Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Második beszélgetés

hangoztatni. Ne felejtse el, gyermekkori emlékeim miatt anglofil beállítottságú voltam.- Említette, hogy Visegrádon a doktori disszertációján dolgozott. Mikor védte meg az értekezést?- A disszertációmat csak 1945 után tudtam befejezni, és két évvel később megvédeni. Az értekezés tulajdonképpen egy könyv terje­delmű munka, benne a Visó-völgyi tározó vízgazdálkodási ki­használása hosszú, több évtizedes időszakra vonatkozóan. A ja­vaslat víztározási tervet és új víztározási fogalmakat is tartalmaz, vizsgálati módszerem még ma is használható. Németh Endre a disszertáció láttán a következőt mondta: „Nézd, kedves barátom, nem lehet kívánni egy professzortól, hogy amit egy ember éveken keresztül szorgalmas munkával összehoz, azt én néhány nap alatt átvizsgáljam. Tehát vegyünk ki belőle egy fejezetet, amelyben önálló kutatási módszert írsz le." Azzal a könyv 4/A fejezetét ki­vettük, az lett a disszertációm. Később az egész anyag könyv alak­ban megjelent „Hegyvidéki víztározók hidrológiai méretezése" címmel. Meglehetősen vastag kötet, annyi adatot tartalmaz, hogy ma is meg lehetne oldani vele a Tisza-völgyi vízgazdálkodás két legfontosabb problémáját: az Alföld ellátását öntözővízzel, és az árhullám csökkentését. De eltekintve a Tisza-völgyi vonatkozá­soktól, a könyvem olyan víztározási vizsgálati eljárást tartalmaz, amely a világ bármely pontján alkalmazható.

Next

/
Thumbnails
Contents