Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 6. szám

Április 24. A Kinizsi vár kapitánya. A katonák reggelre kitűzték a zászlómat a buzgárra. "Horváth Emil a Kinizsi-vár kapi­tánya" felirattal. Meghatott kedvességük, ők is magukénak érzik ezt a művet. A családdal történt beszélgetés is más, mint az elmúlt napokban. Feleségem hangja fá­tyolos. Ma van a locsolkodás napja, így hát én is meglocsolom a Tisza vizével; - mon­dom a mobiltelefonba. A Magyar Rádió és az MTV1 riportot készített néhányunkkal és a katonákkal. Nekik is rangos látogató­juk érkezett. A tábornok és kísérete helikop­terrel jött. A tiszasasi gátőrház közelében szálltak le. Első kísérletre elnézték a sebté­ben kitűzött leszállóhelyet, s a puha, ingo­ványos területre akarták letenni a nehéz he­likoptert, ami majdnem bennragadt a sárban. Azután a fóliasátrak között megta­lálták a rögtönzött leszállópályát. A katonáktól, tisztektől elköszöntem, úgy­szintén ők is tőlem. Érezzük, nem sokáig dolgozunk már együtt, megy, kinek merre kell. Április 25. Megcsináltuk! A tapolcai katonákat két napra pihentették. Helyettük Kecskemétről, Budapestről küld­tek friss erőt. A víz igen lassan apad. Na­gyon feszültek vagyunk a buzgár miatt. Ahogy túl vagyunk az első napokon, a köz­vetlen veszélyen, valami eufórikus érzés ke­rít mindenkit hatalmába, hát megcsináltuk! De azért ezek a napok idegőrlőek is, a buz­gár lassan bugyog, várakozik, mint valami lény, aki figyel és lesi a kedvező pillanatot. A kirendelt szakaszt napközben átvezénylik bordát rakni. Az RTL Klubtól készítettek interjút velem. Két helikopter is körözött a buzgár felett, az egyik rendőrségi, a másik katonai. A kato­naiban talán ismerősök ültek, tisztelegtem nekik, ők visszaintegettek. Ügy érzem, most mentek el. Délután egy győri vízügyes kollégám láto­gatott meg a Vízügyi Múzeum munkatársá­val, akik végigkövették az árvizet a Tiszán, Tokajtól Szegedig. Riportokat és rengeteg fénykép-videófelvételt készítettek eddig. Kezdettől filmezik az árvizet. Nagy pillanat volt a találkozás. Mindkettőnkben akkor szabadult fel a több napos feszültség. Meg­öleltük egymást, s egy ideig nem tudtunk megszólalni. Csak nyeltünk nagyokat, és sűrűn pislogtunk. Riportot készítettek, majd meghívtam őket egy ebédre a gát tete­jén. A zsákokon ülve fogyasztott menü - ahogy katonáéknál mondják - gyíkhús, zöldségfélék, kristályvízzel leöblítve. Mellé dobozos üdítő. Április 26. Miniszteri látogatás. Délelőtt jelentést kellett készíteni a buzgár­elfogás eddigi munkáiról, így hát vissza­mentem a védelmi központba. Hogy el lehet szokni az iro­dai munkától. Fél délelőttöt a számító­gép előtt töltöttem, de már minden ba­jom volt. Ma várjuk a vízügyi minisztert. Délután három óra körül, a gáton, az éppen in­duló miniszterrel ta­lálkoztunk, aki vál­tott velünk néhány szót. Eközben fotóz­tak, videóztak bennünket, majd két heli­kopterrel továbbrepültek. Felségem mond­ta, sokan telefonáltak neki kollégái, ismerősei a velem készített tévériportot lát­va. Elismeréssel szóltak a vízügyesek mun­kájáról. Tipikus női megjegyzések is elhang­zottak: hogy nézek ki. Ez volt a második megjegyzésük. Az biztos, egy-két karcot rá­tett arcunkra a