Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Tizenkettedik beszélgetés

- Akik - ahogy a lapok írták -felháborodással fogadták Antall József be­szédét. A miniszterelnök ugyanis az európai vízi út méltatása helyett a bős-nagymarosi vízerőműrendszerrelfoglalkozott, amelyet ezúttal is sztálinista tervnek nevezett. Bizonygatta a magyar kormány álláspont­jának helyességét és támadta Pozsonyt, amire a szlovák kormányfőnek nem állt módjában válaszolnia.- Az ülést követő hajóúton, az úgynevezett Európa-csatorna egy szakaszának megtekintése során is találkoztam sógorommal, mint­hogy a csatorna tervezésének és építésének hosszú ideig tanács­adója voltam, így meghívást kaptam a vezérhajóra. Se ott, se a mi­niszterelnöki rezidencián folytatott rövid megbeszéléseink során nem kerültek szóba műszaki kérdések. Ezeken a találkozókon Eu- rópa-politikai eszméit osztotta meg velünk. Antall József éles eszű ember volt, rövid miniszterelnöki tevékenysége során nagy tekin­télyre tett szert a kontinens vezető politikusai előtt. Ezt bizonyította a temetésén résztvevő európai politikai előkelőségek sora. Rendkí­vül szellemes és szókimondó volt. Egyik elbeszélése annyira meg­ragadta a figyelmemet, hogy ha nincs ellenére, elmondom.- Szívesen hallgatom.- Nem tudom szó szerint idézni, de a lényeget hűen vissza tudom adni. Amikor a szovjet csapatok kivonulását irányító szovjet tá­bornok különféle követelésekkel állt elő, Antall így válaszolt: „Tá­bornok úr, a kívánságait nem tudom teljesíteni. Mi az önök jóvol­tából elszegényedett ország lettünk. A német területmegosztás az önök számára nagyon sikeres és kifizetődő volt. A gyorsan meg­gazdagodott nyugati részt a keleti rész és önök évtizedeken át jól megfejhették. A magyarországi megszállás az önök számára ked­vezőbb lett volna, ha a német példát követik: amennyiben csak ha­zám keleti részét szállják meg, akkor a Dunántúl felvirágzik, s azt meg lehetett volna és lehetne most is csapolni."- Ez valóban szellemes és találó válasz. Megenged még egy személyes kérdést Antall Józseffel kapcsolatban?- Tessék, kérdezzen nyugodtan. 288

Next

/
Thumbnails
Contents