Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája
De az enyhe telek ilyen sorozatos fellépéséből nem lehet megbízhatóan következtetni a következő évek teleire. Ez teljesen független attól is, hogy egy tél korán vagy későn köszönt-e be, és, hogy milyen mértékű hideggel kezdődik. Az 1956. évben pl. január 25-ig meglehetős enyheség uralkodott. Azt követően azonban hatalmas hőmennyiségek hulltak le és tartós fagy keletkezett, amely a Dunán emlékezetes jeges árvizet okozott Budapest alatt. Az is bekövetkezhet, hogy az első jelentősebb hideg hullámot tartós enyhülés követi, az enyhe decemberre szélsőségesen hideg január és február is következhet. Volt már olyan tél is, amikor az évszak leghidegebb hónapja a november volt. A téli időszak időjárása — amennyiben az árvíz kialakulása szempontjából lényegessé válhat — hatását mindig közvetlenül gyakorolja. Ha a tavaszi esőzések vize téli olvadékvizekből származó vizeket talál még a folyómedrekben, úgy hatását fokozza. Ha azonban az olvadékvizek az előtt folytak le, mielőtt a későbbi csapadékok vize a folyóba jutott volna, úgy további okozati összefüggés már nincs a téli és tavaszi, valamint a kora nyári áradások között. Következett már igen száraz őszre és télre jelentékeny május végi — júniusi árvíz a Tiszán, éppen 1974-ben. Arra is volt példa, hogy szigorú és jeges tél olvadékvizei a lassú olvadás következtében minden baj nélkül lefolytak. 1954 tavaszán például a Dunán nem alakult ki veszélyes helyzet, holott az átlagosnál hidegebb és havasabb tél volt. Annál inkább kialakult ugyanabban az évben a júliusi esőkből és jégárolvadék- vizekből a nagy nyári árvíz, amely, mint emlékezetes, súlyos károkat okozott. Abból tehát, hogy egy megelőző időszak nedves volt-e vagy száraz, a későbbi időszakok csapadékosságára és árvizes jellegére vonatkozóan sem a Dunán, sem a Tiszán és főként a mellékfolyókon nem következik jóformán semmi, és hatásról is csak akkor beszélhetünk, ha az új árhullám még mederben éri a régit. 2.3 A mellékfolyók árhullámainak jellegzetes típusai ! A Duna és a Tisza jellemzése után még röviden szólhatunk néhány szót a hazai mellékfolyókról is. Tudott dolog, hogy minél rövidebb egy vízfolyás, annál inkább várhatjuk, hogy vízjárása heves lesz. Vonatkozik ez a nagy folyók felső szakaszára is. Minél hosszabb a folyó, annál több le- htőség van a mellékfolyók hatásának kiegyenlítésére, valamint az árhullám ellapulására. így a hosszabb folyók a nyugodtabb vízjárásúak. A hazai mellékfolyók mindegyike heves vízjárású és rendkívül érzékeny az időjárás kisebb fordulataira is. A Duna hazai mellékfolyói közül jelentősebb a Rába, Ipoly és Dráva. A magyar érdekeltségű Duna-szakasz külföldi mellékfolyói közül fontosabb a Vág és a Garam. A Rába osztrák, alpesi eredetű vízgyűjtőjével rendelkezik. A tartósabb esők a magyar szakaszon is érezhető, viszonylag nagy árhullámot idéznek elő benne. 1965 áprilisában például több hullámban érkező néhány napos csapadékterhelés súlyos helyzetet idézett elő, a teljes Rába-vízgyűjtőn. A 24
