Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)

1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt

A későbbi irodalmi jelzések is megerősítik, hogy a 18-19. század fordulójától kezdve az eocén telepek feltárására irányuló kutatások egyre inkább tudományos alapokon zajlottak.

Hantken M. (1861) dolgozatában írja: „Afornai agyag és márga, mely 40% megegyező jellemző és gyakori kövületek alapján az esztergomi barnaszén terület Nummulites striata rétegcsoport alsó, puhatestűekben bővelkedő rétegeivel egykorú lerakódásnak tekinthető." Később 1878-ban megjegyzi: „A puszta-fornai, puszta- nánai széntelepek a Vértes hegység területén Fehér Megyében. E vidéken 1858 és 1859-ben terjedelmes szénkutatások eszközöltettek, amelyek által az ottani széntelepek csekély vastagsága, és ennél fogva művelésre nem valósága kiderült. Az ottani széntelepek az eocén képződmény felsőbb osztályába fordulnak elő."

Papp K. szerint a fornai eocén medencét egy levél alakú közlésben Römer F. említi. Peters K. 1859-ben, Hantken M. 1861-ben tudományos leírását adja: „A pusz- ta-fomai és puszta-nánai eocén képletek ott ahol eddig művelésre nem méltó széntelepek kísérik kövületekre nézve egészen hasonlóak a lábatlani képletekhez."

A hivatkozott leírás már a kor színvonalának megfelelő magas szintű tudományos felkészültségre utal. A földtörténeti időszakot először a jellemző kövületek alapján még Nummuliticumnak írták le, az eocén kifejezés az időszak teljes szakszerű feldolgozása során keletkezett.

Hantken publikációját megelőzően már részletesen tanulmányozta az eocént. A szabadságharc és az azt követő megtorlás időszaka nem kedvezett a földtudomány fejlődésének és még inkább nem a publikációs lehetőségeknek. Peters K. HANTKENnél két évvel korábban említi az eocént. Petersí a bécsi udvar helyezte Hantken helyett vezető beosztásba, mert a közismerten „48-as Hantken megbízhatatlan" volt.

Mind ez ideig nem került elő írásos bizonyíték annak megállapítására, hogy mettől számíthatjuk a Dunántúli-középhegység széntelepes eocén képződményeinek tudományos megismerését. Nem tudjuk, mikortól változott a szénkibúvások keresése határozott, tervszerű kutatássá. Valószínűleg nem tévedünk, ha a tudományos felismerés és tudományos módszerek alkalmazásának időszakát a 19. század első felére tesszük. A jelek szerint a 19. század elején már valóságos eocénkutatási program körvonalai rajzolódnak ki, miközben az Esztergom vidéki széntelepek feltárása és a bányák nyitása határozott ütemben folyik.

1.1.1. Szénbányászat

Az Esztergom környéki, mai szóhasználattal élve Dorogi-medence bányászata oly mértékben

fejlődött, hogy az 1896. évi ezredéves világkiállításon már annavölgyi szelvényeket, bányatérképeket, ebszőnyi és dorogi mélyfúrások szelvényeit, az új dorogi akna profilját bemutató ábrákat is kiállítottak és ekkor a bányák termelése már elérte az évi 300 000 tonnát. A medence akkor már túljutott az első nagy vízbetörésen, 1873-ban (Szűcs L. 1988), 1880-ban pedig egy nagy vízbetörés következtében a Vilmos akna el is úszott (Vitális I. 1900).

A dorogi szénbányászat első száz éve során már túl volt az első nagy vízbetörésen, amikorra a tatabányai eocén szénbányászat kezdetei tehetők.

Már 1871-ben kiadásra került az 1:1 444 000 méretarányú Hantken M. és Vinkler J. felvételei alapján összeállított F.7 jelű „Tata-Bicske vidéke" című földtani térkép.

Csiszár 1. (1994) szerint „1894. december 4-én írták alá azt a használatbavételi szerződést, amely megalapozta a tatabányai szénbányászatot." A szerződés szerint a Magyar Általános Szénbánya Rt. jogot nyert a Felsőgalla, Alsógalla, Bánhida területen előforduló kő- és barnaszénkutatására és termelésére. Ugyanakkor kibérelte a Tatabányai Hitbizománytól a vértessomlói fel- sőoligocén barnaszén előforduláson már akkor elkezdett bányanyitást, ahol 1896-ban megkezdődött a rövid életű bamaszéntermelés. Ezek szerint a tatai térség bányanyitásának kezdetét ettől az időponttól is számíthatjuk. Az eocén szénbányászat kezdetei viszont későbbre datálódnak.

Róth F. a tatai szénbányászatról 1904. január 15-én kelt jelentésében a tatai szén vagyont három kategóriába sorolta.

(I.) Az öt működő aknában lefejthető szénva- gyont összesen 173 millió mázsára, vagyis 17 millió tonnára becsüli, amelyből fogalmazása szerint 1897. év végétől 1903. szeptember hó végéig lefejtetett és átadatott 29 millió mázsa. Külön jelölte (II.) a fúrások által jelzett 57 millió tonna, ill. a feltárás alatt lévő (III.) 22,6 millió tonna készletet. „Ezzel a szóban forgó szénmedence széntartalma még nincsen teljesen kimerítve, amit nem kutattak meg, mert a kimutatott mennyiséggel a szerződés lejártáig bőven el van látva."

A jelentés egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az 1894. év végi szerződést követően intenzív kutatás és feltárás indul. Vitális I. (1939) szerint az első fúrást 1895-1896 telén mélyítették, 1897-ben pedig már viszonylag jelentős széntermelés folyt.

A Magyar Földtani Szolgálat adattárában őrzött Vitális-hagyatékban található egy lepo- rellószerűen összehajtható „kékszínű" egykori másolat, amely a Felső-Galla szén terület kuta10