Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
brogyáni és kvassói Kvassay Jenő
elkövetett hibák felszámolásához. A már negyven éve folyó munkálatok tapasztalatainak hasznosítása nem csak a Tisza-szabályozás befejezéséhez volt nélkülözhetetlen, hanem az elkövetett hibák megismétlődését is ki kellett zárni a kisvízfolyások, s vízgyűjtők rendezésénél, a kultúrmérnöki munkálatoknál. Kvassay, valamint idősebb pályatársa, Péch József és még számos jeles mérnök érzékelik azt a veszélyt, amely abból fakadt, hogy - míg Vásárhelyi a tervek készítésének idején egyedülálló vízrajzi adatanyaggal rendelkezett, addig - a folyószabályozási munkálatok végrehajtása során ezzel az adatgyűjtéssel felhagytak. így az 1880-as évekre, a magyar folyókra vonatkozóan rendelkezésre álló hézagos anyagok, adatok nem csak a gyakorlati követelményeknek nem felelnek meg, hanem a magyar hidrológiai mérés-kutatás tudományos színvonalának mintegy négy évtizedes lemaradásához vezettek! Mindezek hiányában nem lehetett a hazai folyószabályozási munkákat megnyugtatóan folytatni. A hazai természettudományos szakmai közvélemény nyomását is kihasználva sikerült a kormányzatot, helyesebben Baross Gábor közmunka- és közlekedésügyi minisztert a hazai vízrajzi szolgálat felállítására rávenni, s ezzel a lépéssel a magyarországi hidrológiai tudomány elindult az általános nemzetközi elismertséghez vezető úton. A kultúrmérnöki intézmény, a szervező Kvassay első jelentős alkotása, amely működését 1879-80-ban kezdte meg. Nemcsak a hegy- és dombvidéki területek vízrendezésében nyitott új korszakot, de a síkvidéki területek talajjavítási feladatainak megoldását is célul tűzte ki. A intézmény működésének 60. évfordulójára írt jelentés szerint a kultúrmérnöki munkával érintett területek nagysága az eltelt több mint fél évszázad alatt 2 millió kataszt- rális holdra (11 500 km ) növekedett. A kultúrmérnöki hivatalok tevékenységét - az ármentesítő és belvízszabályozó társulatokhoz hasonlóan - korlátozta a hazai vízjogi viszonyok rendezetlensége, amely különösen a kultúrmérnöki intézmény felügyelete alá tartozó vízhasznosító társulatok létrehozása elé emelt szinte leküzdhetetlen akadályokat. így került Kvassay a korszerű vízjogi törvény megalkotását sürgetők táborába, ahol egyike lett azoknak, kik a törvény megszületéséért a legtöbbet tették. Az intézményt 1884-1888 között a halászati és tógazdasági ügyek felelősévé is tették. Ennek működési feltételeit az 1888. XIX. t.c. a halászati törvény biztosította. Majd 1890-ben újabb területek kerültek hatáskörébe, úgy mint a vízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás feladatai. Kvassay Jenőtől ered a századforduló legjelentősebb öntözési tervének gondolata is: a Maros hordalékkúpjának kedvező adottságait hasznosítani kívánó arad-csanádi öntözőcsatorna terve. (A kedvezőtlen birtokviszonyok a társulat megalakulását nem tették lehetővé, pedig az öntözés beindítása oly fejlődést vonhatott volna maga után, hogy Féja Gézának a „Viharsarok" című szociográfiáját talán meg sem kellett volna írnia 1937-ben...) Elsők között ismerte fel a hazai rizstermelés jelentőségét, s a kínálkozó lehetőségeket. A kultúrmérnökségnek ez irányban tett intézkedéseit néhány év múlva a délvidéki rizstermelők nemzetközi sikerei, elsősorban az 1900. évi párizsi világkiállításnak a magyar rizs minőségének elismeréséről tanúskodó aranyérme bőven igazolták. Sajnos a rablógazÁRVÉDELEM Az árvédelemre vonatkozó törvények és minister! rendeletek Irta él Összeállította KVASSAY JENÓ l BUDAPEST "Pátria” Irodalmi vállalat és nyomdai részvénytársaság
