Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
A középhegységi mezozoikum alpi kapcsolatára a 19. sz.-i első utalásoktól (Peters K.F. 1859, Hoffman R. 1871) napjainkig kialakult az az általános felfogás, hogy a Dunántúli-középhegység elszakadva az eredeti helyéről, a legjelentősebb diszlokációk mentén került mai helyzetébe. Ahhoz, hogy a Dunántúli-középhegység őstörténetét követni tudjuk, és hogy az egymást követő történések időrendjét, azok elnevezését, korát egységesen alkalmazhassuk, fel kell eleveníteni, és egyidejűleg korszerűsíteni a földtörténeti ismereteinknek legalább a földtani időszámítás általánosan elfogadott és alkalmazott rendjére vonatkozó részeket. Ennek érdekében a 7. ábrán közöljük a Magyar Tudománytár „Föld, Víz, Levegő" című első kötetében (Haas J. et al. 2202) megjelent időszámítási táblázatot és idézünk kiemelt magyarázatából. Mai ismereteink szerint a Föld kora 4,6 milliárd év, de az élet a Földön csak mintegy 2,5 milliárd évvel ezelőtt jelent meg. Ettől kezdve alkalmazzák az élővilág fejlődésén alapuló időtagolást. Korábbi időszakra vonatkozóan a kőzetekben lévő radioaktív elemek bomlása 7. ábra. Földtani időszámítási táblázat. (Magyar Tudománytár 1. Geológiai viszonyok és talajok, szerk.: Haas J. 2002) alapján számított radiometrikus, abszolút számokkal kifejezett időszámítást alkalmazzuk, amelyet a könnyebb összehasonlítás céljából kiterjesztettek a földtörténet teljes idősorára is, úgy, hogy egyidejűleg az élővilág fejlődésén alapuló időtagolást is alkalmazzák. „így a földtörténetet ókorra (paleozoikum), középkorra (mezozoikum) és újkorra (kainozoikum) osztják. E szakaszokat olyan, a Föld élővilágát rendkívüli módon elszegényítő katasztrófák határolják, amelyek után a fejlődés gyakran új irányokba fordult." A szaknyelven földtani időnek nevezett nagy szakaszokat a mellékelt táblázatban jelölt módon tovább tagolják. A földtani térképeken és metszeteken a kőzetek korát általában színekkel jelölik és a táblázatban is használt II. Geológus Világkongresszus által elfogadott színkulcsot ma is világszerte használják. Az alpi-kárpáti-dinári szerkezeti mozgások elemzésével hazai és külföldi kutatók sokasága foglalkozik, számunkra azonban az a döntő jelentőségű, hogy a felsőpermtől a mezozoikum végéig, vagy ha úgy tetszik napjainkig ez a hegységtömeg egységes maradt, alkalmasint együtt mozgott és a hegység egységét megbontó nagy tektonikai és szerkezeti igénybevétel nem érte. A Dunántúli-középhegység lineamentu- mokkal határolt fő tömegét gyengén metamor- fizálódott paleozoikumon fekvő mezozóos képződmények képviselik és a morfológiai-egység felszínét nagy területeken a felsőtriász képződmények (dolomitok és mészkövek) borítják. A felsőtriász képződmények leírása több mint egy évszázados múltra tekint vissza. Peters K. F. 1859-ben Tatánál ír le dachsteini mészkövet. A „fődolomit" kifejezés is nagyjából ebben az időben jelenik meg először. A triász karbonátos képződmények keletkezési körülményeivel is régóta foglalkoznak. (Hantken M., Böck J., Taeger H., Vigh Gy., Véghné Neubrand E., Oravecz ]., Fülöp }., Haas ].). Véghné Neubrand E. szerint a felsőtriász-karbonátos-sorozat alsó szintjeit főként kémiai üledékképződés, felfelé pedig növekvő mennyiségű biogén befolyás jellemzi. Véghné Neubrand E. és Oravecz J. (1961) a Gerecse és a Vértes rétegsorairól nyújtott leírásokban kiemelik az üledékképződés ciklikus jellegét és abban a tömegesen fellépő algák, gyakori autogén brecsák szerepét. A ciklikusos üledékképződés és az ebből eredő kőzet-változékonyság lényegében az egész triász-sorozatra jellemző. A ciklusok váltakozása kiterjed a mészkő és dolomit váltakozására, de a kalcit- és dolomittartalom váltakozására is. Mindezekből természetszerűleg követ * kezik, hogy a karbonátos rétegsorok hidrológiai paraméterei vertikális megoszlásban ritmikusan változnak, az egyes réteglapok és váltakozó rétegek a vertikális-folyadékáteresztő képességet érdemben befolyásolják, miközben a réteglapok kvázi-horizontális vagy laterális szivárgási pályákat is képezhetnek. 51
