Az öntözés kézikönyve (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1968)
Az egyes kultúrák öntözése - I. Szántóföldi növények öntözéses termesztése
67. táblázat. A rizsföldek vízfogyasztásának összetevői (15 cm átlagos vízborítás esetén, m3/kh) Megnevezés Hónapok összesen V. VI. VII. VIII. IX. m8 % Talajtelítődés 598 598 8,6 Transzspiráció 23 171 620 352 48 1214 17,5 Árasztóvíz-felület párolgása 350 614 523 213 77 1777 25,6 Szivárgás 821 711 555 292 121 2500 35,9 Vízréteg tartáshoz szükséges mennyiség (tenyészidő végén lecsapolva) 576 288 — — 864 12,4 Összesen 2368 1496 1986 857 246 6953 100,0 után a rizstermesztés beszüntetését eredményezheti. A nagy szóda- és sótartalmú talajokon a megfelelő rizsfajta kiválasztásának és a felületre történő vetésnek nagy szerepe van. A rizs a talaj szerkezetével szemben sem igényes. A morzsás, rögmentesen előkészített talajt azonban gyorsabb és biztosabb keléssel hálálja meg. A nagyobb rögök különösen felületi vetés esetén károsak, mert a víz hatására széthullanak és betakarják a környezetükben levő rizsszemeket. A talaj és vízrétegek együttes hatására pedig sok csírázó mag nem kel ki. Ví 'igény. A rizs termesztési igényeinek alapvető része az árasztóvíz és a vízzel való helyes gazdálkodás. A vízréteg mindenkori magasságát főként az előzőekben már vázolt biológiai és klimatológiai igények és körülmények szabják meg. A szervezési munkának és műszaki intézkedéseknek ezeket kell kielégíteniük. Tartós vagy szélsőséges eltérés a rizsnövény biológiai normáitól feltétlenül a termés csökkentését okozza. A terület vízzel való elárasztására átmeneti jelleggel sor kerülhet akkor, amikor csak a földbe vetett rizs keléséhez szükséges talajnedvesség a cél. Ilyenkor a vízréteget 24 óránál tovább nem tartjuk a területen. A végleges árasztásra vízbe vetés esetén vetés előtt 1—5 nappal, felületi vetés esetén nyomban vetés után, a földbe vetésnél pedig akkor kerüljön sor, ha a kikelt növények átlagos magassága elérte a 3—5 cm-t. Az árasztóvíz legkedvezőbb mélysége több tényezőtől függ: a rizs fejlődési szakaszától, fajtájától, időjárástól stb. Általában a tenyészidő első részében a sekélyebb (5—10 cm), a második részében a mélyebb (15—20 cm) vízréteg a kedvező. A továbbiakban vizsgáljuk meg részletesebben, hogy hogyan elégíthető ki a gyakorlatban a rizs és a rizstelepek vízigénye, illetve öntözővíz-szükséglete. A rizsvetések öntözővíz-normája kötött talajon 7200 m3/kh. Áteresztő talajokon azonban — pl. a Duna—Tisza közi vízzáró réteg nélküli talajú rizstelepeken — a tényleges vízfogyasztás a nagy szivárgás miatt gyakran a 15—-20 000 m3/kh-at is meghaladja. Annak megállapítására is végeztünk méréseket, hogy hová lesz ez a hatalmas vízmennyiség. Átlagértékként 1958-ban Szarvason mért, illetve számított adatokat a 67. táblázat tünteti fel. A táblázatból látható, hogy a vizsgált területen (gyenge vízáteresztő képességű talajokon) a ténylegesen felhasznált vízmennyiség 6953 m3/kh volt. A vízfogyasztás legjelentősebb összetevője a szivárgás (35,9%), amely a lecsapolásra kerülő vízmennyiséggel az összes felhasználás 48,3 %-át tette ki. Ha a rizs műszakilag megalapozott öntözővíznormáját szűkíteni akarjuk — ez kívánatos —, akkor a víztakarékosságra a telepek helyes kijelölésével, a gátak megfelelő karbantartásával és az aratást megelőző időszakban a vízutánpótlás idejében történő megszüntetésével éppen ezeknek az összetevőknek a csökkentése révén van lehetőség. A talajtelítődéshez, illetve az evapotranszspiráció során szükséges vízmennyiség mesterséges csökkentésére gyakorlatilag alig van lehetőség. * 196
