Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
B) Folyószabályozás - I. Folyóink morfológiai és hidrológiai jellemzése
A jég megjelenése a Dunán rendszeresen ismétlődő jelenség. A meder a kanyarulati viszonyok tehát a morfológiai okok alapvetően befolyásolják a jégjárást. Különösen veszélyes helyzet állhat elő a Paks alatti szakaszon, ahol a felülről levonuló jég a kanyarulatokban vagy zátonyokon felakadva jégtorlaszokat alakíthat ki. A Duna magyarországi szakaszának mellékfolyói részben az Alpokban, részben pedig a Kárpátokban erednek. Ezek közül folyószabályozási szempontból a Rába, az Ipoly, a Dráva és a Mura érdemel említést. A felsorolt mellékfolyók közül a Rába, Dráva és Mura magán viseli vízjárásban az Alpok jellegét. Ezzel szemben az Ipoly vízjárását az Északi-Kárpátok D-i lejtőjén kialakult vízgyűjtőjének különleges helyzete határozza meg. A folyók magyarországi szakasza már közép-szakasz jellegűnek tekinthető, erős kanyargási hajlammal, melynek az eddig végzett szabályozások szabnak határt. A folyók saját alluviumokban folynak, amiből egyértelműen következik, hogy medrüket változtatják. A Rába és az Ipoly vízjárása szélsőséges, a Dráváé és a Muráé viszont kiegyenlítettebb. A mellékfolyókon a jégjelenségek bekövetkezése nagyobb gyakoriságú mint a Dunán, viszont jégjárásuk a Duna jégjelenségeit alig befolyásolja. Jeges árvízveszély elsősorban a Rábán áll fenn, a többi folyóknál lényegesen kisebb a jeges árvíz bekövetkezésének valószínűsége. 3.2 A Tisza és mellékfolyói A Tisza medrének alakulásáról esésviszonyairól a szabályozás előtt 1834—41-ben készült vízrajzi felvétel ad tájékoztatást. A szabályozás után 1890—91-ben megismételték a folyó felvételét. Ez a felvétel a szabályozás óta bekövetkezett változásokat is tükrözte. A Tisza forrásvidékétől a Szamos torkolatáig 270 km-en csaknem 1600 m-t esik, ez a Tisza felső szakasza. A további 700 km-en, ami közép szakasz jellegűnek minősíthető csupán 32 m-es esés van. A síkságra lépő erősen meanderező folyó természetes állapotában a medrét nem, vagy csak helyenként tudta mélyíteni, ezért az Alföldre zúduló árvizek szétterültek, hónapokig víz alatt tartva az árteret. A felső szakaszon a Tisza már szabályozás előtt is meredek jól beágyazott partok között folyt. A mederben levonuló víz sebessége elegendő volt a hordalék feldolgozására, továbbvitelére. Kedvezőtlenebbül alakult a helyzet a Tisza középső szakaszán, mert a nagyobb esésű szakaszról érkező árhullámok itt egymást utolérték, összetorlódtak, a megnövekedő vízhozamot a meder nem tudta levezetni. A szabályozás ezt megváltoztatta, az átvágások meggyorsították a víz levonulását, az átvágások és a töltésezés hatására megkezdődött a középvízi meder beágyazódása. A Tisza szabályozása előtt rendkívül kanyargós volt. A minimális görbületi sugár 100 m körül ingadozott és az átlagos görbületi sugár sem haladta meg az 550 m-t. A szabályozás hatására a minimális görbületi sugár 22 337
