Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
Az 1920-as határok figyelembevételével készült terv alapján végzett határon túü építések az alábbiak szerint alakultak. A Tisza- és Batár-csa- torna mentén a 30-as években a Tisza-balparti töltés Tiszabecs—Péterfal- va közötti 8 km szakaszát, ehhez csatlakozva Hömlöcig 12 km-es szakaszon a Batár-övcsatornát és annak balparti töltését építették meg, amelybe a 9 km körül tiltót építettek a Gyula—Tiszabecs között felhagyott Batár élővízzel való ellátására, és megépítették a Tisza-balparti töltés királyház! és és Királyháza fölötti szakaszát. A 40-es évek első felében kiépült a Tisza- balparti töltés Királyháza alatti szakaszának nagy része Péterfalváig. Az 50-es évek elején fejezték be a Veréce—Tiszabecs közötti Tisza-balparti töltést, és visszatöltésezték a Batár jobb partját Tiszebecstől, bal partját Magosligettől indulva Batár községig. A 30-as években Garbolc fölött a Túr-jobbparti töltéshez csatlakozva folytatták a töltések építését és a 40-es években Túrterebesnél egy meder- rendezés keretében 4 km kétoldali, a mikolai vasúti keresztezés alatt pedig 3 km bal parti töltést építettek. A már megépült töltésrészek felhasználásával az 50-es évek első felében megépítették a 28 km összhosszúságú Túr- jobbparti és ahhoz csatlakozva Turc-jobbparti, 20 km összhosszúságú Túr- balparti és annak folytatását képező Tálna-balparti töltést. A 70-es évek első felében a Túr felső szakaszán 20 millió m3 víz visz- szatartására alkalmas tározót építettek ki. A Szamos mentén az árvízi mederrendezés keretében Szatmár alatti töltéseket Vetésig áthelyezték s az addig helyenként 3,5 km széles hullámteret 1,2 km-re szűkítették, a töltések koronáját Szatmárnál az 1970-es NV fölé 2,3 m-re a határnál 3,2 m- re magasították. A múlt század Tisza—Batár—Túr menti árvizeiről, illetve elöntéseiről nincsenek feljegyzések, nyilván, mert a Tiszabecs feletti szakaszon már minden a partéleket meghágó árvíz átömlött a Batár, onnan a Túr völgyébe, egyesülve azokkal végig elöntötte az árteret és csak a Nagyari—Túr-ág torkolatánál nyitvahagyott s a Kisar alatt még nyitott ártéren tért vissza a Tiszába. Mindenesetre jellemző, hogy még századunk első évtizedében is a terület nagyobb része tízszer került víz alá, amikor a nagyobb árvízi elöntések 350—520 km2-t, évente pedig átlag 150 km2-t tettek ki. A töltések kiépítése után az 1947—48-as árvíznél a Tisza, illetve ahhoz csatlakozó Batár-balparti töltésen történt 3,5 km hosszúságú meghá- gás és 2 db töltésszakadás vize a Batár—Tisza—Túr—Palád töltésekkel körgátszerűen védett öblözet 107 km2 területéből 80 km2-t öntött el és három községben elpusztított 223 lakóházat, 106-ot pedig megrongált. (A— 17. ábra) Bár az elöntések nagyságát nem ismerjük, annál több feljegyzésünk van a múlt század utolsó harmadának Szamos menti töltésszakadásairól. Az 1864—1896 közötti 33 évben 18 év alkalmával a Szamos-jobbparti töltésen a Szatmár városi és az alatti szakaszon Panyoláig 205 db töltésszakadás volt (ezen belül 1881-es árvíznél 49, az 1888-nál 31 db). Meg kell azonban említenünk, hogy ilyen árvízi, illetőleg töltésszakadási statisztika dacára is a századfordulón a Szamos emberemlékezet óta legnagyobb árvizének az 1855-ös árvizet tartották. 113
