Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)

3. Ökológiai alapok

Ökológiai alapok

77

Mivel az egyes populációk tűrőképessége számos környezeti tényezőre vonatkozóan eltérhet másokétól, lehetséges, hogy az egyik számára limitáló környezeti tényező a másik számára nincs semmilyen korlátozó hatással. Ezért e másiknak nem is környezeti tényezője, azaz nem része az ökológiai környezetének. Éppen ezért ugyanazon az élőhelyen számos ökológiai környezet fordul elő.

Az ökológiai tolerancia az élőlények limitált belső sajátossága, amelynek révén a környezet hatásait ténylegesen felfogni, s azokra reagálni képesek. Adott ökológiai tolerancia csak adott külső hatásra érzékeny, tehát a tolerancia környezet specifikus, s így a két fogalom csak egymásra vonatkoztatva értelmezhető, amit komplementaritrásuk fejez ki. A különböző hatótényezőkre adott ökológiai tolerancia összessége jelenti az adott társulás tolerancia spektrumát. A tűrőképesség által megszabott határokon belül tolerált környezeti tényezőket kényszerfeltételeknek nevezzük. Ezek azok a hatóképes környezeti tényezők, amelyek adott populáció tűrőképességének határait megközelítik, vagy meghaladják, a populáció előfordulását korlátozzák, limitálják. Kézenfekvő, hogy egy populáció számára adott időpontban az a környezeti tényező elsődlegesen limitáló hatású, amelynek a többiekénél kisebb mértékű változása már meghaladja az adott populáció tűrőképességét (Majer 1994).

3.4.10 Ökológiai tényezők, a komplementaritás elve

Az ökológiai-környezeti és ökológiai-tűrőképességi (vagyis limitáló és limitált) tényezők azok, amelyek egy adott helyzetben egymással közvetlenül összekapcsolódnak. Ökológiai tényezőkről tehát általánosságban nem lehet beszélni, a két tényezőcsoport elemeiből a megfelelő faktor párok összekapcsolódása mindig csak egy adott összefüggésben értelmezhető. A környezeti spektrum (miliő spektrum) és a tolerancia spektrum (tűrőképességi spektrum) összehangoltságát, tényleges kölcsönhatását fejezi ki a komplementaritás elve (Juhász-Nagy 1996).

3.4.11 Limitációs elv, limitáló tényező

Liebig német kutató a XIX. század közepén felfedezte, hogy az általa vizsgált növények növekedése függ a rendelkezésre álló tápelemek mennyiségétől és arányától. Megállapította, hogy a növények a tápelemeket meghatározott arányban veszik fel, és a produkciójukat annak az elemnek a mennyisége fogja meghatározni, mely az arányhoz képest a legkisebb mennyiségben van jelen. Ez az atomarány a három legfontosabb biogén elem esetében a következő:

C : N : P = 106 : 16 : 1