Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)
19. A jövő alkalmazott hidrobiológiai kihívásai
600 Alkalmazott hidrobiológia 19.5.8 Éghajlatváltozás és a VKI A globális felmelegedéssel már a 19.2. fejezetben foglalkoztunk, itt csak a VKI-val kapcsolatos vonatkozásokra térünk ki. A VKI a globális felmelegedéssel, mint áttételes emberi hatással, nem számol. Erre vonatkozóan nem is ajánl kezelési módot. A VKI-val kapcsolatos célkitűzések megvalósulása, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervek végrehajtásának valós időhorizontja feltehetően összemérhető sebességű folyamat lesz a globális felmelegedéssel. Ez azt is jelenti, hogy a környezeti célkitűzések megfogalmazása, a VGT-k kidolgozása során a globális felmelegedés hatásaival számolnunk kell, mert az a vízgazdálkodási jellemzőket lassan és folyamatosan megváltoztatja majd. A globális felmelegedés éghajlati hatásai megjelennek az ökológiai folyamatokban, ezért e hatásokat fel kell előre mérni, és az ellenintézkedéseket a VGT-kbe bele kell foglalni. 19.6 Veszélyes vegyi anyagok Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) megállapítása szerint (Fleit 2005): ■ Európa a világ legnagyobb vegyi anyag termelő régiója, amely a teljes világtermelés csaknem 40 %-át adja. ■ Az elmúlt évtizedben a vegyi anyagok, és ezen belül is a környezetre veszélyes anyagok termelési ütemének növekedése 1993-2003 között meghaladta az EU GDP növekedési ütemét, és a közeljövőben ez a tendencia folytatódni fog. ■ A 2010-ig a legtöbb tagállamban a termelő tevékenység mellett a közúti szállítás és a mezőgazdasági termelés is nagyban hozzájárul (hozzá fog járulni) a növekvő környezetterhelésekhez. ■ Az előrejelzések szerint az 1990-2010 periódusban a kadmium és higany kibocsátás összességükben 26-3 0%-os emelkedést mutatott, annak ellenére, hogy bizonyos tagállamokban már kivonták az ilyen elemtartalmú anyagokat a forgalomból. * A szerves mikroszennyezőket illetően a helyzetkép azt mutatja, hogy a peszti- cid terhelések és a POP (perzisztens szerves szennyezők) anyagok kibocsátása csökken (különösen a dioxinok, furánok és a poliklórozott bifenil, PCB, vegyü- letcsoport), de a PAH-ok (policiklikus aromás szénhidrogének), HCB (hexaklór- ciklobenzol) és xilol kibocsátás valószínűleg emelkedni fog. ■ Az újonnan csatlakozott tagállamokban a vegyianyag termelés a kilencvenes évek elején visszaesett, azonban lassan visszatér az eredeti szintjére. ■ A NOM-oknak (természetes szervesanyagok, natural organic matter) különböző kellemetlen hatásai is lehetnek az ivóvíztisztítás során. E nagyon változatos ösz- szetételű vegyületek eltávolításában a víztisztító művek aktívszén szűrő nélkül nem hatékonyak (Öllős 2000a).