Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 2. szám
A vízügyi felsőoktatás helyzete A magyar felsőoktatásban az elmúlt egy évben igen jelentős változások mentek végbe: teljesen átalakult az intézményrendszer, számos reform intézkedést vezettek be, ill. ilyeneket készítettek elő. Az alábbi áttekintésben bemutatjuk a jelenlegi helyzetet, összefoglaljuk a legfontosabb sajátosságokat, megoldandó feladatokat az építőmérnök képzésben és bemutatunk további három olyan tanszéket, amely vízgazdálkodást oktat. Az áttekintés nem teljes körű, nem tér ki pl. a természettudományi karokon folyó rokonterületi képzésekre, vagy pl. a vízügyi szolgálat szempontjából rendkívül fontos hidrogeológus képzésre. Az elmúlt években sok minden történt a felsőoktatásban. Az oktatás minősége érdekében megkezdődött az oktatóhelyek és képzési szakok akkreditációja, melynek során jelentős követelményeket támasztanak a felsőoktatási intézményekkel szemben a tananyag korszerűsége, az oktatás személyi és tárgyi feltételei tekintetében. Az építőmérnök képzésben tapasztalható néhány törekvésről, irányzatról szólva fel kell hívni a figyelmet arra, hogy széles körűen elterjedt a környezetvédelmi képzés, környezetmérnök szakokat indítottak számos felsőoktatási intézményben. Természetesen szükség van ilyen szakemberekre, de sajnos ezek a törekvések azért is jelentek meg, mert ezek a szakok "divatossá" váltak. A technikusképzésnél elmondott okok itt is szerepet játszottak. A sajnálatos az, hogy a képzés szakterületeinek átstrukturálódása többnyire a hagyományos építőmérnök-képzés kárára történt. Fontos viszont, hogy az építőmérnökök a korábbinál részletesebb kémiai, biológiai ismereteket szereznek. Mindennapi eszközzé váltak a legkorszerűbb informatikai ismeretek (CAD, adatbáziskezelés, Internet, térinformatika). Örvendetesen javult a hallgatók nyelvismerete. A képesítési előírások szerint egyetemi mérnöki oklevelet ma már csak középfokú állami nyelvvizsga birtokában lehet szerezni. A főiskolai végzettségű mérnökök esetében a követelmény ma alapfokú állami nyelvvizsga, de néhány éven belül itt is a középfokú nyelvvizsga teljesítendő. Üj lehetőségeket, távlatokat nyit meg a felsőoktatásban oktatók és a hallgatók számára a nemzetközi kapcsolatok kiszélesedése, az elérhető ösztöndíjak rendszere. Fontos feladat a vizes ismereteket oktatók számára a tananyag egyeztetése és a tananyag-fejlesztések koordinálása. Ezen a téren jobban kellene élni az együttműködés lehetőségeivel. Az ilyen irányú munkák megkezdődtek, mert pl. az építőmérnök képzést folytató főiskolák egy PHARE program keretében egységes tantervet készítetek elő. Ezt sürgetőleg veti fel az a körülmény, hogy mielőbb biztosítani kell az azonos, vagy rokonterületi képzések közötti átjárhatóságot. Ennek érdekében is 2002-ig mindenütt be kell vezetni az intézményi kredit-rendszereket, amelyeket a továbbiakban egymással össze kell hangolni és nemzetközileg is el kell fogadtatni. Az utóbbi néhány évben ismét megjelent és egyre növekvő az igény a levelező képzés iránt. A levelező képzés önköltséges az arra jelentkező és felvételt nyert hallgatók számára. Ismét egyre több igény jelentkezik a mérnökök továbbképzése iránt, amely önköltséges szakmérnök képzés formájában valósul meg, jelenleg a BME-n és Baján. Az oktatás új irányzatát jelenti az akkreditált felsőfokú szaktanfolyami képzés megjelenése. Az ebben részt vevők a felsőfokú intézményben 1-2 éves olyan önköltséges képzéseken vennének részt, amelyek