Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
4. Kapolyi László: Általános tendenciák az ásványi nyersanyagok hasznosításával összefüggő gazdasági folyamatokban és az ásványanyag-gazdálkodás elvi-módszertani alapjai
konkrét technológiai feladatot kiragadunk, annak túlságosan általános formába való öltöztetése akár komolytalannak is hathat. Csakhogy a legkülönbözőbb feladatokra kidolgozott algoritmusok száma egyre nő, és ezek - ha egyszer létrejöttek - mindig rendelkezésre állnak. így mind több területen áll elő a korábban elképzelhetetlen helyzet: valamely feladatot célszerű úgy megoldani, hogy azt bonyolultabbra vezetjük vissza. Ehhez azonban ismerni kell azt a nyelvet, amely az egyszerűt „bonyolultan", azaz általános formában tudja kifejezni. A komplex ásványvagyon-gazdálkodás rendszerszemléletű megfogalmazása a kutatás, a kitermelés és a feldolgozás egyidejű értékelésén alapszik. Ezért a rendszermodell egyidejűleg fejlesztési modell is, következésképpen a módszerek szükségszerűen érintik a gazdasági fejlődés matematikai tervezésével kapcsolatos utakat, módszereket. Ennek megfelelően a komplex ásványvagyon-gazdálkodás elvének rendszerszemléleti alapokon történő kialakításánál is beleütközünk azokba a kérdésekbe, amelyek a gazdasági fejlődés matematikai tervezésével kapcsolatban felmerülnek. A hosszú távú tervezésben, fejlesztési stratégiák kialakításánál általában még pesszimizmus jellemzi a matematikai módszerek alkalmazását elősegítő információbázis megbízhatóságát. A fejlesztés tervezése egyidejűleg mindig az erőforrások elosztását is jelenti, és ez nagymértékben gazdaságpolitikai kérdés. A gazdaságpolitikai szféra viszkozitása ugyanakkor visszacsapódik a matematikai módszerek alkalmazására: a matematikai tervezés nehézségei növelik a gazdaságpolitikai szféra fenntartásait, ez utóbbi viszont járulékos nehézségként jelentkezhet a matematikai tervezés szempontjából. A komplex ásványvagyon-gazdálkodás rendszermodelljében szükségszerűen szektorokat alakítunk ki alrendszerenként. Ezeknek a szektoroknak a technológiai fejlődési üteme eltérő. A műszaki fejlődés speciális vonatkozásai ugyanis szektoronként rendkívül differenciáltak. Szélső esetben olyan új technológiai eljárások is megjelenhetnek, amelyek egy-egy szektor termelési sémáját a jövőre vonatkozóan teljesen megváltoztatják. Egy átfogó rendszermodell nyilvánvalóan összehangolt optimumra törekszik. Ennek megvalósítása azonban azt is jelenti, hogy a szektorok is saját optimumokról eltérő pontban üzemelnek. Ezért a rendszermodell működésének szabályzásánál ezt az ellentétet - az általános és szektoriális közötti eltéréseket - fel kell oldani. A rendszer egésze, ill. a szektorok számára nemcsak optimumot, hanem teljes (vagy legalább részleges) fázisteret határozunk meg, és erre támaszkodva a teljes népgazdaság, a teljes rendszer vagy a szektorok bizonyos csoportja szempontjából optimalizálunk. A „fázistér" kifejezést a szokásosabb „tevékenységtér" helyett használjuk. A tevékenységtér fogalma általában a technológiai bázist adottnak tekinti. A „fázistér" fogalmában, amelyet a matematikai mozgástan szótárából kölcsönöztünk, a technológiai bázis (nem a felszereltség, hanem minőségi értelemben a fejlettségi fok) dinamizmusa is helyet kap. Az összehangolt optimum keresésénél specifikus nehézségként kell még megemlíteni, hogy az „egész ágazatok engednek egymásnak" gondolata még sokkal nagyobb mértékben függ a gazdaságpolitikai szféra viszkozitásától, mint az egy-egy ágazatom belüli alkalmazkodások az optimumhoz. Az elmondottakból következik a reális célkitűzés: összetett ipari tevékenységek fázistere - technológiai dinamizmusnak is helyt adott tevékenységtér - minél megbízhatóbb leírásának formális módszereit célszerű kidolgozni. Az összetett ipari tevékenységek fázisterének megismerésével egyidejűleg lényeges szektorként a résztevékenysé- genkénti fázisterek megismerése. Ebben az esetben ugyanis a rendszer egészéről, ill. az egyes alrendszerek, szektorok egymáshoz, valamint az egészhez való viszonyáról függvényszerűen áttekinthető képet nyerünk. Ezzel lényegesen túl lehet lépni a jelenlegi gyakorlaton, amikor csak a rendszer, ill. alrendszerek egy-egy kiragadott fázispontjának - műszaki lehetőségének - egymáshoz való viszonyára kapunk tájékoztatást. A függvényszerűen áttekinthető kép egy lényeges része, hogy az összetett ipari tevékenység fázistere tartalmazza a várható, de egyelőre még részleteiben nem ismert technológiai fejlődést is. A részleteiben nem ismert rendszerek általános leírására alakult az ún. rendszerelmélet, amely a meglévőt a nem meglévővel párhuzamosan vizsgálja. Teljesítőképességéről korai lenne nyilatkozni. Ellenzői szerint a túl általános semmitmondó, ami használható, az szükségképpen speciális. Nyilván szektoronként változik, hogy a vizsgálandó tényleges rendszert az elképzelhető rendszerek milyen tágan értelmezett halmazába beágyazva építhetünk ki olyan matematikai formalizmust, amely 124
