Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
B) Folyószabályozás - I. Folyóink morfológiai és hidrológiai jellemzése
A Közép-Duna Dévénynél kezdődik és a Déli-Kárpátok áttöréséig tart. Ennek a Rajkától déli-országhatárig terjedő szakasza esik Magyarország területére. A szakasz Rajka—Gönyű közé eső részét nevezik magyar Felső-Dunának. A folyó a szakasz felső részén a Pozsonynál kezdődő a Gönyűig tartó hordalékkúpon viszonylag nagy eséssel, több ágra szakadva folyik. A hordalékkúp magyarázatot ad a magyar Felső-Duna hossz-szelvényének alakulására is. Pozsonytól Szap-ig — az áttörésig — 35—40 cm/km ez alatt pedig már csak 8—10 cm/km az esés. A Duna Gönyű alatti szakasz két jellegzetes részre bontható. A Gönyű—Paks közötti szakasz, ahol a Duna még görgetett hordalékot is szállít aránylag beágyazódottnak tekinthető, de jellemző ezen a szakaszon a szigetképződés is. A szakaszon belül találjuk a Visegrádi áttörést, ahol a meder bevágódása ma is folyamatban van. Oldalirányú mederváltozás azonban a szakaszon alig érzékelhető. A Paks alatti szakaszon a folyam a szabályozás előtt több ágra bomlott, alsó szakasz jellegű volt. A szabályozások után is e szakasz jellemzője a zátonyképződés maradt. A magyar Felső-Dunán természetes viszonyok között alakultak ugyan ki kanyarok, azonban az ágakra szakadt folyam kanyarulati viszonyait jellemezni nem lehet, itt a folyam egy éven belül is változtatta a főágát, a vízjárástól függően más és más mellékágakba csapva át. A Gönyű—Paks közötti szakaszon néhány jellegzetes kanyar található, melyek közül kiemelkedik a Vác feletti kanyar, ahol a Duna irányt változtatva Dél felé fordul. A Duna Paks alatti szakaszán a szabályozás előtt jelentős kanyarulatok voltak, melyek olymértékben fejlődtek, hogy esetenként lefűződé- sük is bekövetkezett. A szabályozások alapvetően befolyásolták a kanyarulati viszonyokat mind a magyar Felső-Dunán, mind a Paks alatti szakaszon. A Rajka—Gönyű között a mesterségesen kialakított meder kanyarulatai általában már nem tekinthetők kanyaroknak, hanem egyenes szakaszokkal összekötött íveknek. A Gönyű alatti szakaszon a szabályozások során kialakított kanyarokat a folyam elfogadta és ezek gyakorlatilag állandósultak. A magyar Felső-Duna mederalakulására ma is a hordaléklerakódás a jellemző. A Gönyű—Paks közötti szakasz — az utóbbi évek nagyarányú ipari kotrásainak hatásától eltekintve — egyensúlyban levőnek tekinthető. A Paks alatti szakaszon a szabályozások hatására enyhe beágyazódási folyamat figyelhető meg. A Duna vízjárására az éven belüli változékonyság a legjellemzőbb, a legkisebb vízállások általában novemberben fordulnak elő. November végétől a vízgyűjtő területen meginduló esőzések hatására és az esetenként előálló hóolvadások eredményeként fokozatosan emelkedni kezd a vízállás. Május végén, június elején jelentkeznek a legmagasabb vízállások a tavaszi esők és hóolvadás együttes hatásaként. Ezt követően a vízállások csökkennek és augusztusban érik el a középvízszint magasságát, összhangban a vízgyűjtő területen végbemenő kiürülési folyamattal. 336
