Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
A Tarna Tisza felé ágazó fattyúágát a társulat a tiszai töltések kiépítése után az 1870-es évek elején zárta le egy a tarnaőrs—jászdózsai határban épített 1,4 km töltéssel. A Zagyva-balparti töltésnek — Szolnok város egy részét védő — a zagyvái MÁV hídfeljáró töltése alatti 1,9 km-es szakaszát s a tiszai védvonal Zagyva-torkolat feletti, a MÁV töltésbe csatlakozó 2 km szakaszát századunk 50-es évei-ig Szolnok, mint önállóan védekező város tartotta fenn és védte. A töltések kezdetben az 1830-as árvíszinthez 80 cm-es magassági biztonsággal, 2,8 m-es koronával, 1 : 3—1 : 1,5 rézsűkkel épültek. Az 1853-as, majd az 1855-ös árvíz után — mely az addig épített töltéseket csaknem teljesen elmosta — a tiszai töltéseket az 1855-ös NV-hez 1,26 m-es magassági biztonsággal, 3,8 m-es koronával, mindkét oldalon 1 : 2-es rézsűkkel, a a Zagyva-töltéseket 0,95 m-es magassági biztonsággal, 2,8 m-es koronával építették. Majd még a múlt században az 1860-as, 1876-os és 1888-as árvízszintek emelkedéseinek megfelelően magasították és erősítették, a tiszai töltéseken az NV-hez 1,26—1,26 m-es, 1888 után a 90-es évek elején 1,0 m-es magassági biztonságot, a Tiszánál 4 m-es, a Zagyvánál 3 m-es koronát, 1 : 3—1 : 2-es mentett oldali rézsűket és árvízszintig felnyúló 4 m-es koronájú padkát építettek ki. Jelentősen magasították és erősítették a töltéseket az 1895-ös, majd az 1919, illetve 1932-es árvizek után. A 10-es években az 1888—1895-ös kombinált, majd a 30-as évek közepén az 1919—1932-es árvízszintekhez mind a Tisza, mind a Zagyva mentén 1,5 m-es magassági biztonságot, 4 m-es koronát, 1 : 3—1 : 2-es rézsűket, árvízszintig felérő 4 m-es koronájú első, ez alatt 1,5—2 m-re újabb 4 m-es koronájú második padkát építettek ki. Fejlesztették, illetve főleg szivárgás ellen biztosították a töltés egyes szakaszait századunk 60-as éveinek kiemelkedő tiszai árvizei, majd az 1970. évi tisza-völgyi árvíz után. A század eleji fejlesztések során ott, ahol a töltés hullámverésnek volt kitéve — mintegy 20 km hosszúságú szakaszon — víz felől 1 : 1-es rézsűt építettek ki és azt téglával burkolták, a koronát általában 6 m szélesre építették. A védvonal felső 23 km szakaszán a Tisza, Kis-Tisza és Laskó mentén a 70-es évek elején megépült Kiskörei Vízlépcső főműveinek elkészülte után tározótöltésként is működik, ennek megfelelően az érdekelt szakaszt az árvízvédelmi biztonság és tározás követelményeinek megfelelően erősítik meg. A területből az ármentesítési munkák kezdetén az 1853-as, de még az 1855-ös árvíz is a 630 km2 ősi árteret teljes egészében elöntötte. Az 1879-es árvíznél a sarudi belsőség mentén történt átömlésből 145 knr, az 1888-as árvíznél egy a Laskó menti töltésszakadásból 280 km2 merült meg. Ez után az ármentesített terület töltésszakadásból, vagy átömlésből árvizet nem kapott. Fentiektől teljesen függetlenül épült és fejlődött az öblözet Zagyva- balpart Szászberek—Tarna torok közötti, valamint a Tarna-balparti védvonala. Ezek építését és fejlődését a Zagyva Jobbágyi—Üjszász közötti, a Tarna Kál alatti szakaszának ármentesítésével együtt 1.233 fejezetben tárgyaljuk. 129
