ha a talajfelszín hőmérsékletének napi középértéke talajba vetés esetén a 12—13 C°-ot, felszíni vetés esetén a 14—15 C°-ot eléri. Hazánkban a tömeges rizsvetések ideje április 25—május 5. közé esik. A vetés módja nagyüzemekben 3-féle lehet: a) vetőgéppel sorosan a talajba, b) vetőgéppel a talaj felszínére, c) repülőgéppel vízbe. Az egyes vetési módok megválasztása nagyrészt a terület kultúrtechnikai feltételeitől, a talaj gyomosságától és a vízellátás lehetőségeitől függ. a) A talajba vetéshez gyommentes, megfelelően előkészített, nyirkos magágy szükséges. A magvakat 3—4 cm mélyre helyezzük a talajba. Vetés után hengerezzük el. Ha a rizs kikeléséhez a talaj felső rétegének természetes nedvességkészlete nem elegendő, akkor egy átfutó árasztással érhetjük el a talaj megfelelő nedvességét. A végleges árasztásra akkor kerüljön sor, amikor a növények 3—5 cm átlagos magasságot elértek. Ha korábban árasztunk, sok lehet a növénypusztulás, ha késünk, megnyújtjuk a tenyészidőt. Talajba vetés esetén erőteljes gyökérzetű növényeket kapunk. b) Ha a talajfelszín viszonylag egyenletes, de a magágykészítés kevésbé sikerült, a terület főként kakaslábfű-félékkel fertőzött, akkor mindig előnyösebb a talajfelszínre való gépi vetés. Ilyenkor a talajt vetés előtt is jól lehengerezzük. A súlyozás nélküli vetőgép-csorosz- lyákból a felszínre kerülő magvakat egészen könnyű fogassal (seprőboronával) és hengerrel járatjuk, és utána mihelyt technikailag lehetséges, azonnal árasztunk. A talajfelszínre való vetésnek is megvannak a maga előnyei — kisebb gyomosodás, keléskori egyszerűbb vízellátás stb. Ugyanakkor azonban a tavaszi szelek okozta erős vízhullámoktól sok csíranövényt „pallóverés” ér, és ezáltal ritkul az állomány. A pallóverés elleni fontos védekezés a sekély (5—10 cm) vízrétegtartás. A kívánatos sortávolság elsősorban a fajtától függ. Az erőteljesen bokrosodó fajták termesztésekor jó eredményt ad a széles (22—24 cm-es) sortávolság. Általában azonban a 10,5—12 cm-es gabonasortávolság a kívánatos. c) Az ismertetett vetési módokkal legtöbbször nem sikerül — illetve a véletlentől függ — a nagy mértékű csírapusztulást megakadályozni és gyors kelést elérni. Lényeges előrehaladást jelenthet e téren a repülőgépes rizsvetés. A repülőgépes rizsvetés munkafolyamata három részből áll: 1. a terület előkészítése, 2. a vetőmag előkészítése, 3. a vetőmag kiszórása. A terület talajelőkészítésekor a záró munkaeszköz a gyűrűshenger legyen. Ezután a területet 5 cm vastag vízréteggel árasszuk el, de a tényleges vetés megkezdése előtt 205