védekezés. Estefelé megke­restek a katonák, az alezredes hozott palac­kozott vizet, közben szabadkozott, hogy más hirtelenjében nem volt. A főtörzs pedig átjött a távoli munkahelyről, hogy "meg­nézzen". Ezek a pillanatok ugyanúgy rög­ződnek, mint a szem körüli barnulási rán­cok. Azt, hogy enyhül a nyomás a védelmi törzsnél is, a látogatók növekvő száma jelzi. Egyre többen jönnek ki Szolnokról, meg­nézni a helyszíneket, mert eddig csak a na­pi jelentésekből informálódtak. Jó velük be­szélgetni, ha csak néhány percet is. Este a védelmi központban: sült hal, pala­csinta. A sikeres védekezés egyik sarokpont­ja a megfelelő étkezés. A védelmi központ­ban az ellátás nagyszerű. Az itteni csapat összeszokott társaság, gyorsan feltalálják magukat. A napi menü összeállítása egy vé­dekezésre kirendelt halbiológus kolléga fel­adata, aki amellett, hogy részt vesz a véde­kezés irányításában, nagyszerűen főz és irá­nyítja az étkek elkészítését. Ez annyit jelent, hogy ki-ki, érkezési sorrendben krumplit, zöldséget pucol, vagy halat filéz, palacsintát süt. A konyha színtere a napi védekezési mozza­natok kiértékelésének. A konyha mellet lé­vő ügyeleti szobából, az éppen ügyeletben lévők be-benéznek a konyhába, s egy-két fi­nom falattal távoznak. Ők ilyenkor "védet­tek", csak enniük kell, no meg ügyelni. Az elkészült ételek konyhaművészeti remekek, mintha nem is rendkívüli árvízvédekezésen lennénk, hanem kulináris bemutatón. Az egésznek a befejezése a legnehezebb, a mo­sogatás. Erre, általában ki kell jelölni az ön­ként jelentkezőket. Április 29. Biztató jel. A segédőrök jelentették, hogy a mentett ol­dali vízjelenségek gyengülnek. Néhány már meg is szűnt. Ez biztató jel. Nehéz emberi sorsok tárulnak fel egy-egy rövid beszélgetésben. Az elmúlt napok fe­szes, csak szakmai információkra szorítkozó közlései mellett már jut idő "hétköznapi" dolgokra is. Az egyik segédőr egyedül neve­li három kiskorú gyermekét, felesége a múlt évben meghalt. Alkalmi munkából él, bár van szakmája: gépkezelő. De nincs munka. Miközben beszél, a lapátra támaszkodik, merőn nézi a földet. Több idő jut a jelenségekkel foglalkozni, mérek, nézem a számtalan csurgást, buz­gárt, mint dolgozik, él a gát és környezete. Április 30. Három hét óta először. Ma meglátogattak fehérvári kollégáim, aki­ket a Tisza jobb parti védvonalaira osztottak be. Éppen három hete nem láttuk egymást, csak telefonon érintkeztünk. Ugyanolyan érzés őket viszontlátni, mintha családtagok leennének. Leégtek, kicsit megviseltnek tűnnek ők is. Milyen érdekes, az öröm né­mileg feszélyez bennünket, de aztán bele­lendülünk. Mindenki mondja a magáét. Fél órát ha maradnak, még rendkívüli készült­ség van, de a szakaszvédelem-vezetés szemet hunyt a látogatás felett. Ma mérték be a buzgárt a geodéták, elekt­rooptikai módszerrel. Az adatokat így már a számítógép is fel tudja dolgozni. Május 1. Fáradtak vagyunk és ingerléke­nyek. A munka ünnepe. Maradt piros betűs. Mint annyi minden, ez is átlényegült az elmúlt évek alatt. Munkás helyett vállalkozó, ez ma a módi. De hát ki állít elő értéket? A szolgál­tatóipar? Aligha. Szegény mindanynyian, majálisozunk egész évben. Virslisen, sörö-16

Next

/
Thumbnails
Contents