Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
C) Tószabályozás - II. Tószabályozás fejlődése és helyzete
Nincs róla adat, hogy a megvalósítás gondolatával komolyabb formában foglalkoztak volna, még az e tárgyban 1833-ban összehívott megyei gyűlés is eredménytelen volt. A következő évtizedekben ugyan még visz- sza-visszatértek rá, de a legbefolyásosabb érdekelt, a székesfehérvári káptalan — amely a nádas birtokaiból nagy bevételt élvezett — tiltakozására a lecsapolási javaslatokat mindig elvetették. A helyzet 1888-ig nem változott, a Kajtori-völgyben létesített néhány helyi jelentőségű csatorna a tó vízjárását nem befolyásolta. Az érdekeltek 1888-ban Dinnyés-Kajtori Tólecsapoló Társulat néven vízitársulatot alakítottak. Célul csak a Kaj tori-völgy tavainak lecsapolását tűzte ki, a Velencei-tónak csak a felesleges vizeit kívánták elvezetni. A Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal által tervezett csatornát 1896-ban valósították meg. A velencei közbirtokosság még ebben az évben engedélyt kapott, hogy a dinnyés—pákozdi út hídjánál betétpallós elzárást létesítsen, melynek segítségével a tó vízszintjét nyáron a hal tenyésztésre még alkalmas — a mai agárdi mércén mért —(—111 cm-es — szinten tudták tartani. Rövidesen kiderült azonban, hogy a meglevő művekkel a tóparti érdekeket és a völgyben jelentkező lecsapolási igényeket nem lehet egyidejűleg kielégíteni. Ha a tó vizét a zsilip megnyitásával leeresztették, a levonuló víz a csatornából kilépett, a helyenként épített töltéseket elszakította és a völgyet elöntötte. A Dinnyés—Kajtori-csatorna medrét 1928-ban 2 m3/sec vízszállításra kibővítették és a dinnyési híd alatti zsilipet is átépítették (a mai mércére vonatkozó +91 cm küszöbszinttel és + 133 cm koronaszinttel). Később a zsilip bukóélét megemelték és ezáltal +160 cm-es vízszintet is lehetett a tóban tartani. A zsilip kezelésére nem készítettek szabályzatot. A tószabályozást ebben az időben a halászati és nádtermelési érdekek, valamint a part menti mezőgazdasági érdekek tették szükségessé. Később világossá vált, hogy a tótól vízeresztés révén elhódított parti terület korszerű mezőgazdasági művelésre nem alkalmas, a legelőgazdálkodás jelentősége csökkent, így már senki sem kifogásolta a magasabb vízszint állandósítására irányuló törekvéseket. Űj érdekeltségként jelentkezett a minél magasabb vízszintet kívánó üdülés. A helyenként beépített mélyfekvésű üdülőterületek azonban határt szabtak a vízszintemelésnek. A Dinnyés—Kaj tori-főcsatorna medrét 1962—64 között 6 m3/sec vízhozam levezetésére tették alkalmassá, 7 hidat is átépítettek. A régi zsilipet elbontották, és a hídtól 50 m-re új táblás zsilipet építettek, 103,29 m A.f. köszöbszinttel. Zsilipkezelési szabályzatot készítettek, mely szerint a nyár elején lehetőleg + 160 cm körüli vízszintet kell tartani, de nem engedhető meg, hogy a vízállás + 180 cm fölé emelkedjen. Az 1001/1971. sz. Kormányhatározat a Velencei-tavat üdülőtónak minősítette azzal, hogy a tó szabályozását ennek megfelelően kell végezni. 522
