Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
kiemelkedés lezáródásával a lepusztulás válik dominánssá és csökkenő magasságkülönbség következtében, csökkenő karsztosodási mélység mellett az áttörtség fokozódik. Ebből következik, hogy a karsztosodás mélysége az idő előrehaladásával csökken, egyidejűleg azonban a barlangképződés dominánssá válik. A jellegváltozás az egykori hegység állapotára utal, ezért nyugodtan állíthatjuk, hogy a Buda-Pilisi-hegység, az Eesztergomi-medence karsztosodásának erőteljes áttörtsége, a barlang- járatok gyakorisága és a karsztfelszíntől számított viszonylag kis mélysége letarolt középhegységi tönkfelszínre, vagyis tartós és határozott lepusztulásra utal. Tulajdonképpen ezt a hegységmorfológiai elemzést támasztja alá a dorogi tipikus barlangrendszeres karszt jelenléte is. A barlango- sodás itt a felsőnóri, raeti dachstein mészkőben alakult ki. Üledékföldtani és ősföldrajzi elemzés alapján valószínűsíthető, hogy ezek a területek az eocén szén telepek képződését megelőzően közel 100 millió évig a felszínen voltak, szárazulatot képeztek, amely időszak alatt csak a triásznál lényegesen vékonyabb jura sorozat tagjai pusztultak le. Elegendő ismeretek birtokában vagyunk, hogy elfogadjuk az irodalomban már idézett állításokat (Willems T. 1973), amely szerint az intenzív barlangoso- dás az egykori kőzetfelszíntől számított 400 lnnél mélyebbre nem terjed, ami azt jelenti, hogy a hegység gerince és az erózióbázis különbsége 400 m-nél nagyobb semmiképp sem lehetett. A triász végén elkezdődött, a kréta végéig tartó mozgások, az alpi kompressziós tek- tonizmus kezdetei során enyhe redők, kisebb eltolódások, belső törések és elmozdulások jöhettek létre. Ebben az időszakban mélyebbre hatoló karsztosodással még nem számolhatunk és a mélyrehatoló szerkezeti övéknek is legfeljebb a preformációi alakulhattak ki. A kompressziós igénybevétel hatására a nagy vastagságú triász karbonátos sorozat, mint repedezett tároló és vízvezető ezen időszak alatt alakult ki, vagy még inkább preformálódott. Ebben az időszakban a földtani értelemben vett Dunántúli-középhegység nem a jelenlegi helyén volt, hanem a dél-alpi terrénumhoz tartozott és valószínűleg ott maradt az egész mezozoikum során. A triász végi kiemelkedést a jura-tenger transzgressziója csökkentette, a D-i szárnyon a jura folyamatosan fejlődik ki a triászból, a térség nagyobb részén azonban üledékhézaggal települ. A triász-jura határon gyakran tapasztalható üledékhézag a Pilisben, Gerecsében, a dorogi Nagykősziklán a szárazföldi lepusztulás tipikus jeleit nem mutatja, itt-ott a felszíni egyenetlenségek méteres nagyságrendet is elérnek, jelentős paleokarsztosodás azonban nem következhetett be. Az első jelentős üledékhézag az alsókrétában volt (Császár G. et al. 1978) a Zirci- medence és Tatabánya-Gerecse területe között. A kiemelt helyzetet bizonyítja az egykori szárazulat két oldalán lévő tenger alsó-krétabeli eltérő kőzettani és paleontológiái jellege. Ebben a kb. 15 millió éves időszakban uralkodóan a jura képződmények lepusztulása folyt, legfeljebb középhegységi vagy dombvidéki térszínen. Következésképpen intenzív karsztosodással ebben az időszakban sem számolhatunk. A több ciklusban jelentkező intenzív szerkezeti mozgások nyomán végbemenő lepusztulás már a felsőkréta előtt nagy területeken felszínre hozta a triász karbonátos kőzeteket és a felsőkréta legtöbbször már triász mészkőre, dolomitra települ. A legősibb karsztosodás a későbbi felsőkréta üledékgyűjtő területén, továbbá a középhegységi szinklináris szárnyain található. Nincs módszerünk annak megállapítására, hogy a triászra transzgredáló kréta képződmények alatt milyen mértékű karsztosodásra számíthatunk. Ősföldrajzi megfontolások alapján azonban nem tekinthetjük jelentéktelennek. Általában a mezozoikum és a kainozoikum között mindenütt üledékhézag van, de területenként jelentősen különböző. Minden bizonnyal legerőteljesebb karsztosodásra azokon a területeken számíthatunk, ahol a triász alaphegységre közvetlenül eocén képződmények települnek. Ezeken a területeken hosszú, több mint 100 millió éves üledékhézag lehetséges. Nem zárható ki, hogy ezekben a térségekben is lehetett jura és kréta üledékképződés, amit a többszakaszos szárazra kerülés lépésről-lépésre letarolt. Minden bizonnyal ez lehet a magyarázata annak a középhegység területén ismételten felmerülő kérdésnek, hogy az Esztergomimedencében a jura és a kréta sorozatot átölelő üledékhézag mellett a legfelső triász nóri-raeti képződményei nem pusztultak le, hanem erőteljesen karsztosodva helyenként jelenleg is a felszínen vannak, vagy az eocén üledékekkel fedve a hegyközi medence aljzatában vannak jelen. A Dorogi-medencében és a Pilisben jura üledékképződést bizonyító kőzetmaradványok 69
