Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - V. Összefoglaló
Rába és az Ipoly völgyében ármentesítenek újabb területeket. Emellett további igény jelentkezik a Sajó és Hernád nyílt árterein fekvő, rohamosan fejlődő települések körtöltéses védelmére, mivel ezek „kinövik” azokat a magasan fekvő ártéri szigetterületeket, melyekre eredetileg települtek és ahol az árvizek eddig károkat nem okoztak. Az eddig elmondottakból következőleg igen nehéz azt meghatározni, hogy az ország árvízvédelmi rendszere egy adott időpontban, vagy egy fejlődési korszak végén milyen védőképességű volt. Ennek fő oka, hogy a fel- szabadulást követő államosításig — 1948 végéig — az ármentesítési munkálatokat ármentesítő társulatok végezték és az ezek területén levő védett vagyon, az érdekeltek teherviselő képessége, a munkálatokban való részvétel készsége következtében — még szomszédos területeken is — egymástól lényegesen eltérő kiépítésre mértékadó előírásokat alkalmaztak. Ennek pedig egyenes következménye egy adott időpontban az ország árvízvédelmi öblözeteinek jelentős mértékben eltérő kiépítettsége, illetve védelmi biztonsága. Közelítő becslések szerint az államosításkor állami kezelésbe vett ár- vízvédelmi rendszert — amely az ország árvizekkel veszélyeztetett területeinek mintegy 90%-át védte — olyan árvízvédelmi művek alkották, amelyek átlagosan az 50 évenként egyszer előforduló árvizek kivédésére voltak alkalmasak. Az egységes vízügyi szolgálat megalakulása tette lehetővé, hogy azt az árvízvédelmi rendszert, amely az 1850-es évek elejétől — közel 100 év alatt — kialakult és jelentős védelmi biztonságot teremtve felbecsülhetetlen fejlődési lehetőséget nyújtott az ország gazdasági fejlődéséhez, egységes szempontok és irányelvek alapján fejlesszék tovább. A fejlesztési munkák megindítását, illetve az ütem fokozását nagyban siettették az 1954. és 1956. évi dunai, valamint az 1947. és 1970. évi tisza- völgyi árvizek. A vízügyi szolgálat először 1955-ben készített országos árvízvédelmi fejlesztési tervet, melynek módosított változata alapján készült az 1960-as évek első felében az Országos Vízgazdálkodási Keretterv árvízvédelmi fejezete. Ez a terv volt az első olyan, az ország egész területére kiterjedő fejlesztési terv, amely hosszú időre meghatározta a fejlesztés mikéntjét és ütemét. Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv a védelmi művek kiépítési mértékének megállapításánál először használja a mértékadó árvizek meghatározásánál az előfordulási valószínűséget és kimondja azt az elvet, hogy az ország védelmi műveit legalább a 100 évenként egyszer előforduló árvizek kivédésére kell alkalmassá tenni. De ekkor még érvényesül a korábbi szemlélet és az előírás azt a további megszorítást tartalmazza, hogy ameny- nyiben az eddig előfordult legmagasabb árvíz a 100 évenként egyszer előfordulónál magasabb, az utóbbit kell mértékadónak tekinteni. A ma érvényes előírások a vízgazdálkodás távlati fejlesztésének irányelveiről szóló 2006/1973. számú minisztertanácsi határozatban fogalmazódtak meg, mely szerint az árvízvédelmi műveket úgy keli fejleszteni, hogy — a fővédvonalak átlagosan a 100 évenként, — a városok és ipartelepek védvonalai legalább a 120—150 évenként, 260