révén pl. mérnök-asszisztensi képesítést kapnának, felkészülhetnének a felsőfokú képzésre és a tanfolyam egyes tárgyainak eredményes elvégzését a kredit rendszer révén tovább vihetnék felsőfokú tanulmányaik során. A hallgatói létszám az elmúlt években örvendetesen növekszik. Azt tapasztaljuk, hogy fokozódott a hallgatói érdeklődés a vízügyi szakterület iránt, emelkedtek a felvételi pontszámok. Az oktatói gárda egyre idősebb, alig számíthatunk oktatói utánpótlásra, pedig ez néhány év múlva komolyan veszélyeztetheti egyes oktatóhelyek működésének lehetőségét. A műszer- és eszközellátottság nem követi megfelelő ütemben a gyakorlati életben végbemenő technikai fejlődést, miután ezen a téren a beszerzéseket illetően jószerével csak egyetlen forrásra, pályázati pénzek elnyerésére lehet számítani. Üj szakkönyvekre, tankönyvekre, jegyzetekre lenne szükség. A vízügyi szolgálat ilyen irányú támogatása az elmúlt években jelentős volt, ezt töretlenül tovább kellene folytatni. Számos nehézséggel küszködnek a felsőoktatási intézmények a laboratóriumi gyakorlatok és a terepgyakorlatok megszervezése terén, pedig ezek visszaszorulása lényegesen visszavetheti a képzés színvonalát és gyakorlatiasságát. Jelentős feladat a kötelezően ismét bevezetett nyári gyakorlatok teljesítése, amelyet csak a gyakorlati élet szereplőinek segítségével, a hallgatókat fogadó intézményekkel kooperálva lehet megoldani. A felsőoktatási intézmények működési feltételei rendkívül nehezek, az intézmények, tanszékek mélyen alulfinanszírozottak, napi működési gondokkal küszködnek, tartalékaik, működési racionalizálási lehetőségeik kimerültek. Sajnálatos, hogy a normatív finanszírozás mennyiségi szemléletre ösztönöz, ahol a hallgatói létszám a fontos, mert a pénzügyi ellátás egyedül ettől függ. A felsőoktatási intézmények előírt saját bevételeik aránya a teljes költségvetésüknek akár az 50 %-át is elérheti, amelyet fizetős képzésekből, az eszközök bérbeadásából stb. kell előteremteniük. A vízügyi és rokonterületi felsőoktatás területén javasoljuk a következőket:- Szükséges a vízügyi felsőoktatás helyzetének teljes körű átvilágítása, az emberi erőforrás-fejlesztési elgondolások, ágazati felsőfokú képzési igények megfogalmazása.- Jogi eszközökkel kell előírni a vízügyi termelő-szolgáltató-védelmi tevékenységét ellátók felsőfokú szakemberek megkívánt szakmai képesítését.- Folyamatos egyeztetést és együttműködést kell folytatni a vízügyi képzést folytató oktatóhelyek, tanszékek között, mert a kooperáció továbbfejlesztése lehet a kulcskérdése a gazdaság oldaláról való támogatásnak, a felsőoktatás és a gazdaság közötti kapcsolatrendszer intézményesítésének. A vízgazdálkodás oktatásában érintett hazai egyetemi és főiskolai tanszékek vezetőinek, vezető oktatóinak rendszeres találkozóin kellene folytatni a tapasztalatokat kicserélő, egyeztető és diszciplína fejlesztő munkát. Volt már ilyen kezdeményezés a Nemzetközi Hidrológiai Program (NHP) Magyar Nemzeti Bizottsága részéről 1998. őszén. Ebben koordináló szerepet a jövőben a Magyar Hidrológiai Társaságnak célszerű felvállalnia, amely - alapszabályának megfelelően - a hidrológia és a rokontudományai művelésére alakult társadalmi, tudományos és szakmai egyesület. Természetesen a tapasztalatcserében és egyeztetésben szerephez kell, hogy jussanak az MTA különböző szakbizottságai, a vízzel foglalkozó nemzetközi szervezetek magyar nemzeti bizottságai, az MHT társegyesületei is. Dr. Szlávik Lajos az MHT alelnöke 14
