Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)

A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája

amelyek az árvizek elemzésével kapcsolatos elméleti vizsgálódásainkat a gyakorlatban terhelik.

Tulajdonképpen hallgatólagosan mindig feltételezzük, hogy a folyók felső pontjain, vagy vízgyűjtő területén bekövetkezett hidrológiai események egyenes előidézői, vagy legalább megelőzi az alsó pontokon később bekövetkezőknek. Az ismert zavarok (előzetes mederteltség, mellékfolyók hatása és visszaduzzasztása, stb.) miatt a felső pontokon szerzett adatoknak a vízfolyás alsó pontjaira való átviteléhez szükséges számításaink alapja lehet:

— oksági (kauzális) és

— jelenségi (szimptomatikus).

Természetesen alkalmazhatók olyan öszsegező eljárások, amelyek vegyesen vesznek át elemeket a két fő módszerből.

Az előrejelzés oksági módszerei elméleti hidraulikai kapcsolatokból indulnak ki. Ilyen lehet pl. a vízgyűjtő karakterisztika elmélete, az átfolyás elmélete (amelyből az időkvantum-elmélet is származik), az átvonulás elmélete, a folyami karakterisztikák módszere, stb. és minden egyéb olyan módszer, amelynél a vízhozamok a meghatározók. Az említett módszerek alkalmazásának fő hátrányát egyébként éppen a vízhozamok meghatározhatóságának nehézségeiben és az itt kényszerült közelítésekben jelölhetjük meg. Ezek a módszerek kétségtelenül közelebb visznek az árhullám-levonulás jelenségének megértéséhez és jól bearányosított együtthatók mellett a gyakorlatban is használhatók. Ezek az együtthatók azonban további bizonytalanság forrásai.

Az előrejelzés jelenségeken alapuló, tehát szimptomatikus módszerei a hidraulikai kapcsolatokra csak kevéssé alapozhatnak. Ehelyett a megtörtént események elemzését és a jövőre való átvitelét tekintik elsődlegesnek. Alapelvük kézenfekvőnek tűnik: elvárják, hogy a tényleg kialakult mérce- kapcsolatok a későbbiekben is megismétlődjenek. A gyakorlatban azonban ez az elvárás is csak több-kevesebb pontossággal teljesül.

Az árvízvédekezés gyakorlatában a szimptomatikus út, úgy látszik, hogy járhatóbbnak bizonyult, mert ez talán jobban idomulhatott az egyébként is nehezen megismerhető természetű folyók sajátosságaihoz. Az is igaz, hogy a szimptomatikus úton kapott kapcsolatok elemzésében olyan bonyolult számítási és szerkesztési módok is kialakultak, hogy ezek formailag alig különböznek az alapjaiban több számítást kívánó oksági módszerektől.

Mind az oksági, mind pedig a jelenségi alapon álló számítások módszereiben beilleszthető volt a valószínűségszámítás szemlélete is, éppen úgy, mint a determinisztikus felfogás. A valószínűségi felfogások különböző módozatainak mindazonáltal a szimptomatikus módszereknél volt mélyebb talaja.

Azok a hatások, amelyek az árhullámelméletek érvényesülésének, valamint a kielégítő előrejelzések zavarait okozzák, a jelenlegi előrejelzési módszerekkel — tehát a képletekkel és a grafikus segédletekkel — egyszerűen nem vehetők figyelembe. A mércekapcsolati-segédleti elv általá50