Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
szerint) előfordultak pillanatnyinak tekinthető olyan szárazra kerülések, amelyek az elemzők szerint paleokarsztnak nevezett jelenségeket hoztak létre. Magam részéről ezeket a formákat szívesebben tekinteném horizontális eróziós felületeknek, mintsem a félreérthető paleokarsztnak, annál is inkább, mert a sok millió évvel ezelőtt képződött, majd fiatalabb tengeri üledékekkel elfedett tipikus barlangüreges karsztjelenségeket paleokarsztnak kell tekintetni. Ezek az idős karsztképződmények alkalmasint jelenlegi karsztokhoz is kapcsolódnak, ezért ezekre a fosszilis karszt megnevezést nem alkalmazhatjuk. A klasszikus értelemben vett karsztosodás nyomai és szakaszai a középhegységben jól követhetők. A szárazra kerülést lepusztulási felszín és szárazföldi üledékek megjelenése jelzi. A bauxit tipikusan szárazföldi üledék, amely a földtörténet kiemelkedési szakaszait jelzi, lepusztulással, vegyi mállással, jellegzetes térszín alakulással. Kialakulásához az éghajlati tényezők mellett enyhe reliefű térszín, enyhén lefolyástalan tönkfelszín, a kőzetfelszín megfelelő vízvezetőképessége és leszivárgó vizek szükségesek. A karbonátos kőzetfelszínen lévő bauxit képződés egyenetlen karsztos jellegű mélyedésekkel, dolinákkal (kis különbségű tagolt felszínen) jelentkezik, a fekü felé mindig az előző kiemelkedést jelző éles eróziós diszkordanciával, határozott korróziós felszínnel. A hazai középhegységi bauxitoknál a korrózió többé-kevésbé jelentékeny méretű karsztos formákat hozott létre, dolinákat és mélyedéseket, amelyeket bauxit-testek töltenek ki. A korrodált felületeken vékony, néhány millimétertől több centiméterig terjedő vastagságú vas- mangán- kéreg mutatkozik, amely alatt a dolomit gyakran erősen porlódó, széteső, ami mészköveknél sohasem fordul elő. Vadász E. (1951) szerint a középhegységi kiemelkedéssel színgenetikus bauxitosodás, szi- alittal fedett térszín alatt keletkezett kioldódás, amely lépést tartott az alumínium ásványképződéssel, esetleg az oldatokat szállító vízkeringés azonosságával. A beigazolt vízi környezetben történt bauxitképződésben a mindenkori talajvízszintnek fontos szerepe volt, amely esetünkben „karsztvízszintet" jelent, amelynek időszakos ingadozása is létrehozhatja a bauxit- képződés üledékgyűjtőjének időszakos vízzel borítottságát. A krétakori bauxit előfordulások (túlnyo- mólag a Bakony és a Vértes területén) leggyakoribb közös jellemzője, hogy a felsőtriászbeli kar- ni, nóri fődolomit, meszes-dolomit vagy mészkő különböző mértékben karsztosodott egyenetlen felületén, kisebb-nagyobb mélyedéseket kitöltve jelentkeznek. Fedőjükben leggyakrabban az eocén legalsó tagozata, szárazföldi, édesvízi, elegyes vízi kőszenes rétegek települnek. Az eddig megismert bauxit-testek közép- hegységbeli elhelyezkedése alátámasztja azt az üledékföldtant megállapítást, amely szerint a triász végi kiemelkedéssel kezdődően a krétában, a mai morfológiai hegység által felvázolható térségben, enyhe reliefű dombvidék, vagy szolid középhegység jellegű térszín alakult ki, ahol a mélyrehatóid karsztosodásnak nem volt meg a lehetősége. A Vadász-féle genetikai elképzelést támogatja a nagytérségekig követhető kvázi egyenletes lepusztulás, a felszínalatti tipikus karsztjelenségek, a barlangosodás szegényes volta a felsőtriász képződményekben. Ez a tipikus felszíni karsztosodás, horizontális kiterjedésű, sekély, néhány méter mélységig ható oldási nyomokkal, tipikus felületi karsztmorfológiával általánosan elterjedt. Jellemzője, hogy a felszín egyenetlenül, de a kőzetrepedezettségtől és a kőzetszerkezettől függően orientáltan erodált. A felszín közeli felületeket vájatok, töbrök, víznyelők tagolják. Dolomit felszíneken a jellegek kevésbé karakteresek és/vagy dolomit porlódással jellemezhetők. A felszín közeli karsztosodás vagy inkább karrosodás, a karbonátos összlet lefedéses mélybekerülésével ritkán válik jó vízvezetővé, mert a rákövetkező üledékek rendszerint eltömik, ill. a szárazföldi mállás vörös agyagos bauxitos termékei lezárják a kőzetrepedezettséget. Mészkőterületen gyakoriak a függőleges és horizontális erózióval, valamint széndioxidos korrózióval jellemezhető genetikájú barlangok és járatrendszerek, amelyek tektonikus prefor- máció mentén elsősorban az erózióbázis irányába mutató törésekben jól fejlettek. A karsztvízszint zónájában képződnek, ezért kapcsolatosak a morfológiával, de attól függetlenül alakulnak ki. Az ilyen típusú karsztosodás mértékét a beszivárgási övezet és a helyi erózióbázis magasságkülönbsége határozza meg akkor, ha a karsztosodáshoz szükséges klimatikus és földtani körülmények egyébként megvannak. A hegységképződés kezdetén a magasságkülönbség gyorsan növekszik, miközben a karsztos-áttörtség minimális, de mélyreható. A 68
