Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

Malina Gyula

MALI NA GYULA

(*Esztergom, 1853. május 24. - f Szeged, 1918. december. 2.)

Maiina Gyula, Maiina János és Hommeister Hermina esztergomi polgárok gyermeke volt. Alsóbb iskoláit és a gimnáziumot is szülővárosában végezte, míg a műszaki tudományokat a zürichi Eidgenössische Technische Hochschule-ban sajátította el, 1871-1876 között.

Március 25-én kiállított zürichi diplomáját még ugyanazon év április 18-án honosíttatta.

Működését, mint gyakorló napidíjas mérnök, a Mind- szent-apátfalvi Ármentesítő Társulatnál kezdte, majd 1878. január 8-ikától, a Sátoraljaújhelyen működő Államépítészeti Hivatal mérnöke lett. Minden jel arra vall, hogy mint fiatal mérnök, itt került kapcsolatba - az abban az időben már a minisztériumban dolgozó - Boros Frigyessel, s feltehetően ő volt az, aki Maiinát Szegedre irányította.

1881-től a szegedi folyammérnöki hivatal beosztott mérnöke, majd 1884-től a hivatal főnöke lett. 1886-tól középítészeti felügyelőként Boros Frigyes munkatársa. Újabb három év elteltével már a minisztérium tiszai osztályának vezetője.

Közben megnősül; Boros Frigyes leányát, Ilkát veszi feleségül. A fiatal házasok a híres szegedi „Fekete-ház"-ban bérelnek lakást. Első gyermekük, Fajos itt született.

Később még három leánygyermekkel növekszik a család: Margittal, Ilonával és Irénnel. (Margit Vedres István egyik leányági leszármazottjának, Jezerniczky Ákos minisztériumi osztálytanácsosnak felesége lett.)

Maiina Gyula 1890 derekán kilépett az állami szolgálatból, s elvállalta a Felső-torontáli Ármentesítő Társulat igazgató főmérnöki állását.

Maiina már mérnöki munkájának kezdetén tapasztalhatta az állami és társulati munkák összehangolatlanságából fakadó feszültségeket, a társulatok pénzügyi ellehetetlenülését, amelyek miatt nemhogy a töltések fejlesztését, de helyreállításukat sem lehetett megoldani.

A Nemzeti Újság 1883. május 23-i számában ezt kifogásolva teszi szóvá, hogy a kiterjesztett általános ármentesítés többletköltségeihez az államnak hozzá kellene járulnia, ne csak az érintett közbirtokosság és polgárok viseljék a terheket.

Talán neki is köszönhető, hogy a szabályozás és ármentesítés szakmailag elkülönült kezelését az 1884. évi XIV. és az 1885. évi XXIII. törvénycikk feloldotta. Kimondták ugyanis, hogy a Tisza-völgy vizeinek szabályozása az ármentesítéssel együtt egységes feladatot képez, és a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik.

1886-ban, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönyében „Az Alföld közlekedési viszonyairól" címmel tett közzé tanulmányt, s az alföldi termékek kereskedelme szempontjából fontos vízi, vasúti és közúti szállítás összehangolását szorgalmazta. A műutak kiépítését