Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)
Negyedik beszélgetés
hazai vízgazdálkodást Széchenyi István és Vásárhelyi Pál szellemében sikeresen továbbfejlesztették. Kereken kilenc évig dolgoztam Dégen irányítása alatt, 1955-től 1964 derekáig. Nehéz helyzetben vagyok tehát, amikor Dégen Imréről kell véleményt formálnom, mert rá is érvényesnek tekintem a már idézett morális szabályt: „De mortuis nil nisi bene", vagyis halottakról jót vagy semmit. Ezt a társadalmi és morális szabályt magamra nézve is kötelezőnek tartom. De véleményem szerint - ebben a történészek is egyetértenek velem - e szabály alól kivételt lehet és kell tenni, ha betartásával a történelemhamisítás bűnébe esnénk. így ez a szabály nyilvánvalóan nem érvényes politikusokra és olyan közéleti személyiségekre, akik szavaikkal, írásaikkal és tetteikkel egy nép életét, egy nemzet morális, kulturális és gazdasági fejlődését befolyásolták, mert az utókornak joga van tudni mi és hogyan történt, s hogy a történelemkönyvek méltatásai miként tükrözik elődeink tevékenységét. Dégen Imre nem volt mérnök, megfelelő műszaki képzettséggel, tudással és gyakorlattal nem rendelkezett. Összefoglalóan: sikeres kommunista vízügyi politikusnak tekinthetjük. Mint kortárs, jogosultnak érzem magam arra, hogy a „Vizeink krónikája" című értékes vízügyi történeti kiadványhoz egyet-mást hozzáfűzzek.- Ezek szerint erős fenntartásai vannak a szépen illusztrált kötettel kapcsolatban? Megvallom, belelapozva rám nagyon jó benyomást tett a kiadvány.- Erről szó sincs. Ez a vízügytörténeti könyv igen dicséretre méltó úttörő munka, rendkívül sok érdekes és fontos adattal, amelyek egy része a kötet megjelenése nélkül veszendőbe ment volna. Szerkesztőjét és munkatársait dicséret illeti tehát. Persze található benne néhány hibás hivatkozás és adat, amelyeket a remélhető második kiadásban bizonyára korrigálnak. A látszólag negatívnak tűnő megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a kiadvány - célját tekintve nagyon helyesen - csak szakmai adatszolgáltatásra szorítkozik. Sajnos ezek a kizárólagos szakmai információk elleplezik a szóban forgó személyek emberi tulajdonságait, magatartásukat és a munkatársaikkal való kapcsolatukat. 105