Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)
Előszó
nítani jöttek és ők tanultak. Az 1853. évi árvíz és az 1863. évi aszály vizsgálatával kinevezett osztrák királyi biztos csodálkozik azon, miért nem vagyunk mi büszkék eredményeinkre, és miért nem hangoztatjuk ezt a világon. Vásárhelyi Pált, a Tisza-szabályozás első főmérnökét is mennyi gáncs érte, mennyi gyalázkodó megjegyzést kapott (a legnagyobb magyarral egyetemben) az állóvizet felkaroló terveiért. De az utókor őt igazolta és helyezte a nemzet legnagyobbjai közé. A könyvből megtudhatjuk, hogy mennyi olyan nagyszerű magyar alkotás született, melyről csak a legszűkebb szakma értesült. Megtudhatjuk azt is, hogy a tiszalöki vízlépcső is csak akkor vált Magyarország számára politikailag is elfogadható műszaki alkotássá, amikor egy szovjet tudós kinyilatkoztatta, hogy az megfelelt a Szovjetunió legmagasabb szintű műszaki és tudományos követelményeinek. Mosonyi Emil professzor úr naprakész tájékozottsága révén tudhatjuk meg azt is a könyvből, hogy Vásárhelyi Pált egy tájékozatlan, de kellőképpen öntelt újságíró 2005 őszén a legnagyobb példányszámú magyarországi napilapban megjelent cikkében ki kívánja penderíteni a nemzeti panteonból. Tizenkét beszélgetés Tisztelője vagyok minden igaz embernek és minden valódi értéket létrehozó alkotó munkának, szakmától függetlenül. Számomra kitüntető megtiszteltetés volt, hogy Tiszalökön, a vízlépcső üzembe helyezésének 50. évfordulóján az egykori létesítmény főmérnöknek, Mosonyi Emi professzornak én adhattam át a Magyar Mérnöki Kamara nevében a tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet és neki ajándékozhattam a magyar címert tartalmazó kamarai jelvényemet, melyet meghatottsággal fogadott. Köszönő beszédében kijelentette, hogy büszkén fogja viselni magyarságának és mérnökségének jeleként. A professzor úrral ekkor találkoztam először, és azonnal megérintett friss szellemisége, naprakész tájékozottsága, igaz embersége és a csak igazán jelentős személyekre jellemző közvetlensége, szerénysége. 12